Olvasmányélményeim 2016 szeptemberében

Mostanában kissé hanyagolom a blogot, aminek egyik oka, hogy elég nagy fába vágtam a fejszémet, mert éppen Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődését olvasom. Nem könnyű olvasmány, de nagyon élvezem, jelenleg ez tölti ki olvasás szempontjából a mindennapjaimat.. Hamarosan végzek vele és akkor jön egy jó kis értékelés róla! Addig is nézzük, miket olvastam 2016 szeptemberében!

 

1. Margaret Atwood: A szolgálólány meséje   3,5*
Nagyon nyomasztó a hangulata, egy olyan világot vázol fel, ami számomra elképzelhetetlen és meghökkentő, de talán mégsem lehetetlen. Ennélfogva azt gondolom, hogy egy nagyon jó könyv is lehetett volna belőle, de nekem mégis hiányzott valami.  Bővebben

2. Gabriel García Márquez: A ​szerelemről és más démonokról   5*
Nekem ez az első számú kedvenc könyvem, nagyon nehéz róla elfogulatlanul írni, minden benne van, amit a szerelemről és más démonokról tudni érdemes. Bővebben

3. Jude Deveraux: Madame Zoya, a lélek doktora   3,5*

200 Ft-ért vettem meg a Líra nyári akciójában, mert megtetszett a fülszöveg. Valóban érdekes az alaptörténet és bár nem egy kiemelkedő szépirodalmi mű, végig olvastatta magát a regény és kellemes  kikapcsolódást nyújtott. Annak ellenére, hogy néhol elég kidolgozatlannak tűnt a történet. Bővebben

4. Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz 4*

Még nem írtam róla értékelést, de tetszett, nagyon érdekesnek találom a görög mitológiából merített történeteket. 

Margaret Atwood: A szolgálólány meséje

Margaret Atwood: A szolgálólány meséje. 1985 (Lazi Kiadó, 2006, 365 oldal)

"A ​​regény – egy orwelli ihletésű disztópia – egy jövőbeli, vallási fundamentalista államban játszódik, ahol a főhősnőt csupán azért tartják becsben, mert azon kevesek egyike, akinek termékenysége az atomerőművek által okozott sugárszennyezést követően is megmaradt. Az ultrakonzervatív Gileád Köztársaság – a jövő Amerikája? – szigorú törvények szerint él. A megmaradt kevéske termékeny nőnek átnevelő táborba kell vonulnia, hogy az ott beléjük vert regula szerint hozzák világra az uralkodó osztály gyermekeit. Fredének is csupán egy rendeltetése van az idősödő Serena Joy és pártvezér férje házánál: hogy megtermékenyüljön. Ha letér erről az útról, mint minden eltévelyedettet, őt is felakasztják a Falra, vagy kiűzik a Telepekre, hogy ott haljon meg sugárbetegségben. Ám egy ilyen elnyomó állam sem tudja elnyomni a vágyat – sem Fredéét, sem a két férfiét, akiktől a jövője függ… 

A regényt 1986-ban Nebula-díjra és Booker-díjra jelölték, 1987-ben pedig megnyerte az első Arthur C. Clarke-díjat.

A Booker- és Arthur C. Clarke-díjas kanadai írónő kultuszregényéből – a világhírű Nobel-díjas angol drámaíró, Harold Pinter segítségével – szokatlan gondolati mélységeket feltáró film is készült."

Azért vettem kézbe ezt a regényt, mert sokat hallottam róla illetve érdekesnek (nagyon érdekesnek) találtam a fülszövegét. Nem voltam tisztában a disztópia fogalmával, de leginkább Louis Lowry: Az emlékek őre című regénye jutott eszembe olvasás közben. Míg azt nagyon szerettem, A szolgálólány meséje nem nyerte el a tetszésemet maradéktalanul. 

Nagyon nyomasztó a hangulata, egy olyan világot vázol fel, ami számomra elképzelhetetlen és meghökkentő, de talán mégsem lehetetlen. Ennélfogva azt gondolom, hogy egy nagyon jó könyv is lehetett volna belőle, de nekem mégis hiányzott valami. Egyrészt nagyon lassan bontakozott ki a történet, nagyon zavaros volt az eleje, kissé unalmas, kerestem a válaszokat, de nem találtam és a főszereplőnő sem volt szimpatikus. Szenvedett, de semmit nem tett annak érdekében, hogy a sorsa jobbra forduljon. Így inkább az egész regény nekem a múlton való sajnálkozásnak tűnt és nem arról szólt, ami miatt levettem a polcról: a szolgálólány jelenéről.

Másrészről tetszett is az E/1-es elbeszélésmód, mert tényleg abban a világban érezhettem magam, a parancsnok és Fredé kapcsolata is jól alakult, de aztán olyan hirtelen vége lett a regénynek és amikor becsuktam a könyvet leginkább olyan semmilyennek tűnt összességében. 

Jude Deveraux: Madame Zoya, a lélek doktora

Jude Deveraux: Madame Zoya, a lélek doktora. 2008 (Athenaeum, 2010, 367 oldal)

"Három nő az élet keresztútján, akiket súlyos veszteségek gyötörnek. Amy nem tudja feldolgozni, hogy elveszítette kisbabáját, Faith pedig, a fiatal özvegyasszony, hosszú éveket töltött el beteg férjét ápolva, kiszolgáltatva anyósa kegyetlenkedéseinek. A legkülönösebb mégis Zoë sorsa, aki egy autóbalesetben elveszítette az emlékezetét, és magához térve csak annyit érzékel, hogy az egész város heves gyűlölettel fordul felé. 

A pszichoterapeutájuk javaslatára utaznak el Maine államba, hogy találkozzanak a titokzatos Madame Zoyával és húgával, Primrose-zal, akik képesek visszarepíteni őket az időben, hogy újraírhassák múltjukat. A trió azonban nem a hatvanas évekbe, hanem egyenesen 1797-be utazik. Mintha csak három modern és öntudatos nő csöppenne egy Jane Austen-regénybe: azért vannak most itt, hogy újrarajzolják Amy családfáját… de vajon mi történik, ha két évszázaddal korábban találják meg az igaz szerelmet?"

A Líra nyári akciójában találtam rá erre a könyvre, megtetszett a fülszöveg. Valóban érdekes az alaptörténet és bár nem egy kiemelkedő szépirodalmi mű, végig olvastatta magát a regény és kellemes  kikapcsolódást nyújtott.

Kicsit kidolgozatlannak éreztem a történetet, főleg a könyv közepétől kezdve. Emiatt a szereplők jelleme egyáltalán nem tudott megfogni és úgy éreztem, hogy túl sok szerep jutott a külsőségeknek. Értem ezalatt, hogy a szerelmi szálak legfőképpen azon alapultak, hogy a pasi mennyire dögös.

A fülszöveg szerint három főszereplőnk van, de valójában végig úgy tűnt, hogy csak egy van, ráadásul pont a legidegesítőbb, legkiállhatatlanabb nő volt az, akire az egész regény épült. A másik két nőt sokkal jobban megkedveltem és nagyon sajnálom, hogy az Ő száluk ilyen összecsapott lett. És azt is sajnálom, hogy a címszereplőről szinte semmit sem tudtunk meg.

A történelmi szál érdekes volt, bár én szívesebben olvastam volna még arról, hogy hogyan sikerül beilleszkedni a XXI. századi nőknek a XVIII. századba. Semmi konfliktus nincs a regényben, most komolyan Amy előadja Tristannak, hogy a jövőből jött és ebben egy másodpercig sem kételkedik a férfi? Ilyen nincs. 
A vége egyáltalán nem tetszett. Tisztában vagyok a műfaj sajátosságaival, de ez a végkifejlet azért túlzás volt.

Összességében az értékelés ellenére nem bántam meg, hogy elolvastam, sőt. Igazából pont egy olyan időszakomban vettem le a polcról, amikor magam is elgondolkodtam, hogy mit is kéne változtatnom az életemen és rádöbbentem, hogy én nem szeretnék látogatást tenni Madame Zoyanál, mert ez a mézes-mázas tökéletesség nekem már sok. Viszont a könyv a maga műfajában kimondottan jó. 

Gabriel García Márquez: A ​szerelemről és más démonokról

Gabriel García Márquez: A ​szerelemről és más démonokról. 1994 (Magvető, Budapest, 1995, 192 oldal)

„A ​​hír ott volt a főoltár harmadik fülkéjében, az evangéliumi oldalon. A kőlap az első csákányütéstől darabokra pattant, és egy rézvörös, élő hajzuhatag ömlött ki a kripta üregéből.az építésvezető meg a körülötte lévő emberei egyben akarták kihúzni az egészet, és minél tovább húzták, annál hosszabb volt és dúsabb, egészen a tövéig, mely még hozzá volt tapadva egy gyermekkoponyához. A (…) a rücskös salétrommarta kőlapon csak a keresztnév volt olvasható: Sierva María de Todos los Ángeles, a földre kiterített gyönyörű hajzat huszonkét méter, tizenegy centiméter hosszú volt.Az építésvezető egy cseppet sem csodálkozott rajta: elmagyarázta nekem, hogy az emberi haj a halál után is tovább nő, havonta egy centimétert, így tehát a huszonkét méter nagyjából kétszáz évnek fele meg. Nekem viszont nem tűnt hétköznapinak a dolog, mert a nagyanyám gyerekkoromban mesélt nekem egy tizenkét éves márkilányról, akinek olyan hosszú volt a haja, hogy úgy húzta maga után, mint egy menyasszonyi fátylat, és aki egy veszett kutya harapásába halt bele: a Karib tenger partvidékének falvaiban csodatévő szentnek tisztelik. Abból a feltevésből elindulva, hogy a kripta az övé lehet, megtudtam írni az aznapi cikkemet, és ez a könyv is abból született.”

Nekem ez A kedvenc könyvem. Emiatt képtelen vagyok elfogulatlan, összefüggő mondatokból álló értékelést írni. Összességében azt gondolom, hogy ebben a könyvben minden benne van, amit a szerelemről és más démonokról tudni érdemes. 

"Bevallotta, hogy nincs olyan pillanat, amikor ne Őrá gondolna, hogy minden falatjában és minden korty italában az Ő ízét érzi, hogy Ő az élet mindenütt és minden órán..."

Ez a legszebb szerelmi történet, amit valaha olvastam. Marquez olyan gyönyörűen fogalmaz, hogy többször beleborzongtam a mondataiba, olvasás közben nem létezett számomra a külvilág, csak a fülledt, dél-amerikai környezet, a lángoló szenvedély, ami végig körüllengte a regényt. Emellett nagyon érdekes kultúrtörténeti szempontból, hiszen eleve egy legendára épül és végig nagy szerepe van a vallásnak, a babonáknak. Mesebeli motívumokkal tarkított történet, de az író olyan természetességgel tárja elénk mindezt, hogy eszükbe se jut kételkedni. 

"Cayetano első pillantásától visszatért belé az élet.."

Imádtam a szereplőket, ahogy mindegyik küzdött a maga démonjaival. Szívszorító, mégis megható a sorsa mindegyiknek.

"Egy bolond se bolond, ha belehelyezkedünk a gondolataiba." 

Most olvastam harmadjára ezt a regényt, külön öröm, hogy már a saját példányomat tarthatom a kezemben. Azonban olvashatnám századszorra is, minden egyes olvasásnál elbűvöl, meghat és megríkat. 

"Nincs az az orvosság, ami meggyógyíthatná azt, amit a boldogság nem tud meggyógyítani."

Olvasmányélményeim 2016 augusztusában

Ismét eltelt egy hónap és ahogy lenni szokott, augusztusban is remek olvasmányélmenyekkel gazdagodtam! Munka mellett lehet nincs annyi időm, így összesen 4 regényt olvastam el. 

1. Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája  4*

Nehezen lendültem bele az olvasásába és bár voltak hibái (számomra), azért mégiscsak egy kellemes olvasmánnyá vált a végére. A vége meghatott és elgondolkodtatott. Bővebben...

2. Agatha Christie: A titokzatos Kék Vonat  3,5*

Kevésbé tetszett ez a Poirot-regény, mint az eddig olvasottak. Nehezen indul be a történet, számomra kissé unalmas és érdektelen volt a hosszú bevezető, a sok szereplő megjelenése, míg a lényegig eljutunk. A gyilkos kiléte a könyv közepétől sejthető volt számomra, a magyarázat pedig nem hozta az igazi „hűha érzést”. 

Több szimpatikus szereplő és jó pár humoros mozzanata volt a regénynek, de nem tudott igazán lekötni. Míg egy jó Agatha Christie-t egy-két nap alatt ki szoktam olvasni, ennek a könyvnek az elolvasása majdnem egy hétig tartott…

3. Jorge Bucay: Életmesék     5*

A regényes formában öltött történetek, mesék mindenkinek tudnak adni valamit. Bár lehet, hogy közhelyesek ezek az írások, mégis olyan dolgokra világítanak rá, amit bár magunkban hordozunk, nem biztos, hogy észre is veszünk… így valóban többet ér bármilyen terápiánál. Bővebben...

4. Sara Gruen: Vizet az elefántnak    4,5*

Legszívesebben egyszerre kiolvastam volna az egészet! Egyszerűen sodortak magával az események, melyek egy gyönyörű, megható, néhol igen kegyetlen és szívbemarkoló történetté álltak össze. Bővebben...

Sara Gruen: Vizet az elefántnak

Sara Gruen: Vizet az elefántnak. 2006 (Könyvmolyképző Kiadó, 2007, 382 oldal)

"Bár nem szívesen beszél emlékeiről, ezek makacsul megülik a kilencvenegynéhány éves Jacob Jankowski elméjét. Emlékek saját fiatalkoráról, amikor a sors egy roskatag vonatra vetette, melyen a Benzini testvérek világhíres cirkusza bolyongott Amerikában. Emlékek egy olyan világról, amelyet szörnyszülöttek és bohócok népesítettek be, amely tele volt csodákkal, dühvel, szenvedéssel és szenvedéllyel; egy világról, amelynek megvannak a maga logikátlan szabályai, sajátos életformája, s ahol a halál is a maga módján kopogtat. A cirkusz világa ez, amely Jacob Jankowski számára egyszerre jelentett megváltást és pokoljárást. Jacob azért került be ebbe a világba, mert elhagyta a szerencséje. Árván és egyetlen garas nélkül nem tudta, mihez kezdjen, mígnem rá nem talált erre a gőzerővel hajtott „bolondok hajójára” a nagy gazdasági világválság idején."

Először a filmet láttam, ami nagyon tetszett, bekerült a kedvenc filmjeim közé, így amikor megtudtam, hogy könyvadaptáció, rögtön a várólistámra került Sara Gruen: Vizet az elefántnak című regénye. Nem tudom, hogy mi fogott meg magában a történetben, mert nem vagyok egy romantikus alkat, a cirkuszokat kimondottam nem szeretem. Talán emiatt mondhatni sokat vártam az olvasással és miután a könyvtárban kihoztam is nehezen vettem rá magam, hogy ezt a könyvet vegyem a kezembe...aztán elkezdtem olvasni és legszívesebben egyszerre kiolvastam volna az egészet! Egyszerűen sodortak magával az események, melyek egy gyönyörű, megható, néhol igen kegyetlen és szívbemarkoló történetté álltak össze.

Nagyon tetszett, hogy két idősíkon játszódik a történet, az idősek otthonában játszódó jelenetek sem voltak kevésbé izgalmasak, mint a cirkuszbeliek és mindig pont jókor szakította meg az emlékezést az írónő. Szerintem nagyon szépen fogalmazott és az, hogy a végén leírja, hogy mik voltak a forrásai külön pluszt adott a történethez. Így is nagyon valósághű volt végig a regény, de az utószó csak még jobban megerősített ebben. 

A karakterábrázolás kitűnő, nem csak az emberi, hanem az állatok természete is fantasztikusan van ábrázolva. Nagyon érdekes volt visszacsöppenni a '30-as évek Amerikájába és bár nem vagyok egy nagy romantikus alkat, de Marlena és Jacob szerelme nagyon meghatott! :)

Ami nagyon rosszul érintett az az állatokkal való bánásmód, egyszerűen nem tudom elviselni, ha bántják őket és a legrosszabb, hogy nem tehetek értük semmit. {Ezért például nagyon haragudtam Jacobra, amikor nem védte meg Rosiet.}

4,5 csillagot adnék rá, a fél csillag levonás egyrészt a cirkusz hátterében megbúvó kegyetlenségek miatt, másrészt a vége miatt. A befejezés számomra túl happy end. Persze örülök, hogy így alakult, mert nagyon megkedveltem az öregurat, de akkor is nekem túlságosan hiteltelen ez a vég. 

Jorge Bucay: Életmesék

Jorge Bucay: Életmesék. 1999 (Új Paradigma, Szentendre, 2004, 248 oldal)

"Demián, a könyv képzeletbeli páciense szeretne minél többet megtudni az élet dolgairól, így vetődik el Jorgéhoz, a különleges terapeutához, aki igazán egyéni módon segít neki leküzdeni a hétköznapok nehézségeit. Minden egyes alkalommal elmesél egy történetet: az adott helyzethez illőt, amelyben Demián is választ talál az őt nyugtalanító kérdésekre. Akad közöttük tibeti, talmud, szufi fabula, klasszikus és modern mese-adaptáció csakúgy, mint a szerző által kitalált történet. A főszereplő élethelyzetei az Olvasó számára is roppant ismerősek lesznek."

Nagyon találó ennek a könyvnek az alcíme: "Történetek, amelyből az életet tanultam". Na nem mintha azt gondolnám, hogy az élet tanulható vagy tanulni kellene, főleg nem könyvekből... Mégis ezek a mesék, anekdoták, történetek mindenkinek tudnak adni valamit. Valószínűleg senki számára sem ismeretlenek a szituációk. Én szinte az összes történetre rá tudtam húzni egy saját élményt, élethelyzetet, ennek ellenére mégis sokszor elfogott a "hűha érzés", ami által sok mindenre ráébredtem akár a múltam vagy a jelenem kapcsán és talán később is eszembe fognak jutni ezek a kis történetek (vagy ha nem akkor gondoskodnom kell róla, hogy a polcomon legyen a könyv és bármikor belelapozhassak!), mert a jövőben is segítségemre lehetnek a benne rejlő gondolatok. Mert bár lehet, hogy közhelyesek ezek az írások, mégis olyan dolgokra világítanak rá, amit bár magunkban hordozunk, nem biztos, hogy észre is veszünk... így valóban többet ér bármilyen terápiánál. 

“- Egy fabula, egy mese, vagy egy anekdota … százszorta inkább megmarad benned, mint ezer elméleti magyarázat, pszichoanalitikus értelmezés vagy formális megközelítés.”

Ami még nagyon tetszett az a könyv felépítése. Nem csak történetek halmaza, hanem egy konkrét személy köré fonva kapjuk a meséket és ahogy Demián megtalálja a maga válaszait, úgy találjuk meg mi is a mieinket. Aztán a vége felé már igencsak elgondolkodik a Kedves Olvasó, hogy ki is a páciens?