"A Pál utcai fiúk főszereplői józsefvárosi gyerekek, akiknek két bérház
közötti grund jelenti a szabadságot és a hadszínteret. Ezen kereten
belül mutatja be az iskola és játék, barátság és harc, összetartás és
árulás megnyilvánulásait a kamaszvilág tükrében, a gyerekek szemszögéből
nézve és megértve. A történet két rivális banda között játszódik, akik a
grundon – és a grundért – folyó harcot élet-halál kérdésének tekintik,
ám ez a romantikus játékhadszíntér az író fantáziája által jelképpé
válik, ahol a fennmaradásért kell háborúzni. Mert ennek a világnak is
megvannak a saját törvényei, szokásai, egyesületei és erődítményei.
Tehát vezérei és közkatonái is. Boka és Ács Feri a két tábor vezére,
Geréb, az áruló, s az önfeláldozó Nemecsek Ernő egytől-egyig
kiforratlan, alakuló egyéniségek, s Nemecsek híres önfeláldozása sem a
szokványos hősi tett, sokkal inkább a grundért folyó háború során
önkéntelenül is bátor hőssé váló hétköznapi kamasz természetes
cselekedete."
Először általános iskola 5. osztályában olvastam, kötelező olvasmányként és annak ellenére, hogy nem egy lányos regény, tetszett. Erre azért rásegített, hogy megnéztük színházban is, sőt az osztállyal elmentünk a Füvészkertbe is, megnéztük hol volt a grund, Nemecsekék háza. Így megelevenedett előttem az egész történet. Szerettem a szereplőket, bár míg a lányok többsége az osztályban Bokába volt "szerelmes", addig én Áts Feribe. Viszont a végével már akkoriban sem voltam kibékülve, nem is értettem. Egy 10 éves gyereknek megmagyarázni, hogy meghal egy vele majdhogynem egykorú fiú...lehetetlen...napokig a hatása alatt voltam. Ráadásul az egészet valamiféle játéknak fogtam fel.
Most érettebben, tapasztaltabban újraolvastam és már nem csak egy játékot láttam benne, hanem valami sokkal komolyabbat. Ezek a gyerekek élet-halál harcot vívtak, a grund számukra a hazájuk volt, a gyerekkoruk legfontosabb helyszíne, amiért bármire képesek. A fiúk összetartanak, igaz barátok, akik együttesen veszik fel a harcot. Az út, amit végig kell járniuk csalódással, árulással és szomorúsággal van kikövezve. "...és most először kezdett derengeni egyszerű gyereklélekben a sejtés arról, hogy tulajdonképpen mi is az az élet, amelynek mindnyájan küzdő, hol bánatos, hol vidám szolgái vagyunk."
Én nem vagyok ellensége a kötelező olvasmányoknak, nem gondolom, hogy kínszenvedés lenne őket elolvasni, de ennél a könyvnél mégis azt gondolom, hogy nem biztos, hogy ott és akkor kell egy gyereknek a kezébe adni. A könyv 3/4-éig nagy lelkesen olvastam, mert kedves, humoros, kalandos és izgalmas, de onnantól kezdve teljesen más fordulatot vesz a regény, nagyon megrázó még felnőtt fejjel is, hát még gyerekként. Nagyon összeszorult a szívem, amikor a kis Nemecsek haldoklását olvastam, ráadásul nagyon hosszan van taglalva. Bár már tudtam, hogy hogyan fog végződni, mégis szurkoltam, hogy ne így legyen vége. Ettől függően tudom, hogy így kellett végződnie, hogy ettől zseniális ez a mű, de akkor sem akarom, hogy így legyen vége...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése