Ismét eltelt egy hónap és ahogy lenni szokott, augusztusban is remek olvasmányélmenyekkel gazdagodtam! Munka mellett lehet nincs annyi időm, így összesen 4 regényt olvastam el.
1. Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája 4*
Nehezen lendültem bele az olvasásába és bár voltak hibái (számomra), azért mégiscsak egy kellemes olvasmánnyá vált a végére. A vége meghatott és elgondolkodtatott. Bővebben...
2. Agatha Christie: A titokzatos Kék Vonat 3,5*
Kevésbé tetszett ez a Poirot-regény, mint az eddig olvasottak. Nehezen indul be a történet, számomra kissé unalmas és érdektelen volt a hosszú bevezető, a sok szereplő megjelenése, míg a lényegig eljutunk. A gyilkos kiléte a könyv közepétől sejthető volt számomra, a magyarázat pedig nem hozta az igazi „hűha érzést”.
Több szimpatikus szereplő és jó pár humoros mozzanata volt a regénynek, de nem tudott igazán lekötni. Míg egy jó Agatha Christie-t egy-két nap alatt ki szoktam olvasni, ennek a könyvnek az elolvasása majdnem egy hétig tartott…
3. Jorge Bucay: Életmesék 5*
A regényes formában öltött történetek, mesék mindenkinek tudnak adni valamit. Bár lehet, hogy közhelyesek ezek az írások, mégis olyan dolgokra világítanak rá, amit bár magunkban hordozunk, nem biztos, hogy észre is veszünk… így valóban többet ér bármilyen terápiánál. Bővebben...
4. Sara Gruen: Vizet az elefántnak 4,5*
Legszívesebben egyszerre kiolvastam volna az egészet! Egyszerűen sodortak magával az események, melyek egy gyönyörű, megható, néhol igen kegyetlen és szívbemarkoló történetté álltak össze. Bővebben...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése