Szabó Magda: Pilátus

Szabó Magda: Pilátus (Magvető kiadó, 1963, 318 oldal)

"Az üdvtörténet ismerete úgy hozzátartozott neveltetésemhez, mint mindkét ági családom mitológiája, hogyne lettem volna már gyermekként is tisztában azzal, mi miatt kell a világtörténelem előtt felelnie Judea hajdani procuratorának, Pilátusnak. Hamar rájöttem, hasonló helyzet a leghétköznapibb létben is kialakulhat, és jaj annak, aki felismeri, de nem vállalja az igazságot. Értékelésem indulata máig sem változott, míg ezt a regényt korrigáltam, szüntelen azt éreztem, ha ma írnám meg, nyilván nagyobb mesterségbeli tudással, érzékenyebb emberismerettel, de ugyanúgy elítélném Szőcs Izát, ahogy pályám első szakaszában tettem. Elmarasztalnám, mert bűnösnek érezném naiv szeretet hiányában – a szó itt azt jelenti: alázatos és feltétel nélküli –, mert fürdővárost ugyan mintaszerűt hozott létre, de rosszul diagnosztizálta saját szüleit, egyszer se volt kíváncsi apja hajdani szülőhelyére, nem fogta fel, hogy a Kapitány nevű nyúl nem csak egy háziállat, de az egész odalett múlt jelképe, az utolsó tanú valamire, ami nem lehet többé, és nem vette észre, hogy a szülői szeretet valutája csak a gyermeki szeretet valutájával egyenlíthető, ami nem váltható át sem öregek otthonára, sem luxuskörülmények közt biztosított magányélményre, szeretetre csak szeretet felelhet, s ha nem teszi, a gyermek karrierestül megbukott mint ember. Az én Pilátusom is megbukik, mert rossz a pénznem, amivel fizetne, mindennel ellátja az anyját, mégis gyilkosa lesz, mert fegyelmezett iparkodása már nem ismeri az egyszerű varázsszót, amivel az öregek élete meghosszabbítható, még a köteles hála is leróható szégyen és önmagunk feladása nélkül."

Ez volt az első regény, amit Szabó Magdától olvastam. Nagyon sajnálom, hogy azelőtt nem olvastam, de azt hiszem okkal került a kezembe most, 22 évesen, mert azelőtt nem lettem volna elég érett rá.

A regény csodálatos, miközben olvastam megszűnt körülöttem a külvilág és bezárt a maga fájdalommal teli világába.

Amikor levettem a polcról nem igazán tudtam, mire számítsak…a cím elég figyelemfelkeltő: Pilátus. Miért a cím, kire utalhat? A regény elolvasása után egyértelműnek tűnik, hogy Izára, szerintem azonban az írónő túl szigorúan bánik főhősnőjével.

 „Nem érti – gondolta Antal mérhetetlen szánalommal. - Nem érti a boldogtalan.” Iza nem értette.

Föld. Szőcs Vince betegség következtében elhunyt, a föld alatt tér örök nyugovóra. Ettől függetlenül az élet megy tovább, a Föld tovább forog. Zavarba ejtő, ahogy Iza fogadja apja halálhírét. Kimérten, tárgyilagosan viselkedik: az anyja nem maradhat egyedül, a házat el kell adni. Majd Ő mindent elintéz, a mama menjen csak le Dorozsra pihenni. A sírás kerülgetett, amikor olvastam, hogy az öregasszony tervezgeti az új lakását, férje halála után az első dolog, ami örömet okoz neki.

Tűz. Szőcsné beköltözik Iza pesti lakásába. Milyen rendes lány ez az Iza, nem hagyja egyedül, milyen jó lesz a jó meleg otthon.Viszont semmi sem olyan, ahogy Szőcsné eltervezte. A férje elvesztésével elvesztett mindent, ami a régi életére emlékeztethette. Mielőtt teljesen elítélnénk Izát, azért azt tisztázni kell, hogy az anya-lánya kapcsolatot egy elég komoly generációs szakadék nehezíti. Izának meg van a maga élete Pesten (amin nem nagyon szeretne változtatni) és ezt a vidéki idős asszony nehezen tudja megérteni.

Víz. A víz Antal története. Antal a legszimpatikusabb szereplője a történetnek, legalábbis számomra. Az a mérhetetlen hála és szeretet, amit az idősek iránt érez, még akkor is, amikor már elvileg nem tartozik a családhoz teszi igazán szimpatikussá.

Levegő. Szőcsné az Izával való együttélés során egy idő után már nem él, inkább csak lebeg a levegőben. Feleslegesnek érzi magát és végül a sosem múló anyai szeretet végső lépésre szánja el.

Számomra ez egy fájdalmasan meghatározó, megrázó és tanulságos regény: a nagyszüleimmel nőttem fel és bizony többször ráismertem a regénybeli szituációkra. Legjobban az a jelenet maradt meg bennem, amikor Izánál vendég volt, az anyja pedig beállított egy tálca kávéval. Jót akart, mégis terhére volt a lányának. Emlékszem én is éreztem azt, amit Iza akkor! És azóta pedig hányszor gondoltam arra, hogy bár kinyílna az ajtó és megjelennének a kávéval. Valószínűleg mindenki érezte már ezt a fajta generációs különbséget. Erről lenne szó? Generációs különbségről? Talán sokkal többről.
Izát nem tudom elítélni, nem rossz ember Ő, nem akar senkinek rosszat, egyszerűen racionális ember…ésszel teljesen érthetőek a tettei. Egyetlen hibája, hogy mindent határozottan megtesz, eszébe se jut megkérdezni az anyját, hogy mi lenne a legjobb neki, de Szőcsnének se jut eszébe kiállni magáért, inkább elbújik, mintha ott se lenne. Mindketten ugyanolyan hibásak abban, hogy így alakul a történet. Ettől még nem kevésbé szívfacsaró és tanulságos: hallgassuk meg a másikat, kicsit gondoljunk bele a másik helyzetébe is.