2018. január 15., hétfő

Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok

Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok. 1965. (Európa, Budapest, 2014, 90 oldal)

 
"… ​Hrabal a sínekhez vezette a bizottságot. Miután – hogy be ne piszkolja egyenruháját – a földre terített egy zsebkendőt, letérdelt a vágány mellé, és fülét a sínre szorítva így szólt: 'A 804-es számú vonat most haladt Kamenné Zbozin." „Ezt hol tanulta?” – álmélkodott a vizsgabiztos… Így kezdődött Bohumil Hrabal forgalmista-karrierje, amelynek élményeit Jiri Menzel Oscar-díjas filmjének köszönhetően egy csapásra világhírűvé lett kisregényében, a Szigorúan ellenőrzött vonatok-ban dolgozta fel.
A mű a második világháború utolsó napjaiban, egy cseh kisváros vasútállomásán játszódik. A történet hőse Milos, az ifjú forgalmista, akit sikertelen öngyilkossága után (az ereit vágta fel, merthogy nem sikerült férfivá válnia szerelmével a kis kalauzlánnyal) kiengednek a kórházból, és újra szolgálatra jelentkezik az állomáson, ahol különös társaság verődött össze. Először is itt van Hubicka forgalmista úr, a nagy szoknyavadász és bohém életművész, aki egy unalmas szolgálati éjjelen az összes fellelhető hivatalos bélyegzőt rányomja a távírász kisasszony pucér ülepére, amiből is éktelen skandalum kerekedik. A botrány legfőbb kárvallottja természetesen nem Hubicka forgalmista, hanem az állomásfőnök úr, a megszállott galambtenyésztő, aki csak ezekért az apró szárnyas jószágokért él-hal. Galamblelkűnek nem mondható neje, az esténként az irodában horgolgató főnökné asszony viszont nemes természetességgel nyisszantja el nyulak-baromfiak nyakát. Ebbe a kisszerű, ám a háborús körülmények között mégis idillinek tetsző világba robog bele egy szigorúan ellenőrzött vonat, egy lőszerszállító katonai szerelvény, amelyet Hubicka forgalmista úr szíve szerint felrobbantana. A hősi feladatra az immár férfivá érett Milos vállalkozik…
Hrabl játékosan, humorral-iróniával fűszerezve írta meg az alaptónusában tragikus és végkicsengésében felemelőtörténetet, hogy ezáltal még szembeszökőbb legyen a náci megszállás, a második világháború komor valósága. „Mennyiben lehet egymás mellé állítani két motívumot…”, töpreng Hrabal saját kisregényén. „A nevetségesség, az obszcén a tragikus esemény tőszomszédságában, mely utóbb fölött ott magasodik a fő motívum: az ellenséggel vívott harc.”
Hrabalnak ezúttal is sikerült bravúrosan megoldania a feladatot: remekművet irt."



Ennek a cseh kisregénynek van egy igazán egyedi, groteszkül bájos hangulata. Valahogy annyira egyszerű, már-már butácska a hangneme, miközben végig igazán komoly dolgok állnak a háttérben és végig körbelengi a történetet a tragédia. Ettől lett zseniális ez a mű.

Szórakoztat, megmosolyogtat, megnevetettet, hogy aztán a végén adjon egy hatalmas pofont.  Úgy tűnik, hogy a cseh kisváros vasútállomásán békésen zajlik az élet, az itt dolgozók egytől-egyig igazi egyéniségek, mindannyian a maguk dolgával vannak elfoglalva annak ellenére, hogy a II. világháború korszakában járunk. A szereplők egyéni történetein keresztül jutunk el a végkifejletig: szerelem, dráma, karrier, erotika, botrány, felnőtté válás na és persze szigorúan ellenőrzött vonatokon keresztül jutunk el a fő mondanivalóig: 
"– Kellett nektek az egész világgal háborúzni?"

Megnéztem a Jiří Menzel által rendezett Oscar-díjas filmet, ha már annyi jót hallottam róla. Sokak szerint jobb, mint maga a kisregény. Tény, hogy egy nagyon jó adaptációról van szó, nekem mégsem adott annyit, mint a regény. Jól hozták a szerepet a színészek, jó szemszögből lett megragadva a történet, végig jól szórakoztam, de a katarzis elmaradt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése