„A hír ott volt a főoltár harmadik fülkéjében, az evangéliumi oldalon. A kőlap az első csákányütéstől darabokra pattant, és egy rézvörös, élő hajzuhatag ömlött ki a kripta üregéből.az építésvezető meg a körülötte lévő emberei egyben akarták kihúzni az egészet, és minél tovább húzták, annál hosszabb volt és dúsabb, egészen a tövéig, mely még hozzá volt tapadva egy gyermekkoponyához. A (…) a rücskös salétrommarta kőlapon csak a keresztnév volt olvasható: Sierva María de Todos los Ángeles, a földre kiterített gyönyörű hajzat huszonkét méter, tizenegy centiméter hosszú volt.Az építésvezető egy cseppet sem csodálkozott rajta: elmagyarázta nekem, hogy az emberi haj a halál után is tovább nő, havonta egy centimétert, így tehát a huszonkét méter nagyjából kétszáz évnek fele meg. Nekem viszont nem tűnt hétköznapinak a dolog, mert a nagyanyám gyerekkoromban mesélt nekem egy tizenkét éves márkilányról, akinek olyan hosszú volt a haja, hogy úgy húzta maga után, mint egy menyasszonyi fátylat, és aki egy veszett kutya harapásába halt bele: a Karib tenger partvidékének falvaiban csodatévő szentnek tisztelik. Abból a feltevésből elindulva, hogy a kripta az övé lehet, megtudtam írni az aznapi cikkemet, és ez a könyv is abból született.”
Nekem ez A kedvenc könyvem. Emiatt képtelen vagyok elfogulatlan, összefüggő mondatokból álló értékelést írni. Összességében azt gondolom, hogy ebben a könyvben minden benne van, amit a szerelemről és más démonokról tudni érdemes.
"Bevallotta, hogy nincs olyan pillanat, amikor ne Őrá gondolna, hogy minden falatjában és minden korty italában az Ő ízét érzi, hogy Ő az élet mindenütt és minden órán..."
Ez a legszebb szerelmi történet, amit valaha olvastam. Marquez olyan gyönyörűen fogalmaz, hogy többször beleborzongtam a mondataiba, olvasás közben nem létezett számomra a külvilág, csak a fülledt, dél-amerikai környezet, a lángoló szenvedély, ami végig körüllengte a regényt. Emellett nagyon érdekes kultúrtörténeti szempontból, hiszen eleve egy legendára épül és végig nagy szerepe van a vallásnak, a babonáknak. Mesebeli motívumokkal tarkított történet, de az író olyan természetességgel tárja elénk mindezt, hogy eszükbe se jut kételkedni.
"Cayetano első pillantásától visszatért belé az élet.."
Imádtam a szereplőket, ahogy mindegyik küzdött a maga démonjaival. Szívszorító, mégis megható a sorsa mindegyiknek.
"Egy bolond se bolond, ha belehelyezkedünk a gondolataiba."
Most olvastam harmadjára ezt a regényt, külön öröm, hogy már a saját példányomat tarthatom a kezemben. Azonban olvashatnám századszorra is, minden egyes olvasásnál elbűvöl, meghat és megríkat.
"Nincs az az orvosság, ami meggyógyíthatná azt, amit a boldogság nem tud meggyógyítani."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése