Jean Sasson: A hercegnő és lányai

Jean Sasson az 1990-es évek elején írta meg egy szaúdi hercegnő, Szultána történetét, ami betekintést nyújtott a világtól elzárt Szaúd-Arábiai életbe, nagy hangsúlyt fektetve a nők helyzetére. 

Az írónő évekig élt az országban, ekkor ismerkedett meg a királyi családdal. A neveket átírta, a történeteket picit megmásította, hogy pontosan ne lehessen felismerni, kiről szól a történet. Felmerült némi vita a műveivel kapcsolatban, vitatták annak igaz voltát. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy nagyon jó betekintést nyújt egy európai számára ismeretlen (és sokszor érthetetlen világba), szóval érdemes elolvasni még akkor is, ha maga az írás elég közepes.

"…Országomban a nőket apjuk semmibe veszi. fivérei lenézik, férjük pedig uralkodik rajtuk… Asszonyaink történetét a titoktartás fekete fátyla fedi. Sem születésünk. sem halálunk nem szerepel egyetlen hivatalos feljegyzésben sem… Gyakran teszem fel magamban a kérdést. ha születésünk és halálunk nincs számon tartva, létezünk-e egyáltalán… Ez buzdított fel arra, hogy hatalmas kockázatot vállalva elmeséljem történetemet… és indított arra az elhatározásra. hogy a szaúdi nők teljes személyi szabadságáért és jogaiért küzdjek. Azokért a jogokért, melyekkel országomban csak a férfiak rendelkeznek."Szultána, a mesés gazdagságban élő szaúd-arábiai hercegnő szavai ezek, aki makacsul lázad alávetettsége miatt, amit egyedül női mivoltának köszönhet, és inkább elszenvedi a büntetést, mint hogy legyőzöttként éljen. Ám a változásra csekély a remény egy olyan országban. amelyet primitív szokások uralnak, és a vallási vezetők árgus szemekkel figyelnek mindenkit."

Vegyes érzésekkel tettem le a könyvet. Amikor egy barátnőm megkérdezte, hogy tetszett-e a könyv, azonnal rávágtam, hogy „igen, nagyon”, mert nagyon hiteles és részletes betekintést nyújtott egy olyan világba, ami európaiként ismeretlen és fel nem fogható. De aztán rájöttem, hogy erre a könyvre nem mondhatom azt, hogy tetszett. Annyi szörnyűséget olvastam benne, annyira szívfájdítóan hihetetlen és gyomorforgató volt számomra az az élet, ami Szultánának jutott. Igen, Szultánának született, de mit ér a rang, a gazdagság, a fényűzés, ha folyamatos elnyomásban, félelemben kell élnie, ha nem tekintenek rá emberként, hanem csak egy tárgyként.

"Szultána szaúdi hercegnő egy fényűző palotában lakik, és hihetetlen gazdagság veszi körül. Mégis, életét is kockára téve feltárja saját sorsát, a királyi család magánügyeit és a környezetében élő nők szenvedéseit Jean Sasson amerikai újságírónő előtt.
Világsikert aratott A Fátyol Mögött című könyvük néhány éve Magyarországon is megjelent.

Most Szultána lányai sorsának bemutatásával folytatja történetét. Nagyobbik lánya életét a vallás elleni lázadás és a férfiak megvetése tölti ki. Gyűlöli a fátyol viselését, széttépi a hagyományos családi kötelékeket, és leszbikus viszonyt kezd egy barátnőjével.
Kisebb gyermeke pont az ellenkező utat választja. Megtagadja mindazt, amire anyja feltette az életét, és vallási fanatikussá válik. A hercegnő részletesen bemutatja a környezetében élő többi nő helyzetét is. Beszámol női körülmetélésről, gyermekkorban ágyasnak eladott lányokról, a házasságon belüli nemi erőszak gyakorlatáról, sőt még a saját férjük által halálra ítélt és kivégzett asszonyokról is.
E könyv egy érzelmekkel teli vallomás a férfiúi brutalitásról, a reménytelen szerelemről és a nők sorsáról egy mohamedán országban."

A második kötetben Szultánát anyaként láthatjuk viszont és nekem ebben a szerepben már egyáltalán nem volt szimpatikus. "Ha a normális tilos, akkor az emberek abnormálissá válnak." A környezet, a kultúra, amibe beleszületett, a szörnyű gyerekkor nem biztosította Szultánának azt, hogy normális, szerető családi "idillt" tudjon létrehozni, én mégis úgy éreztem, hogy nem tett meg mindent a boldogsága érdekében. Nagyon sokszor gyerekesen viselkedett, nem tudta mit akar, főleg a gyerekei nevelésében. "Szultána, neked megvan mindened. Mégis aggódsz mindenért, és nem értesz semmit." Ez a mondat Szultána férjének szájából hangzik el, aki kimondottan szimpatikus a maga módján, szereti a feleségét, a gyerekeit, lesi minden kívánságát, sokszor úgy láttam, hogy nem érdemli meg a támadásokat, amiket feleségétől kap. Az sem volt véletlen, hogy a gyerekek apjukhoz fordultak, ha bármi problémájuk volt. Anyaként meg sem próbálta megérteni gyermekeit..."belefáradtam az anyaságba, és azon tűnődtem, vajon az asszonyok hány generációját lehet még rávenni, hogy viselje azt a terhet, amit az emberi faj szülésének, táplálásának és nevelésének magányos, hálátlan feladata jelent." Számomra ott vált hiteltelenné a karakter, amikor azon tűnődött, hogy jól megpofozná a gyerekeit, csak mert nem figyeltek rá, amikor az őseiről szóló történeteit mesélte. Aztán később be is vallotta, hogy többször emelt kezet a gyerekekre, míg apjuk soha egy ujjal nem ért hozzájuk.

Ami nagyon tetszett a könyvben, hogy ismét sok mindent tudhattam meg az arab kultúráról, történelemről, mindennapokról, mondhatnám úgy is, hogy újabb szörnyű részletek derültek ki. Több helyen be kellett csuknom a könyvet, mert egyszerűen nem bírtam tovább olvasni.