"AJÁNLÁS
Ebben a kísérteties könyvecskében olyan eszme kísértetét próbáltam
felidézni, amely olvasóimban semmiféle rossz érzést nem ébreszt – sem
önmaguk, sem mások, sem az ünnep, sem pedig jómagam iránt. Kísértsen ez
eszme kellemes otthonukban, és senki elűzni ne kívánja!
Tisztelő barátjuk és hívük
1843 decemberében C. D."
A történet főszereplője Ebenezer Scrooge, egy uzsorás. Fösvény, lelketlen milliomos, aki utál minden szépet és jót, sőt a karácsonyi
ünnepeket és az arra való készülődést is egyenesen gyűlöli. Mindössze
két ember van az életében. Az egyikük Fred nevű unokaöccse, akivel alig
tartja a kapcsolatot. A másik Bob Crachit, aki saját rosszul fizetett és
agyondolgoztatott alkalmazottja. Lelketlensége miatt karácsony előtt
három szellem látogatja meg.
Ismertem már a történetet, még talán általánosban olvastam az angol könnyített verzióját, aztán később az évek során lehetetlen volt nem belefutni valamiféle feldolgozásába. Kicsit úgy érzem, hogy a számtalan feldolgozás között elveszik az eredeti történet. Én is évek óta terveztem, hogy egyik karácsonykor elolvasom, míg idén rá került a sor.
Gyönyörű mese, ami elvarázsolt, terjedelméhez képest sokáig olvastam, minden mondatát megízlelve, nagyon tetszett Dickens fogalmazásmódja, mégsem tudok rá nyugodt szívvel 5*-ot adni. Lehet, hogy a fent említettek miatt, de maradt némi hiányérzetem az olvasás után. Nem jött át teljesen a mondanivalója. Manapság nagyon is meg tudom érteni azt, ha valaki nem szereti a karácsonyt, mert szerintem sokaknál már nem arról szól, amiről szólnia kéne, hanem az anyagiakról. Az emberek nagy része ilyenkor teljesen kifordul önmagából, össze-vissza vásárol olyan dolgokat is, amelyekre valójában semmi szüksége. Karácsony után az emberek nem azt kérdezik egymástól, hogy "hogy telt a karácsony?", hanem, "mit kaptál?". Szerintem a karácsonynak valahogy úgy kellene kinéznie, ahogy a második szellem, a jelen karácsony szelleme mutatta meg Scrooge úrnak. Ha nem is kerül sok minden az ünnepi asztalra, ha nem is roskadozik a karácsonyfa alja az ajándékoktól: a lényeg, a család együtt van, együtt töltik ezeket a napokat.
Nagyon tetszett a felépítése a regénynek és bár Scrooge úr tényleg roppant érzéketlen, anyagias, csak az üzlet érdekli, de annak hasznát vagy a jó üzlet kötéséből adódó boldogságát senkivel sem osztja meg. Nekem Ő egy percig sem volt ellenszenves, mert éreztem, hogy valószínűleg okkal vált ilyenné. És valóban...Nem rossz ember, ha az lenne, nem látogatná meg a három szellem, hogy ráébressze arra, hogy amerre tart az valójában nem teszi Őt boldoggá.
Hatott rám a regény, azt hiszem engem is "meglátogatott" a múlt és a jelen karácsony szelleme és úgy érzem, hogy a jövő karácsony szelleme se mutat olyat, ami miatt változtatnom kellene.
Hatott rám a regény, azt hiszem engem is "meglátogatott" a múlt és a jelen karácsony szelleme és úgy érzem, hogy a jövő karácsony szelleme se mutat olyat, ami miatt változtatnom kellene.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése