"Három nő az élet keresztútján, akiket súlyos veszteségek gyötörnek. Amy nem tudja feldolgozni, hogy elveszítette kisbabáját, Faith pedig, a fiatal özvegyasszony, hosszú éveket töltött el beteg férjét ápolva, kiszolgáltatva anyósa kegyetlenkedéseinek. A legkülönösebb mégis Zoë sorsa, aki egy autóbalesetben elveszítette az emlékezetét, és magához térve csak annyit érzékel, hogy az egész város heves gyűlölettel fordul felé.
A pszichoterapeutájuk javaslatára utaznak el Maine államba, hogy találkozzanak a titokzatos Madame Zoyával és húgával, Primrose-zal, akik képesek visszarepíteni őket az időben, hogy újraírhassák múltjukat. A trió azonban nem a hatvanas évekbe, hanem egyenesen 1797-be utazik. Mintha csak három modern és öntudatos nő csöppenne egy Jane Austen-regénybe: azért vannak most itt, hogy újrarajzolják Amy családfáját… de vajon mi történik, ha két évszázaddal korábban találják meg az igaz szerelmet?"
A Líra nyári akciójában találtam rá erre a könyvre, megtetszett a fülszöveg. Valóban érdekes az alaptörténet és bár nem egy kiemelkedő szépirodalmi mű, végig olvastatta magát a regény és kellemes kikapcsolódást nyújtott.
Kicsit kidolgozatlannak éreztem a történetet, főleg a könyv közepétől kezdve. Emiatt a szereplők jelleme egyáltalán nem tudott megfogni és úgy éreztem, hogy túl sok szerep jutott a külsőségeknek. Értem ezalatt, hogy a szerelmi szálak legfőképpen azon alapultak, hogy a pasi mennyire dögös.
A fülszöveg szerint három főszereplőnk van, de valójában végig úgy tűnt, hogy csak egy van, ráadásul pont a legidegesítőbb, legkiállhatatlanabb nő volt az, akire az egész regény épült. A másik két nőt sokkal jobban megkedveltem és nagyon sajnálom, hogy az Ő száluk ilyen összecsapott lett. És azt is sajnálom, hogy a címszereplőről szinte semmit sem tudtunk meg.
A történelmi szál érdekes volt, bár én szívesebben olvastam volna még arról, hogy hogyan sikerül beilleszkedni a XXI. századi nőknek a XVIII. századba. Semmi konfliktus nincs a regényben, most komolyan Amy előadja Tristannak, hogy a jövőből jött és ebben egy másodpercig sem kételkedik a férfi? Ilyen nincs.
A vége egyáltalán nem tetszett. Tisztában vagyok a műfaj sajátosságaival, de ez a végkifejlet azért túlzás volt.
Összességében az értékelés ellenére nem bántam meg, hogy elolvastam, sőt. Igazából pont egy olyan időszakomban vettem le a polcról, amikor magam is elgondolkodtam, hogy mit is kéne változtatnom az életemen és rádöbbentem, hogy én nem szeretnék látogatást tenni Madame Zoyanál, mert ez a mézes-mázas tökéletesség nekem már sok. Viszont a könyv a maga műfajában kimondottan jó.
Kicsit kidolgozatlannak éreztem a történetet, főleg a könyv közepétől kezdve. Emiatt a szereplők jelleme egyáltalán nem tudott megfogni és úgy éreztem, hogy túl sok szerep jutott a külsőségeknek. Értem ezalatt, hogy a szerelmi szálak legfőképpen azon alapultak, hogy a pasi mennyire dögös.
A fülszöveg szerint három főszereplőnk van, de valójában végig úgy tűnt, hogy csak egy van, ráadásul pont a legidegesítőbb, legkiállhatatlanabb nő volt az, akire az egész regény épült. A másik két nőt sokkal jobban megkedveltem és nagyon sajnálom, hogy az Ő száluk ilyen összecsapott lett. És azt is sajnálom, hogy a címszereplőről szinte semmit sem tudtunk meg.
A történelmi szál érdekes volt, bár én szívesebben olvastam volna még arról, hogy hogyan sikerül beilleszkedni a XXI. századi nőknek a XVIII. századba. Semmi konfliktus nincs a regényben, most komolyan Amy előadja Tristannak, hogy a jövőből jött és ebben egy másodpercig sem kételkedik a férfi? Ilyen nincs.
A vége egyáltalán nem tetszett. Tisztában vagyok a műfaj sajátosságaival, de ez a végkifejlet azért túlzás volt.
Összességében az értékelés ellenére nem bántam meg, hogy elolvastam, sőt. Igazából pont egy olyan időszakomban vettem le a polcról, amikor magam is elgondolkodtam, hogy mit is kéne változtatnom az életemen és rádöbbentem, hogy én nem szeretnék látogatást tenni Madame Zoyanál, mert ez a mézes-mázas tökéletesség nekem már sok. Viszont a könyv a maga műfajában kimondottan jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése