Virginia Macgregor: Milo ​szerint a világ

Virginia Macgregor: Milo ​szerint a világ. 2014 (Athenaeum, Budapest, 2015, 392 oldal)

"A kilencéves Milo Moonnak retinitis pigmentosája van: a szeme egyre romlik, idővel meg is fog vakulni. Egyelőre még egy kulcslyuknyi résen át elég jól látja a világot, olyannyira, hogy sokkal több mindent vesz észre, mint mások. Amikor Milo imádott Nagyiját idősek otthonába kell adni, a kisfiú hamar rájön, hogy sötét dolgok történnek a Nefelejcs nevű intézményben. A felnőttek eleinte nem hisznek neki – az illegálisan Angliába menekült, fiatal szír szakács, Tripi kivételével. Másik lelki támasza Hamlet, a házimalac. Milo belevág, hogy leleplezze az otthont igazgató Thornhill nővért…
A kiskamasz Milo önként vállalt küldetése éppen egy nehéz időszakra esik: apja új családot alapít, kilép Milo életéből; anyja depressziós lesz; az iskolában kudarcok és megaláztatások érik, így a gondok fojtogatóvá válnak. Lassacskán azonban – ahogy Milo kezdi elveszteni a szeme világát – feldereng a fény az alagút mélyén…"

A kilencéves Milo Moon szerint a világ nem olyan, mint amilyennek lennie kellene. A legutóbbi karácsonykor ugyanis minden elromlott. Nem csak  a szeme világát veszíti el, hanem a családját is. Apját, aki messzire költözött és új családot alapított, anyját, aki ezt nem tudta feldolgozni és depresszióba menekült és ha még ez nem lenne elég, az utolsó láncszemet, a nagyiját is elveszteni kényszerül, mikor anyja úgy dönt, hogy túl nagy terhet jelent számukra az idős nő ápolása, ezért idősek otthonába költözteti. Ráadásul egy idegen foglalja el a nagyi szobáját! 

Ez az alapszituáció a regényben, nagyon sokrétű és egy nagyon fontos témát vet fel. A naiv gyermek Milo szerint a világ akkor kerek, ha az idősek a családjuk körében lehetnek, Ő is nagyon ügyesen tudott gondoskodni nagyiról eddig is. Viszont ez nem ennyire egyszerű. Sajnos saját tapasztalat, hogy nagyon könnyen el tud jönni az a pont, amikor már minden igyekezetünk ellenére sem tudunk gondoskodni idős rokonainkról és egyáltalán nem rossz szándék vezérel, amikor úgy döntünk, hogy szakszerű gondoskodásra bízzuk őket. Emiatt bár Anya karaktere cseppet sem volt szimpatikus, a döntése miatt nem tudom elítélni. Nagyon tetszett a regényben, hogy a történetet nem csak a kisfiú, hanem Anya és Nagyi szemszögéből is olvashatjuk, sőt, hogy ne csak "elfogultan" lássuk a történetet, egy kívülálló, Tripi által is bepillantást nyerünk a történésekbe. Sőt az Ő személyével az írónő még egy komoly és merész témához nyúl, mégpedig a menekültek kérdéséhez. Viszont nagyon szépen oldja meg, mert Tripi karakterével nem üzen semmit, egyszerűen bemutatja, hogy Tripi szerint milyen a világ, honnan jött és hova tart. Az úton pedig segítséget nyújt Milonak. A kisfiúnak, aki szembetegsége ellenére többet lát a világból, mint bármelyikünk. Azt hiszem igaz, amit Antoine de Saint-Exupéry már jóval ezelőtt megfogalmazott..."jól csak a szívével lát az ember". Milo csupaszív kisfiú, aki nem riad meg semmitől és képes kiállni az igazáért, küzdeni még akkor is, ha a felnőttek nem hisznek neki, akit a szeretet hajt előre annak érdekében, hogy a világ a helyes útra terelődjön és az idősek méltó bánásmódban részesüljenek az otthonban. 

Komoly témákat felvető regény, mégsem tud igazán komoly lenni. Ahogy a rózsaszín borító is sugallja, ez inkább egy meseszerű történet, végig könnyed, olvasmányos a stílusa és bár a könyv feléig nagyon úgy tűnt, hogy ez akár egy igaz történet is lehet, a vége viszont ilyen formában (sajnos) csak egy kilencéves csupaszív kisfiú világában létezhet. Fura volt ez a kettősség, ennek ellenére érdemes elolvasni, egy nagyon aranyos, bájos regényről van szó, ami minden apró hibája ellenére nagyon is szerethető, az igazi erőssége nem is a történetben, hanem sokkal inkább a karakterekben rejlik. (Cloudsot imádtam! :D)