Jean-Paul Didierlaurent: A 6:27-es felolvasó

Jean-Paul Didierlaurent: A 6:27-es felolvasó. 2014. (Magvető Kiadó, 2015)

"Különös jelenethez asszisztál reggelente a 6 óra 27-es, Párizs környéki RER-járat utazóközönsége.
Egy fura fiatalember nap nap után ugyanoda telepszik le, táskájából előkotor néhány viseltes lapot, majd az összefüggéstelen könyvoldalakat felolvassa a vonatkocsi plénumának okulására. A felolvasó, Guylain Vignolles egy könyvzúzdában dolgozik, a démoni kisugárzású, gyilkos hajlamú zúzógépet irányítja, és gyűlöli ezt a hóhérmunkát. Bizalmasa egy aranyhal, legjobb barátai egy balesetet szenvedett volt munkatársa, akinek eltökélt szándéka, hogy visszaszerezze odaveszett lábait, valamint egy hóbortos versfaragó, aki kizárólag rímekben hajlandó kommunikálni felebarátaival.
Egy szép napon történik valami. Váratlan esemény forgatja fel Guylain monoton hétköznapjait. Vajon hová, milyen emberi kapcsolatok, milyen új élet felé vezetik a nem várt változások?
Felemelő, kedves humorú, szívet nyugtató mese emberekről – jókról, komiszakról, bogarasakról vagy épp hétköznapiakról. És a boldogságról, amely talán ránk talál, ha már kellőképp felkészültünk rá."

Már nem tudom, hogy milyen meggondolásból került fel a várólistámra ez a könyv és nem tudom, hogy miért pont most vettem le a könyvtár polcáról, de azt hiszem a lehető legjobb időpontban talált rám, egy amolyan igazi szívmelengető olvasmány volt. Régen volt részem ilyen kiemelkedő olvasmányélményben, amit lehetett félreraktam, hogy olvashassam, így közel egy nap alatt végére értem ennek a francia kisregénynek.

Azt gondolom, hogy minden könyvszerető embernek összeszorul a szíve, ha a könyvzúzdákra gondol. Én is így vagyok vele, ezért nagyon együtt tudtam érezni a főszereplővel, ahogy magához ölelte "a menekülteket", hogy felszabadítsa őket és örök nyugalomra térhessenek. Szerencsésnek érzem magam, hogy én is ott ülhettem a RER-en, hogy részese lehettem ennek az élménynek, hogy Guylain Vignolles beengedett az életébe. Imádtam őt, ahogy a barátait is, a temperamentumos Giuseppet, a hóbortos rímfaragó Yvont és a Lilaakác lakóit is. Ez a könyv néhol picit trágár vagy éppen morbid, de végig sugárzik a lapjairól a jóindulat, a kedvesség, az a különleges báj uralja, amit csak a franciák képesek megteremteni. Aztán a regény közepétől beindulnak az események, jön az a fajta 'izgalom', amikor lélegzetvisszafojtva és dobogó szívvel olvasol, szorítasz, hogy a lehető legjobban alakuljon minden... :)

ui.: többen írták már előttem, de én is szeretném kihangsúlyozni, hogy a borító hátlapján az idézetet ne olvassátok el, mert nagyon spoileres. (bár én megtettem és nem rontott semmit az élményen!)