A Fővárosi Állat-és Növénykert

Pi Patel nem csak azért különös fiú, mert 227 napot töltött hánykolódva a tengeren egy bengáli tigris társaságában, hanem azért is, mert gyerekkorában egy állatkertben lakott, melynek apja volt a tulajdonosa. Yann Martel: Pi élete című regényéről szóló bejegyzésemhez katt ide.

Kiskorom óta szeretek állatkertbe járni, de mindig is sajnáltam az állatokat, akik ott élnek. Megfosztani őket szabadságuktól a saját szórakozásunk érdekében, ketrecekbe zárni őket, hogy emberek egész nap bámulhassák őket. A Pi élete című regény némiképp változtatott ezen a hozzáállásomon. Az állatok a területükhöz, a szokásaikhoz ragaszkodnak és elég hamar megtanulják azt, hogy az állatkerti ketrecben/kifutóban megkapják mindazt, amire szükségük van és elégedettek, elfogadják azt, ami jut nekik. Erre talán bizonyítékok azok a történetek, amelyekben állatok szerepelnek, akik elszökhettek volna az állatkertből, de mégsem tették meg vagy megtették, de aztán visszatértek. 

"Mi, szakmabeliek azt szoktuk mondani, a legveszélyesebb állat az állatkertben az ember." Képtelen vagyok elfelejteni azt, amikor először mentem az állatkertbe az ártatlan kisgyermek izgalmával és a vízilovaknál egy tábla fogadott. Nem tudtam elolvasni, de az óvónéni elmagyarázta nekünk, hogy ez egy emléktábla: egy vízilóra emlékeznek, aki azért halt meg, mert lenyelt egy gumilabdát. 

Viszont ne legyünk ennyire negatívak, az állatkertek története elég régre nyúlik vissza. Magyarországon már Mátyásnak is volt oroszlánja, sőt a középkorban gyakori volt a vadállatok tartása. Az első állatkert a schönbrunni volt (Bécs, 1752).

A Fővárosi Állat- és Növénykert bejárata

A budapesti állatkert 1866. augusztus 9-én nyílt meg a világ 20. állatkertjeként. Ekkor még magánvállalkozásként üzemelt. Xantus János volt az első igazgatója. Ferenc József is ajándékozott állatokat, sőt az első zsiráfot Erzsébet királynétól kapta az állatkert. 1912-re alakították át, az állatok már természetes környezetükben voltak megtekinthetőek (azelőtt ketrecekben tartották őket). Ekkor épült fel a szecessziós stílusú elefántház (Neuschloss Kornél), amely 2001-be Európa Nostra díjat kapott (kupolája Zsolnay pirogránittal díszített) és az elefántos főkapu. Az Elefántházhoz épült egy minarethez hasonló torony, amit a török kormány kérésére eltávolítottak. 1999-ben a felújításkor azonban újjáépítették. Ma kilátóként üzemel.  Szintén 1912-re készült el az Akvárium (festett üvegablakait Róth Miksa készítette) és a Pálmaház. A vasszerkezetét a párizsi Eiffel cég építészei tervezték. 

 

A szecessziós stílusú Elefántház

A vízilovak fürdőmedencéjét a Széchenyi Fürdőt is tápláló forrásból vezetik ide, mert ez hasonlít legjobban a Nílus vizének összetételéhez. Sok vízilóbébi születik. :)

1945-re mindössze 7 emlős és 7 madár élte túl a világháborút.

Ma 3700 különböző állatfaj és 1600 növényfaj tekinthető meg itt.

EGY DARAB AFRIKA BUDAPESTEN

 Az 1896. évi Vasárnapi Újság 43. száma adott hírt arról, hogy 250 néger "atyafi" az ezredévi ünnepség tiszteletére érkezett Afrikából Budapestre és az állatkertben "tanyáznak". "Ruházatuk mindössze egy tarka szövető lepel (...), Testök egy része mindig kilátszik. Van tehát mód tanulmányozni testalkatukat, s ez már magában megérdemli az 50 krajcárnyi díjt, mivel a négerek mitőlünk annyira elütő emberek. (...) Tartásuk, mozdulataik szoborszerűek. A néger járása-kelése ruha nélkül is természetes. (...) Gond volt arra, hogy négereink lehetőleg azt az életmódot folytassák az állatkertben, amelyet hazájukban megszoktak. Mindegyiknek van valamilyen mestersége, amelyet apjától tanult. (...) Az asszonyok mosnak, vasalnak, külön erre szánt bódékban: sütnek-főznek a konyhákká berendezett ereszek alatt. Naponta kétszer van étkezés. A fő étel a burgonya (a burgonya közelíti meg leginkább nemzeti eledelüket, a ignamét). (...) Vidám négerek ezek, kik egyre tréfálóznak, kacagnak egymás közt. Ellenségeskedésnek, veszekedésnek nyoma sincs. Sehol rossz szag ennyi vad ember közt! Ez igazán bámulatos. Nem éreznek semmiben hiányt; jó húsban vannak, elégedettek és csodák csodája: nem koldulnak! Ellenkezőleg: modoruk a legtisztességesebb. Nem idegenkednek a nézőtől; mosolyognak rá, szívesen váltanak szót vele: néhányan beszélnek angolul. (...)
És most, hogyan jutott az egész csapat Akkra környékéről Budapestre?
Az igazgató (kellemes modorú franczia) egy ideig franczia haditengerészetnél volt alkalmazva. Ezen minőségében Afrika partjaira jutott, s ott kereskedő lett. Még folyt üzlete, mikor az 1889-iki kiállítás alkalmából egy csapat négert szállított Párisba. Majd megbetegedett (gyilkoló az a guinea-i  éghajlat) s visszavonult Lyonba, de föntartotta összeköttetését a távoli vidékkel, melynek egykor lakója volt. Az ottani félvadak ismerik, szeretik, s Ő, fölhasználva ismeretségét, minden évben kiválaszt belőlük egy-egy új csapatot, melyet aztán bemutat hol itt, hol ott a művelt világnak."