2015. december 17., csütörtök

Hans Christian Andersen: Andersen mesék

 Hans Christian Andersen: Andersen mesék (Nasza Ksiegarnia, Warszawa, 1960, 150 oldal)


"Válogatásunk az összegyűjtött mesék bő egynegyedét tartalmazza a leghíresebbektől kezdve a feledésszámba menő ismeretlenekig, így rávilágít a dán meseköltő világirodalmi jelentőségére. Andersen tágan értelmezte a mese műfaját, kutatta a benne rejlő lehetőségeket, és rájött, hogy a meséken keresztül minden elmondható az emberi lélekről gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Meséi nem egyformák: igaz, hogy mindegyikre erősen rányomja bélyegét a költő senki máséval össze nem téveszthető személyisége, ám mindegyik más-más ötletre épül, mindegyiknek más az előadásmódja, így mindenki találhat magának újabb kedvenceket a régiek mellé. Mesekönyvünk legnagyobb szenzációja, hogy a fordítás dán nyelvből készült, melyre Magyarországon korábban soha nem volt példa. Kiadónk ezzel a különleges mesekönyvvel szeretné emlékezetessé tenni Andersen születésének 200. évfordulóját."



Anyukám kapta a könyvet 7 évesen a keresztszüleitől "fenyőfa ünnep alkalmából" (1961-ben). Azóta is kedvenc, nagy becsben tartott könyve, amiből nekem is olvasott fel kicsiként illetve az első könyvek között volt, amit magam is olvasgattam. 26 mesét tartalmaz a kötet, eddig csak a híresebbeket ismertem meg, de most az összeset elolvastam amolyan 'minden napra egy mese' alapon. 
Andersen meséi gyönyörűek, bár arról jogosan lehetne vitatkozni, hogy gyerekeknek mennyire valóak ezek a történetek. Szerintem valóak, Andersen az emberi lélek jó ismerője és olyan karaktereket hozott létre, amelyekkel gyerekként és felnőttként egyaránt tudunk azonosulni. Imádtam ezeket a meséket egytől-egyig, nagyon nehéz kedvencet kiemelni. A top3-ban azért mindenképpen helyet kap a rút kiskacsa, a Hókirálynő és a Vadhattyúk.

A kis gyufaáruslány története nagyon szomorú, mégis csodaszép és ráébreszt arra, hogy figyeljünk oda egymásra, a nálunknál rosszabb sorban élőkre. A rendíthetetlen ólomkatonától kitartást tanulhattam, amely kitartással a rút kiskacsából is gyönyörű hattyú válhat. Még ha mindenki gúnyolja is, megtalálhatja a boldogságot.

"Miért nem örültem akkor, amikor még örülhettem volna?" - kérdezi a Fenyőfa, aki mindig másra vágyott, nem tudta, hogy a jelennek érdemes élni és örülni kell az apró dolgoknak is. Nem ismerte a Százszorszépet, aki képes volt mindenben meglátni a szépet, örülni az életnek még akkor is, ha sorsa nem kevésbé kegyetlen, mint a fenyőfáé. Andersen szerint "minden mesének ez a vége". Azért én szeretném hinni, hogy ez nem igaz. És valóban nem, a "dalnak nincs vége soha" - mondja a Len. Az öten egy hüvelyből az egyik legszebb mese, egy apró borsószem valakinek egy egész világot jelenthet. Andersen óta pedig azt is tudjuk, hogy ha igazi hercegkisasszonyt keresünk, akkor elég egy borsószemet az ágya alá rejteni.

A kevélység azonban mindig elnyeri 'méltó jutalmát', "a büntetés sosem marad el". Jól tudja ezt a Hajdina, a Nagyravágyó tű, a kakas meg a szélkakas, a teáskanna, akinek az élet pofonjai kellenek ahhoz, hogy észrevegye a valódi értékeket. A fülemüle a kínai császárt, a kiskondás a császárkisasszonyt tanítja meg arra, hogy milyen fontosak a természet csodái. A császár új ruháját mindenki szépnek látja, csak a gyermeki ártatlanság tudja kimondani az igazságot.

A pásztorlány meg a kéményseprő története egy igazi Rómeó és Júlia történetként indul, de korántsem olyan elhivatott a szerelmük, mint Shakespeare fiataljainak. Bár ők végül együtt maradnak, nem mindenki lehet ilyen szerencsés. A kereskedő fiát a repülő láda választja el szerelmétől, míg a Hóember a plátói szerelmet ismeri meg rövidke élete alatt. 

Bodza-anyóka rávilágít arra, hogy milyen fontos az emlékezés, szerintem mindenki vágyik arra, hogy idősen, egy (bodza)fa árnyékában mesélje el unokáinak élete legszebb pillanatait. Az öreg utcai lámpás is érzi ezt, aki miután eleget dolgozott, boldogon pihen meg a karosszékben. Azonban nem mindenki nyeri el az elismerést a megfeszített munkájáért. Az uraság szerencsés embernek gondolja a kertészét, nem látja a szorgalmat és a becsületes munkát annak sikerei mögött.

A testvéri szeretet, a család, a barátság - a legfontosabbak az életben. A Vadhattyúk összetartása csodálatos. Egyébként is az egyik legjobb mese a kötetben. Kellően izgalmas, fordulatos, gyönyörű tájleírásokat tartalmaz, viszont a vége...nem tudom kiverni a fejemben, látom magam előtt a tizenegyedik királyfit, egyik karja helyén hattyúszárnnyal. Másik nagyon kalandos mese a Hókirálynő, a baráti összetartás meséje. Bármire képesek vagyunk azért, akit szeretünk, a szeretet könnyei a legjegesebb szívet is felolvasztják. Sajnos nem minden mese szól a boldog egymásra találásról, Pöttöm Panna mamája lehet, hogy még mindig sír pici lánya után, de remélhetőleg megvigasztalja az, hogy a csöppség megtalálta a szerelmet és a boldogságot. Gyermekkoromban ez volt a kedvenc mesém, de ma már azt gondolom, hogy ez az egyik legkegyetlenebb. 
Vigasztaló a tudat, hogy Ole Lükoje mindig ott van, hogy vigyázza az álmunk, de azért jobb, ha körültekintően figyelünk oda a mesékre, mert "Bizonyisten! Egy pihéből könnyen lehet öt tyúk!"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése