Grégoire Delacourt: Vágyaim listája

 Grégoire Delacourt: Vágyaim listája. 2012. (Park Könyvkiadó, 2014, 188 oldal)

"„Az első szerelmes éjszakáinkat juttatta eszembe, azokat, amikor hajnalban azt gondolja az ember, hogy most már akár meg is halhatna, azokat, amelyek nem szólnak semmi másról, megállnak önmagukban, nem ér el hozzájuk semmi, sem a világ zaja, sem a gonoszsága. Aztán idővel ezek a zajok és gonoszságok mégis elérik az embert, és jönnek a nehéz ébredések és a kegyetlen kiábrándulások. A vágyat mindig maga alá gyűri az unalom. Az unalom pedig lebírhatatlan: csak a szerelem enyhítheti. A nagybetűs szerelem, az, amiről mindannyian álmodozunk." A korábban reklámszakemberként dolgozó Grégoire Delacourt Franciaország egyik legnépszerűbb írója. Már első könyve, a L'Écrivain de la famille (Te vagy az író a családban) számos díjat nyert, de a 2012-ben megjelent Vágyaim listája közel félmillió példányban kelt el, színdarab és film is készült belőle. A vidéki kisvárosban élő rövidáruboltost, Jocelyn Gourbette-et egy nap hatalmas szerencse éri: nyer a lottón. Bármit megvehetne magának, amit csak akar, őt mégis az foglalkoztatja, nem éppen most veszít-e el mindent, ami fontos volt számára."

!AZ ÉRTÉKELÉS CSELEKMÉNYLEÍRÁST TARTALMAZ!

Gyerekkoromban arról álmodoztam, hogy hercegnő leszek és eljön értem fehér lovon Carlos Daniel Bracho a Paula és Paulinából. Később arról álmodoztam, hogy állatorvos leszek és egy állatokkal teli telken fogok élni. Tizennégy évesen arról álmodoztam, hogy a Mamámhoz időben kiér a mentő és még együtt töltünk pár szép évet, hogy tanácsokat ad a gimnázium "túléléséhez", hogy együtt választjuk ki a szalagavatós ruhámat. Húszévesen arról álmodoztam, hogy régész leszek, majd hogy idegenvezetőként körbeutazom a világot. Végül könyvtár szakot végeztem és idegenvezető tanfolyamot, nem dolgozom egyik szakmámban sem és a herceg sem kopogott be (még) az ajtómon. Ez van. 25 éves vagyok. És még vannak álmaim. 

Jocelyne Gurbette 47 éves, egy vidéki kisvárosban él és egy rövidáruboltot üzemeltet. Sok mindenről álmodozott, de az élete úgy hozta, hogy szinte mindenről le kellett mondania.  Már nincsenek álmai, megelégszik az életével, örömét leli a munkájában, van két szép gyereke, akik már a saját maguk életét élik és szereti a férjét.
"Boldog vagyok Jóval. 
Amikor anyám még élt, és naplót írtam, nem ilyen életről álmodtam, nem ilyesmiről írtam." 

A családom minimum 30 éve lottózik.
"Emlékezetük mélyére ásnak, hátha hirtelen megjelennek nekik az igazi, a bűvös nyerőszámok. Egy születési dátum. Egy meghatározó találkozás időpontja. Az ideális testsúlyuk. A taj-számuk. Annak a háznak a házszáma, ahol felnőttek. Dátumok, amikor valami először történt velük. Egy csók vagy más. Egy csalódás, ami még ma is fáj. Egy telefonszám, amit hiába hívogatnak."
A nagymamám kezdte megjátszani a dátumokat, amelyek állandó számokká váltak, amelyeket 30 éve nem húztak ki és valószínűleg az elkövetkezendő 30 évben sem fognak, mégis muszáj megjátszani.
"jaj, Jo, ha egyszer végre nyernék, el sem tudod képzelni, mi mindent csinálnék!
Ma megkérdeztem tőle: Mit csinálnál, Mado? Nem tudom, felelte. De akkor is nagyszerű lenne."
Valóban nagyszerű lenne! Vennék egy gyönyörű házat valahol Budán. És egy tóparti nyaralót. Egy piros autót. Elutaznék Olaszországba várost nézni és nyelvet tanulni. Vennék egy nespresso kávéfőzőt. Beiratkoznék egy cukrász tanfolyamra, majd nyitnék egy kis cukrászdát. És természetesen megvenném a családtagjaimnak és a legközelebbi barátaimnak azt, amire a legjobban vágynak. Bármit.
"De változtatna ez bármin? Nem töltöttünk elég időt együtt, nem sokat nyaraltunk együtt… Vajon mindez még pótolható, a magány orvosolható? Az elhidegülés megállítható? A félelmeink legyőzhetők? A pénz közelebb hozza az embereket, vagy eltávolítja őket egymástól?"

Jocelyne-t egy nap hatalmas szerencse éri: nyer a lottón. Bármit megvehetne magának, Ő mégis az egyik régi cipőjének talpbetétje alá rejti a csekket.. Nem szól a nyereményről senkinek, emészti magát, listákat ír, mik lennének a legszükségesebb dolgok, amiket megvenne, de végül egy centet sem költ el a nyereményéből. Ugyanúgy éli az életét, ahogyan azelőtt, míg minden össze nem omlik körülötte.
Engem nagyon elgondolkodtatott a regény, valójában ki képes erre? Hogy nyerjen 18 millió eurót és ugyanott folytassa az életét, ahogy azelőtt? Jocelyne valóban boldog volt a hétköznapi életével vagy sokkal inkább félt kimozdulni a komfortzónájából, rettegett változtatni a megszokásain?
"Az utcán újra megfogja a kezemet. Csodálatos férj vagy, Jo, a bátyám, az apám vagy, az összes férfi egy személyben, akire egy nőnek szüksége lehet.
Félek, hogy ellenségnek is jó lennél."
Én azt gondolom, hogy Jocelyne szerette a férjét, de nagyon jól ismerte is. Tudta, hogy a pénz el fogja választani őket egymástól, ezért inkább igyekezett nem tudomást venni a nyereményéről. Nem mondom, hogy egyetértek a férj döntésével, de valahol mélyen legbelül egy icipicit megértem, hogy miért tette azt, amit tett. Nekem nem annyira volt szimpatikus Jocelyne, nagyon nem tudtam azonosulni vele, persze nem kizárható, hogy hasonlóan reagálnék egy ilyen helyzetben, mint Ő.
A regény végét én túl mesterkéltnek éreztem, nem tetszett. Összességében viszont tetszett a regény, a mondanivalója talán közhelyes, de van benne igazság.
"Anyám még most is éppen annyira hiányzik, mint aznap, amikor leroskadt a járdára. Mindig elfog a reszketés, ha rá gondolok. Mindig sírva fakadok. Kinek adjam a 18 547 301 euró 28 centemet, hogy visszakapjam őt?"

Néhány érdekesség a lottózás történetéről. itt