„Emlékezetes napja maradt életemnek ez a nap, mert nagy változásokat
okozott bennem. De ez a nap senki életéből nem hiányzik. Képzeljétek
csak el, hogy egy bizonyos nap kiesett volna az életetekből, milyen
másképp fordult volna minden.” – De hogy az a nap hozta-e a sorsdöntő
fordulatot, amikor a Szép remények hőse, a szegény gyerekből úriemberré
vált Pip először járt a dúsgazdag Havisham kisasszony házában, vagy
inkább azon a ködös téli hajnalon dőlt el minden, amikor kisgyerekként
egy szökött fegyencnek ételt-italt lopott? S amikor kiderül, mi mikor és
miért történt-e tudás nem rejt-e magában újabb sorsfordulót? Pip
életében mindenesetre megjelenik a titokzatos jótevő, akinek hála, maga
mögött hagyhatja a falusi kovács házát s a mocsárszéli kis falut, és
Londonba utazhat, hogy úriemberré váljon. A szép reményű ifjú Havisham
kisasszonyt hiszi támogatójának, akinek házában évekkel korábban
fizetett játszótársként szolgált. Az esküvője napján elhagyott
kisasszony a menyegző foszladozó, rothadó díszletei között éli életét és
fogadott lányát, Estellát a férfiak megleckéztetésére neveli. Pip
beleszeret a lányba, s lelkében megfogan a gazdagság, az előkelőség
iránti vágy is. Ám a tanulással, Estella „kergetésével” és léhasággal
töltött londoni évek egy csapásra véget érnek, amikor egy este
megjelenik Abel Magwitch, a szökött fegyenc… Charles Dickens „a szív
írója”. A Szép remények talán a legjobb regénye, mely valamennyi
kritikusa szerint messze kimagaslik életművéből."
Szeretem Dickenst, de ez most nagyon nem jött át.
Az eleje nagyon tetszett, de amikor Pip felnőtt és Londonba került teljesen más véleménnyel lettem a regényről. Kezdjük a főszereplővel. Az elején egy aranyos kisfiú, akit őszintén sajnáltam, amiért nővére zsarnokoskodik, erőszakoskodik felette, de vigasztaló volt, hogy ott van Joe, akiben igaz barátra lelt. Már akkor kezd megváltozni, amikor megismerkedik Estellával, de miután Londonba költözik kifejezetten ellenszenvessé vált. Joe egy igazán jószívű, egyszerű kovácsember, aki teljes szívéből szereti Pipet, erre a fiú teljesen elfordul tőle, szégyelli őt, elfelejtve azt, hogy honnan is jött. Nagyon idegesített, sok volt az unalmas rész, már egyáltalán nem tudott lekötni a beképzelt Pip története. Havisham kisasszony karakterét túlzásnak éreztem, Esthellát viszont kedveltem (inkább magát a karakterábrázolást). Egyébként a kedvenc szereplőm Joe mellett Herbert volt. A fegyenc motivációját nem tudtam érteni és az, hogy mindenki ismer mindenkit és minden mindennel összefügg kicsit sok volt.
ui.: A 2012-es film nagyon-nagyon jó. (Sajnos jobban tetszett, mint a könyv).
Az eleje nagyon tetszett, de amikor Pip felnőtt és Londonba került teljesen más véleménnyel lettem a regényről. Kezdjük a főszereplővel. Az elején egy aranyos kisfiú, akit őszintén sajnáltam, amiért nővére zsarnokoskodik, erőszakoskodik felette, de vigasztaló volt, hogy ott van Joe, akiben igaz barátra lelt. Már akkor kezd megváltozni, amikor megismerkedik Estellával, de miután Londonba költözik kifejezetten ellenszenvessé vált. Joe egy igazán jószívű, egyszerű kovácsember, aki teljes szívéből szereti Pipet, erre a fiú teljesen elfordul tőle, szégyelli őt, elfelejtve azt, hogy honnan is jött. Nagyon idegesített, sok volt az unalmas rész, már egyáltalán nem tudott lekötni a beképzelt Pip története. Havisham kisasszony karakterét túlzásnak éreztem, Esthellát viszont kedveltem (inkább magát a karakterábrázolást). Egyébként a kedvenc szereplőm Joe mellett Herbert volt. A fegyenc motivációját nem tudtam érteni és az, hogy mindenki ismer mindenkit és minden mindennel összefügg kicsit sok volt.
ui.: A 2012-es film nagyon-nagyon jó. (Sajnos jobban tetszett, mint a könyv).
