Patrick Modiano: A Kis Bizsu

Patrick Modiano: A Kis Bizsu. 2001 (Tarandus Kiadó, 2014, 128 oldal)

"Thérèse, a magányos, fiatal lány megpillant a párizsi metróban egy sárga kabátos nőt, aki különös módon hasonlít évek óta eltűntnek hitt anyjára. A nyomába ered, s e szokatlan keresés közben fölidézi maga előtt a múltját, s igyekszik megválaszolni a nyitva maradt kérdéseket: Mi volt hazugság, és mi igaz? Az anyja valóban meghalt-e Marokkóban, ahogyan azt eddig tudta, vagy mindvégig itt élt Párizsban, s csak karrierje miatt hagyta el lányát, akit boldogabb időkben Kis Bizsunak hívott? S vajon e boldogabb idők gazdagsága honnan származott? Ki volt az anyja tulajdonképpen, és kivé lett ő maga? Jóvá tudja-e tenni a múlt hibáit? A szép, törékeny lány igyekszik eligazodni az emlékezetében megmaradt nevek és helyszínek kavalkádjában, s kikapaszkodni valahogy múltja sötét árnyai közül."

"A szeretet olyan, mint a nevetés és a könnyek - euforikus és romboló." 

De hova vezet a szeretet hiánya? A könyv főszereplője, a 19 éves Thérèse 7 éves volt, amikor utoljára látta az édesanyját. Amennyire lehet megbékélt, ám egy napon váratlan esemény zökkenti ki a hétköznapokból: egy sárga kabátos nőben felfedezni véli halottnak hitt édesanyját. Ki lehet ez a titokzatos nő? Miért nem törődött vele az anyja, miért hagyta el? Miért nem ismerhette az apját? Emléktöredékek, mondatfoszlányok és egy kekszes doboz néhány tárggyal...mindössze ennyije van, hogy választ kaphasson a kérdéseire.

Nem egy vidám regény, nagyon komor és depresszív hangulatú, átjárja a magány, a bizonytalanság. Thérèse helyzete nem teljesen ismeretlen számomra (engem is elhagyott az egyik szülőm), mégsem tudtam azonosulni a lánnyal. Én is feltettem azokat a kérdéseket, amit Thérèse, aztán továbbléptem, de ez a lány egyszerűen bennragadt a múltban. Természetesnek tartom, hogy válaszokat akar, de ezt így nem lehet.

Egyébként nem ilyesfajta regényre számítottam, én azt hittem, hogy lesz történet, amolyan bevezetés-tárgyalás-befejezés, ehelyett kaptam egy mély lélektani regényt, egy céltalan bolyongást Párizs sötét utcáin, ami után némi hiányérzetem maradt. Kétségkívül van valami zseniális abban, ahogy Modiano ír, bár engem zavartak az ismétlések, a rövid mondatok, néha nagyon összefüggéstelennek tűnt a szöveg. Viszont ilyenek az emberi gondolatok és elérte azt, hogy a Kis Bizsu fejében találjam magam...csak azt nem tudom, hogy elég érett vagy éppen erős vagyok-e ehhez.

ui. Az utószó sokat segített a regény megértésében, bár volt egy-két dolog, amit erőltetettnek éreztem.
ui.2: József Attila idézet megjelenése fantasztikus érzés volt. :)