F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby. 1925. (Alinea Kiadó, 2012, 197 oldal)

  "Azt mondod, hogy a múltat nem lehet újra élni? Miért ne lehetne?

Jay Gatsby, a titokzatos milliomos felemelkedésének, tündöklésének és bukásának története nemcsak a dekadens és túlhabzó „dzsesszkorszakot”, a húszas éveket jeleníti meg művészi tökéllyel, hanem az amerikai mitológia, „az amerikai álom” olyan örök témáit is, mint ambíció, pénz és hatalom bűvölete, a lehetetlen megkísértése és az újrakezdés lehetősége. A szegény sorból származó Gatsby beleszeret egy gazdag lányba, Daisybe; a háború elsodorja őket egymástól, s míg a fiatalember a tengerentúlon harcol, a lány férjhez megy egy faragatlan, ámde dúsgazdag emberhez, Tom Buchananhez. Hazatérése után Gatsby fanatikus akarással (és az eszközökben nem válogatva) vagyont szerez, hogy „méltó” legyen Daisyhez és újra meghódíthassa az asszonyt, akinek még a hangja is „csupa pénz."

„Gatsby hitt a zöld fényben, a mámorító jövőben, amely évről évre mind messzebb távolodik tőlünk. Ha kisiklott is a kezünkből, mit számít? – holnap még gyorsabban futunk, s a karunkat még messzebbre kinyújtjuk.. Hogy majd egy szép reggelen…

            Így törünk előre, hajózunk az árral szemben, mely szakadatlanul visszasodor a múltba.” 

Nehezen lendültem bele a kisregény olvasásába, de valahol a közepe táján, mikor kezdett kirajzolódni a történet lényege, megfogott a hangulata, olyannyira, hogy a vége fele már alig bírtam letenni. 

A regény tökéletes korrajz az 1920-as évek Amerikájáról, beleshetünk a csillogás, mámor, illúzió álcája mögé, de emellett egy nagyon romantikus történetről van szó. Bár meglepő, de engem az utóbbi fogott meg jobban. A szereplők nagyon eltaláltak. Nick tökéletes a narrátor szerepére, a naivan visszafogott srác mintha mindig az eseményeken kívül állt volna. Ezáltal mi, mint olvasók is csak kívülállóként szemlélhettük a történteket, de nekem kifejezetten tetszett ez az írásmód. Gatsbyt fokozatosan ismerjük meg, miután kilépett a titokzatos házigazda szerepből, én nagyon megkedveltem, ahogyan küzdött és mindent megtett az álmáért, pedig érezhető volt és szerintem Ő maga is tudta, hogy az egész, amiért küzd csupán illúzió. Viszont nagyon kevés ember van, aki így képes szeretni. Szerintem Daisy meg is érdemelte, hogy így szeressék, Ő egy elkényeztetett kislány maradt, a környezet tette ilyenné, de nem volt bátorsága a boldogsághoz. Nem tudom elítélni emiatt. Szurkoltam nagyon a szereplőknek, nem is lehetett volna más befejezése a regénynek, mint ami. Az utolsó 20-30 oldal tökéletes. Teljesen a hatása alá kerültem, nem hiszem, hogy ezt a történetet egyhamar elfejeltem.

Megnéztem a filmet szinte azonnal a könyv elolvasása után és míg a könyvre azt tudom mondani, hogy tetszett, a filmet egyenesen imádtam. Leonardo Dicaprio tökéletesen hozta Gatsby szerepét és a többi színész is remek választás volt. Ráadásul meglepően könyvhű maradt, némely dialógus szó szerint szerepelt.

 

Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai

Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai. 1997. (Trivium, Budapest, 1997 432 oldal)

 "Elbűvölő, lélegzetelállító történet egy titokzatos világról, amely egy letűnt kultúra rejtelmeibe, egy japán gésa életébe enged bepillantani. A történet egy szegény halászfaluból elkerülő 9 éves, kék szemű kislányról szól, akit eladnak egy gésa házba. A hű önéletrajzi leírásból tanúi lehetünk élete átalakulásának, miközben beletanul a gésák szigorú művészetébe, ahol a szerelem csak illúzió, ahol a szüzesség a legmagasabb áron kel el, ahol a nő feladata, hogy szolgáljon és tudásával elbűvölje a befolyásos férfiakat. Átélhetjük a háború okozta változást, amely egy új életforma kialakítására kényszeríti a gésákat, nem hoz szabadságot csak kétségbeesést és vívódást. A hangoskönyv Pécsi Ildikó előadásában került kiadásra."

Felemás gondolatok kavarognak a fejemben. Egyrészt nagyon tetszett a regény, már amiatt is, hogy egy olyan kultúrába engedett bepillantást, ami rejtett és nagyon távol áll az európaitól. Nagyon részletgazdag leírás, érdekes, izgalmas világ tárul az olvasó elé, nagyon szép és élvezhető stílusban íródott, viszont végig volt egy olyan érzésem, hogy nem teljesen hiteles a történet. Azóta utánaolvastam, hogy valóban sok mindent elferdített az író. Így nem dokumentumregényként, hanem „sima” regényként értékelem és így a maga nemében páratlan. Nekem nagyon tetszett annak ellenére, hogy a főszereplőt nem tudtam igazán megkedvelni. Nem arról van szó, hogy egyáltalán nem szimpatikus, mert nagyon tudom becsülni benne azt, ahogy kihozta a sorsából a legtöbbet, végig küzdött és nem adta fel, de nem értettem mindig egyet az eszközeivel. A legszimpatikusabb szereplő Mameha volt számomra. Rendkívül elszomorító volt az az ármánykodás, ellenségeskedés, ami végig körül lengte ezt a zárt világot. A zárt világot, ami vonzó és visszataszító is egyben. Ahogy a történelem felkavarta az állóvizet, az a könyv egyik legizgalmasabb része volt. Ami nem tetszett az a vége…számomra túlságosan happy end-re sikeredett, szerintem egyáltalán nem illet ahhoz a drámaisághoz, ami végigkísérte. Viszont ez nem von le semmit az értékéből, úgyhogy simán 5*.

Olvasmányélményeim 2017 januárjában és februárjában

Januárban olyan keveset olvastam, hogy kár lett volna külön posztot írni nekik. Februárban se volt sokkal jobb a helyzet, de azért úgy érzem itt az ideje egy összesítésnek az idei év első két hónap olvasmányélményeiről. J

1. Allan Hall – Michael Leidig: Lány a pincében 5*

Nem tudom mit gondoljak erről a könyvről. Az tény, hogy nagyon érdekes volt többet megtudni annak a történetnek a hátteréről, amiben egy férfi 8 évig tartott fogva egy lányt a pincében. Borzalmas még belegondolni is, hogy egy igaz történetről van szó, hogy ilyen megtörténhet, hogy Nataschá-nak már senki se fogja visszaadni azt a 8 évet, amit egy beteg ember elvett tőle.
Érthetetlen számomra, hogy a szálak ennyire összeérnek, hogy a rendőrök ennyire közel jártak a megoldáshoz, hogy Ők ketten többször mutatkoztak nyilvános helyen, hogy Natascha ennyire ragaszkodott az elrablójához. A könyv dokumentarista mivolta valamilyen szinten megmagyarázza a fentieket és nagyon csodálom ezt a lányt, hogy így tudta felfogni az eseményeket. Másrészt ellenérzéseket vált ki belőlem – ahogyan sok más emberből is tette – a szabadulása utáni viselkedése miatt. Másrészt mégis igazat adok neki, mert valóban nem tartozik mindenkire az, ami köztük történt, ráadásul meg van a saját joga hozzá, hogy úgy próbálja feldolgozni az eseményeket, ahogy neki a legjobb…
Szóval sok minden kavarog bennem, de összességében azt gondolom, hogy ez egy szörnyű fekete pont a világtörténelemben, aminek a miértjeire, hátterére soha nem fogunk választ kapni. (A könyv megjelenése óta persze nagyon sok új információ került napvilágra). Csak azt remélem, hogy mindezek után Nataschának lesz esélye megismerni az élet napos oldalát is… 

2. Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején 5­*

Nem első olvasás volt, mégis nagyon lassan olvastam, mondatról mondatra, elmerülve minden egyes szavában. Imádom Márquez-t, ha Őt olvasom, egy pillanat alatt Dél-Amerikában találom magam, fülledt hangulatú, lassan folydogáló történetben merülök el, ami tele van gyönyörűséges gondolatokkal. Bővebben itt.


3. Emma Donoghue: A szoba 4*

Elég régóta a várólistámon csücsült ez a könyv, ahová legfőképpen a rengeteg pozitív értékelés miatt került fel. Egyrészt egyet értek azokkal, akik áradoznak a regény zsenialitásáról, mert valóban egy nagyon jól megírt könyv, amit alig bírtam letenni, de úgy érzem, hogy egyszer bőven elég volt, nálam elmaradt az a tipikus ’hűha-érzés”. Nem egészen erre számítottam. Bővebben itt,


4. Fannie Flagg: Sült zöld paradicsom     4* 

 
Kedves, aranyos, amerikai kivárosos történet, nagyon kedvelhető szereplőkkel. Az elején zavaró volt a hirtelen ugrálás az időben, de hamarosan megszoktam, sőt nagyon sokat hozzá is tett a történethez. Kellemes kikapcsolódás volt, amolyan sírós-nevetős vagy éppen sírva nevetős, nevetve sírós, nagyon élveztem ezt a kis limonádé történetet, de nem tudok mégsem 5*-ot adni rá. Talán a túl sok szereplő, a túl sok szál miatt maradt hiányérzetem, mert emiatt egy kicsit túlzsúfoltnak tűnt a regény.
Érdemes élni címmel is megjelent és azt gondolom, hogy ez még talán sokkal találóbb, mint az eredeti cím, mert ez a regény szépen összefoglalja mindazt, amiért valóban érdemes élni. J

5. Homonnay Gergely: Puszi, Erzsi!      5* 

 
Könnyed, kellemes kikapcsolódást nyújtott az a pár óra, mialatt Erzsébet és szolgája, Gergely mindennapjairól olvashattam. Legnagyobb erőssége a humora – nem esik túlzásokba – és minden egyes sorában érződik, hogy ezt egy olyan személy írta, aki valóban ismeri és imádja a macskáját. Bővebben itt.

5 dolog amit meg kell tenned télen

Kriszta_Filipenko indított egy kihívást moly.hu-n, ahol egy százas listából kellett teljesíteni minimum 5 pontot. Mindegyik "feladat" a télhez kapcsolódik. Szerintem nagyon ötletes, örömmel teljesítettem minél többet.

1. Feldíszített karácsonyfa

1. Díszítsd fel a karácsonyfádat.
2. Készíts saját kezűleg díszeket.

4. Készíts adventi koszorút.Minden évben kötelező. :)

6. Nézd meg a Reszkessetek betörők! c. filmet. :D  

Megfogadtam, hogy idén nem nézem meg! Hát végül csak megnéztem, mert nincs karácsony Kevin nélkül. :D 

17. Hallgass téli/karácsonyi zenéket.

18. Csomagold be a szeretteidnek szánt ajándékokat.

29. Kívánj valamit újév éjjelén.
31. Lepd meg magad egy könyvvel. :) 

Homonnay Gergely: Puszi, Erzsi című könyvét sikerült beszereznem magamtól magamnak!
32. Ne szomorkodj a hóhiány miatt. :)

40. Nézd meg a szilveszteri tűzijátékot. 

46. Sétálj a városban, és gyönyörködj a karácsonyi fényekben.

47. Kapcsold fel a karácsonyi égőket. 

52. Gyönyörködj az ablakon át a hóesésben.
53. Készíts valamilyen téli ételt. Lepd meg szeretteidet.

Egy forró leves jól jön a téli hidegben. :) https://tutireceptjeim.wordpress.com/2017/01/14/tarkonyos-zoldsegleves/

54. Igyál teát citrommal és mézzel. :)  

65. Csenj egy kis lekvárt. :))

55. Menj el egy adventi vásárba.
56. Igyál forralt bort.
65. Csenj egy kis lekvárt, és egyél lekváros kenyeret. 
Mivel tele az (élés)kamra, így ez nem volt nehéz. :)
70. Vegyél csokimikulást és szaloncukrot is. :)
 Mikla mikulás és marcipános szaloncukor. <3 nyami

78. Igyál pezsgőt újévkor. :) (szintén 18+)
96. Sétálj, miközben szállingózik a hó.
Hazafele sétáltam munkából, miközben szállingózott. :) 

55. Menj el egy adventi vásárba

Homonnay Gergely: Puszi, Erzsi!

Homonnay Gergely. Puszi, Erzsi (Libri Kiadó, 2016, 184 oldal)

"Erzsébet ​Fenevadova minden idők legnagyobb celebritása. Egy igazi bundás királynő, szőrös fülű, bajszos díva, szupermodell, politikai szakkommentátor asszony… Sokoldalúsága szinte felsorolhatatlan, bölcsessége káprázatos – többek között ezért is teljesen jogos várományosa az elnök asszonyi posztnak.

Hívei tudják, hogy életük Erzsébet útmutatásai nélkül mit sem érne. Nagyságát gyakorta versben is megéneklik, az írástudatlanok pedig Erzsébet kifinomult ízlésének eleget téve tonhalban fejezik ki mélységes tiszteletüket.

Erzsébet jelenleg Budán, a Hotel Wardrobe Wellness Superior***** Elnöki Lakosztályában él. Sajnos szingli. Pillanatnyilag csak egyetlen, hozzá méltatlan udvari szolgálója, Gergely, próbálja megteremteni a kivételes nagyságához illő körülményeket."

"A szépség nem az arcodon van, nem is a mosolyodban, de még csak nem is a szívedben. A szépség a bundádban van, a tappancsod párnácskáiban és a bajszod végében, ahogy pöndörödik, és ami csiklandozza a másikat – akár egy életen át.

Erzsébet Fenevadova

Erzsit a facebookról ismertem, követem a mindennapjait és nagyon jókat mosolygok mindig az egysorosain. Ezek után nem volt kérdés, hogy érdekel a könyv. Imádom a macskákat, én magam is szolgája vagyok egy gyönyörű úrinőnek, bár ez egyáltalán nem jelenti nálam a garanciát a sikerre. Mármint olvastam már macska szemszögéből íródott könyvet, amit körülbelül két fejezet után csaptam be és úgy vagyok vele, hogy soha többé meg ne lássam.
Az Elnök asszony azonban könyvben sem okozott csalódást, nagyon könnyed, kellemes kikapcsolódást nyújtott az a pár óra, mialatt Erzsébet és szolgája, Gergely mindennapjairól olvashattam. Legnagyobb erőssége a humora – nem esik túlzásokba – és minden egyes sorában érződik, hogy ezt egy olyan személy írta, aki valóban ismeri és imádja a macskáját. Szinte minden jelenet ismerős volt, végigmosolyogtam az egészet : kivéve a Gyász című fejezetet, de ez egy olyan folyamatot indított el, amiből a végén tökéletes és gyönyörű befejezése lett a kötetnek. Garantáltan újraolvasós.

Talán igazán csak az érzi át, aki maga is egy ilyen istenséget szolgál, de a fülszövegben olvasható idézet mindent elmond.

Kívánok Erzsinek és szolgájának, Gergelynek hosszú és boldog (cica)életet, remélem még sokáig osztja meg velünk humoros, de annál bölcsebb gondolatait.
Puszi, Edit!

Angela Carter: Esték a cirkuszban

Angela Carter: Esték a cirkuszban. 1985 (Magvető, 2011, 463 oldal)

"Az ​Esték a cirkuszban megjelenésével a közelmúlt világirodalmának egyik remekművét veheti végre kezébe a magyar olvasó. Angela Carter 1984-ben kiadott regénye egyszerre játékos, ironikus, érzelemgazdag történet és lebilincselő olvasmány. Főszereplője Fevvers, a szárnyas nő, aki puszta létével felforgatja a századforduló Londonját és Európáját. A légtornásznő fordulatos és lélegzetelállító kalandjait követve eljutunk a női szörnyek múzeumába, egy szentpétervári hercegi kastélyba, egy szibériai finnugor törzs mágikus realista világába, de legfőképpen a cirkuszba, ahol találkozhatunk kártyajós kismalaccal, gyáva erőművésszel, a világ leghátborzongatóbb bohócaival, tudós majmokkal és keringőző tigrisekkel. És közben izgulhatunk, hogy egymásra talál-e Fevvers és a jóképű amerikai riporter, aki bohócnak áll, hogy leleplezze a légtornásznő titkát. A Carter által teremtett feledhetetlen figurák megelevenedése, a mesemotívumok és az irodalmi utalások sokasága a pikareszk történet kavalkádjában kivételes műélvezetet nyújt."

Ami először eszembe jutott a könyvről az az, hogy nagyon igényes. Szépen van megírva, nagyon jó a fordítás (a lábjegyzetekért + pont jár!), szép a kiadás: keménykötéses, jó papírra van nyomtatva. A fülszöveg viszont félrevezető, legalábbis én nem azt kaptam, amit igazán vártam. Én egy sokkal könnyedebb történetre számítottam, ami a cirkusz világába kalauzol, ehelyett egy nagyon komoly „valamit” kaptam. Igazából nem tudom mit gondoljak a könyvről, az első része nagyon tetszett, később már elég lassan olvastam, többször untam, nem kötött le.
Sosem szerettem a cirkuszt. Nem is akarom tudni, hogy az állatokat mivel veszik rá, hogy különböző mutatványokat csináljanak, a bohócokat pedig inkább szánalmasnak tartom, mint viccesnek. Sajnos nem emlékszem szó szerint az idézetre, de valahogy így hangzott: „a gyermeki nevetés addig ártatlan, míg nevet egy bohócon.” Annyira igaz.
Ennek ellenére azt sem mondhatom, hogy nem tetszett a regény. Inkább azt éreztem, hogy sokszor nagyon „művészi” akar lenni, de ezáltal inkább túlbonyolítottá válik. A vége nagyon kesze-kusza, az utolsó résznél olyan érzésem volt, mintha azt mondaná az írónő, hogy „jó, most már elég, gyorsan befejezem” – annyira hirtelen lett vége.
Igyekszem úgy tekinteni a történetre, mint egy mesére vagy inkább, mint egy furcsa álomra, amiben jó volt elmerülni, sőt, egy nagyon-nagyon érdekes utazásnak lehettem részese.

Emma Donoghue: A szoba

Emma Donoghue: A szoba. 2010. (Alexandra, 2011, 387 oldal)

 "Az ötéves Jack számára a Szoba maga a világ. Itt született, és Anyával együtt itt eszik, játszik, alszik és tanul. Jack képzeletét számtalan csoda foglalkoztatja – a tojáshéjakból épített kígyó az Ágy alatt, a Tévében látott képzeletbeli világ, a kuckó a Szekrényben, a ruhák között, ahová Anya esténként lefekteti, hátha jön Patás…
A Szoba Jack számára az otthont jelenti, de Anya számára börtön, ahol tizenkilencéves kora óta -hét esztendeje- raboskodik. A Jack iránt érzett szeretetből egy egész életet épít fel a kisfiú számára tizenkét négyzetméteren. Ám ahogy Jack kíváncsisága egyre nagyobb, úgy nő Anya kétségbeesése is, hiszen tudja, hogy a Szoba hamarosan szűk lesz kettőjüknek.
A történet, amely Jack egyszerre megható és vidám előadásában bontakozik ki, a szívfacsaró körülmények közepette is legyőzhetetlen szeretetről, az anya és gyermeke közötti elszakíthatatlan kötelékről mesél. Megrázó, felemelő és magával ragadó regény, amely mindvégig mélyen emberi és megindító marad."

!!! AZ ÉRTÉKELÉS CSELEKMÉNYLEÍRÁST TARTALMAZ!!!

Elég régóta a várólistámon csücsült ez a könyv, ahová legfőképpen a rengeteg pozitív értékelés miatt került fel. Egyrészt egyet értek azokkal, akik áradoznak a regény zsenialitásáról, mert valóban egy nagyon jól megírt könyv, amit alig bírtam letenni, de úgy érzem, hogy egyszer bőven elég volt, nálam elmaradt az a tipikus ’hűha-érzés”. 

Nem egészen erre számítottam. A fülszöveg alapján valami olyasmire gondoltam, hogy egy kisfiú valamilyen betegsége miatt nem mozdulthat ki a szobából és az édesanyja ezért igyekszik felépíteni neki ott a világot. Az is meglepett, hogy a történet elbeszélője az 5 éves Jack és be kell valljam, hogy ez az elbeszélésmód az elején nagyon idegesített, a későbbiek folyamán is inkább csak megszoktam, de összességében azt gondolom, hogy nem tett jót a kötetnek, hogy csak egy gyerek az elbeszélője. Másrészt az is igaz, hogy akkor teljesen más értelmet nyert volna az egész. Jack naiv elbeszélésmódjával ugyanis apránként jöttem rá a dolgokra, lassabban nyert értelmet a szekrényben alvás, az ágynyikorgatás, a „kapok egy kicsit” és Patás személye is. Az anya szemszögéből valószínűleg egyszerre nagyon töményen érkezett volna a sok borzalom, de így, ezzel a stílussal és nyelvezettel nem tudtam annyira beleélni magam a történetbe. 

A téma maga nagyon érdekes, ahogy a kivitelezés sem kevésbé. Az első fejezet a Szobán belüli életről szól, miután túljutottam a kezdeti sokkon, legfőképpen csodálatot éreztem, amiért Anya képes a lehetetlenre, a körülményekhez képes ugyanis mindent megadott a fiának, aki élhetett és boldog lehetett (vagyis úgy érezte, hogy él). Az anyai szeretetnél nincs erősebb a világon.

A második résznél, a Nagy Szökésnél a torkomban dobogott a szívem, annyira izgultam, de picit elsietettnek éreztem és hihetetlennek is. 

A szabadulás utáni élet ábrázolásakor nagyon idegesített a fiú. Azt hiszem itt derült ki az igazi tragédia, az anya is ekkor döbbent rá, hogy mit is élt át (lsd. öngyilkossági kísérlet). Én tudom, hogy az anya erején felül teljesített és hogy egy ilyen szituációból nem lehet egészségesen kikerülni, de ez a rész volt a legijesztőbb, leghátborzongatóbb és legszomorúbb (pl. ahogy visszavágyik a szobába, örül az onnan elhozott cuccoknak). Indokolatlan és gusztustalan volt a fogas rész, persze értem én, ennek is meg van a maga pszichológiai jelentése, de nekem az sok volt, ahogy a „kapok egy kicsit”-dolog is. 

A vége azonban igazán meghatóra sikeredett.

Összességében nagyon megosztott a könyv. Van benne valami zseniális, olvasmányos, letehetetlen, minden elismerésem az írónőnek, mégis talán a gyerekszemszög miatt, de nem tetszett maradéktalanul.