E.T.A. Hoffmann

 E.T.A. Hoffmann: Az arany virágcserép / A homokember / Scuderi kisasszony (Európa, 2005, 234 oldal)

"A múlt német írói és költői közül csak nagyon kevésnek jutott osztályrészül, hogy műve ösztönző és termékenyítő erőként hatoljon be más irodalmakba, idegen kulturális közegben gyökerező alkotások ihlető forrásává váljék. E. T. A. Hoffmann egyike volt ezeknek a keveseknek: Goethe és Heine mellett az egyetlen német író, akinek hatása térben és időben egyformán hosszan gyűrűző, széles körű és maradandó is. A világirodalmi hatású író szerény és szűk keretek közé szorított élete két szférában zajlott. A polgári életben jól képzett jogász és lelkiismeretes tisztviselő volt, művész mivoltában viszont a romantika univerzális művészideáljának megtestesítője: ügyes kezű festő, kitűnő muzsikus, jó zeneszerző s mindezek mellett a német romantikus irodalom egyik legeredetibb tehetsége. Polgári foglalkozásánál fogva maga is beletartozott józan, prózai, fantáziátlan filisztervilágba, művében viszont a hétköznapok szürke valóságát átvilágító, varázslatos, érzék feletti világot teremtett. Ez a kettősség mindvégig meghatározója marad Hoffmann írásművészetének, amely a realitásban éppúgy otthon van, mint a képzelet tündérországában.

AZ ARANY VIRÁGCSERÉP  (1814)

Ez a könyv nagyon nem nekem való. Már az első pár oldal után csak zsongott a fejem, csak szavak és fantáziaképek egymásutánja, ami nagyon nem állt össze nekem a végére sem. Ezért elolvastam pár műelemzést és csak az ott leírtak miatt tudom nyugodtan elfogadni, hogy ez a mű létezik és hogy kötelező olvasmány! Gondolok itt arra, miszerint Hoffmann a felvilágosodás racionalitása ellen lázad illetve érdemes túllépni a hétköznapi világon, amihez a művészeten keresztül vezethet az út.

A HOMOKEMBER
Bár az arany virágcserép nagyon nem tetszett, nem szeretem egy mű alapján megítélni az írókat, ezért kapott tőlem még egy esélyt. És azt kell mondjam nem bántam meg, mert a homokember egy kifejezetten jó kis horror sztori! Kicsit Poe-ra emlékeztetett (tudom az idősík miatt „valószínű” Hoffmann hatott Poe-ra). Bár itt is felfedezhető a Hoffmann-féle zavarodottság, de fényévekkel jobban tetszett, mint a fent említett mű.

SCUDERI KISASSZONY
Ez a kis történet a valóság talaján marad és bár nem tartottam egy túlságosan érdekfeszítő olvasmánynak, azért kellemes volt olvasni. Itt értettem meg, hogy sokan miért szeretik Hoffmannt, a fogalmazásmódja nekem is tetszett (de nem szerettem meg az írót).

Ezen előzmények után vettem idén így karácsony előtt a Diótörő című könyvét. A kötet két kisregényt tartalmaz a Diótörő és egérkirály címűt illetve az Idegen gyermeket. 

"… a padozat alól borzalmas sziszegéssel hét egérfej bukkant fel, hét szikrázó koronával. Csakhamar előnyomult a hétfejű Egérkirály, akit háromszoros sivítással üdvözölt egész serege, s egyszerre indultak – kopp-kopp, trott-trott – a szekrény felé, ahol Marika állt.
A félelemtől úgy dobogott a szíve, hogy azt hitte, kiugrik, majd meg azt érezte, megdermed a vér az ereiben. Hátratántorodott, és ekkor – klirr-klirr-prr – a szekrény üvege szilánkokra tört.
Ugyanakkor éles fájdalmat érzett a karján, de a szíve meg is könnyebbedett. Nem hallotta a sivítást, fütyülést, minden elnémult, noha nem nézett oda, azt hitte: az egerek megrettentek az üvegcserepek csörrenésétől, és eliszkoltak.
De mi ez megint?
A szekrényben, Marika háta mögött különös mozgolódás támadt, hangocskák zajongtak: „Fölkelni! Fölkelni! Csatára, még az éjjel! Fölkelni! Csatára!”

DIÓTÖRŐ ÉS EGÉRKIRÁLY
Több mese és film feldolgozásban láttam már, sőt a balettot is, de valahogy sosem jutott eszembe az eredeti művet a kezembe venni. Elég meglepően tapasztaltam, hogy ezt ugyanaz az író írta, mint az Arany virágcserepet (azt a művet képtelen vagyok feldolgozni). A Diótörő tetszett legjobban az eddig olvasott Hoffmann művek közül. Mindig is imádtam az ilyen - játékok életre kelnek - típusú meséket, szóval ezzel rögtön megfogott, viszont néhol nekem kicsit unalmasabb volt az elbeszélés, túl hosszúnak találtam a leírásokat. A karakterek nagyon jól kidolgozottak, az Egérkirálytól szinte féltem, a Diótörőbe pedig kicsit beleszerettem. :)

AZ IDEGEN GYERMEK
Ez is tetszett, bár sokkalta komolyabb mű, mind témáját, mind hangulatát tekintve. Az egész mesét átlengi egyfajta szomorkás, komor hangulat, emellett csodálatos leírásokat olvashatunk benne a természetről, én is az erdőben érezhettem magam olvasás közben. Nagyon remélem, ha felnövünk, attól még nem felejtünk el hinni a mesékben.