2. nap: Top 3 legvicessebb/legcikibb sztorid
1. Érettségin a bizonyítványok kiosztása előtt többen kaptak oklevelet/könyvjutalmat kiemelkedő tanulmányi vagy közösségi teljesítményükért és nagy örömmel vettem tudomásul, hogy ezek kiosztása után az én nevem is elhangzik, miszerint a szóbeli érettségin 100%-os eredménnyel teljesítettem. Nagy boldogan előrementem, mert én kis naiv lélek azt hittem, hogy egy ezért jutalom is jár, amikor zavarában az igazgató csak annyit tudott kimondani, hogy "ezért majd később lehet átvenni a jutalmat". Na én 7 év után sem tudom elfelejteni azt, ahogy az angol tanárnő és a töri tanárné egymásra nézve próbálják visszatartani a nevetést. Ezek után szégyenkezve mentem átvenni a bizonyítványt, amikor szólítottak és meg is jegyezték az osztálytársaim, hogy milyen kis megilletődött vagyok a képeken. Ezek után mégis milyen lehettem volna?
2. Nagy büszkén vonultam az újonnan vásárolt sapkámmal a fejemen, amikor is a hatalmas szél egyszerűen lefújta a fejemről, én pedig mint egy nem normális kapálóztam utána, majd miután egy hatalmas tócsában megállt a járda szélén nem mindennapi pózban emeltem ki onnan a az arra járók nagy derültségére.
Ehhez kapcsolódóan van még egy érdekes sztorim. Talán az elsők között lehetett, hogy egyedül vásároltam a mekiben, szépen ki is kértem magamnak mindent elvitelre, bepakoltam a barna színű papírzacskóba, még ki se értem, az egész kiszakadt és borult a járdára. Én úgy szégyelltem magam, hogy elszaladtam és sajna éhen maradtam.
3. Általánosban informatika órán rágóztam, amiért a tanár be akart írni egy intőt, de én egyszerűen nem voltam hajlandó odaadni neki az ellenőrzőmet. Később kérte az osztályfőnök is és neki se adtam oda. Így visszagondolva azért ez elég merész húzás volt, mármint a személyiségemhez nem igazán illő. :D
+1. Nem vicces és nem is ciki, de én nagyon hülyén éreztem magam azokon az állásinterjúkon, amikor tudtam, hogy nem engem fognak választani, mégis nagy vigyorral köszöntem el, hogy persze, nagyon várom a hívásukat.
+1. Nem vicces és nem is ciki, de én nagyon hülyén éreztem magam azokon az állásinterjúkon, amikor tudtam, hogy nem engem fognak választani, mégis nagy vigyorral köszöntem el, hogy persze, nagyon várom a hívásukat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése