2015. október 15., csütörtök

Őszi sorozatok 2015

Beindult számomra az őszi sorozatszezon, ami azt jelenti, hogy az elmúlt hetekben több olyan sorozat is premierrel jelentkezett Amerikában, amiket heti rendszerességgel követek.

Heroes Reborn 1. évad.  Még szeptember 24-én ment le az első két rész. Mint a címből is kitűnik a Hősök (Heroes) című sorozat újjáélesztett változata. 5 évvel a befejező rész után vesszük fel a történet fonalát. A régi szereplők közül senki sem tért szinte vissza, kivéve Jack Coleman-t, azaz Noaht. A történet lényegében ugyanaz, mint a Hősökben volt: képességekkel rendelkező emberek keresik a helyüket a világban, míg mások fenyegetést látnak bennük, ezért vadásznak rájuk. 4 rész után elég gyenge sorozatról van szó, kb semmi sem történt, a színészi játék pedig...na, az nincs. Maradok, mert a Hősöket imádtam és végül is jó kicsit nosztalgiázni (a zene, a főcím, a feliratok, a képességek).

The Flash 2. évad. Barry Allen egy részecskegyorsító felrobbanásának köszönhetően szupergyorssá vált, amit a "metahumanok" (emberfeletti képességgel rendelkező emberek) megfékezésén kívül édesanyja gyilkosának megtalálására, édesapja tisztázására kívánt felhasználni. Ezt a szálat a 2. évad első részében hipphopp lezártuk, ami 6 hónappal az első évadbeli események után játszódott. Őszintén szólva csalódás volt az évadnyitó, emiatt az összecsapottság miatt, de biztos vagyok benne, hogy az évad során minden szépen a helyére fog kerülni. Meg van az új főgonosz is. :D
Amúgy ebben a sorozatban az a legjobb, hogy egy szereplő sincs, aki idegesítene (és igen, ez nálam nagy dolog!).

Arrow (A zöld íjász) 4. évad. Ez az a sorozat, amiről magam se tudom, hogy miért tetszik, de tetszik. Képregényhős, "íjjal rohangászó Robin Hood"...nagyon nem az én műfajom. És bár nem mondom, hogy rossz ránézni a főszereplőre, de azért nem a tipikus esetem. Ennek ellenére az első két évadot imádtam, a 3. pedig zuhanórepülés volt. Najó, magával az évad történetével egyáltalán nem volt baj, csak a nagy szerelmi drámázás nem kellett volna. Oliver és Felicity addig nagyon jól működtek együtt és külön-külön is amíg nem vallottak egymásnak hetedhétországraszóló szerelmet. Az egymásra nézések, az elejtett mondatok közben szikrázott köztük a levegő, de amint összejöttek a kémia egyszerűen megszűnt köztük, én nem tudom elhinni, hogy szerelmesek. Mondjuk még ezt is fel tudtam dolgozni, de az, hogy Felicity minden részben könnybe lábadt szemmel vagy 10 percig ontotta a nagy életbölcsességeket az kiverte nálam a biztosítékot. Szóval ilyen élmények után álltam neki a 4. évad első részének, amire azt tudom mondani, hogy korrekt volt. Ha tartani tudják ezt a szintet, akkor szépen lassan elérheti az első két évad hangulatát.

American Horror Story 5. évad. Ez az a sorozat, ami bár nagyjából állandó színészgárdával rendelkezik, minden évad története teljesen más és más szerepeket kapnak a színészek. Az első évad elég lightos volt (a többi évadhoz képest), egy család új házba költözik, ahol rejtélyes dolgok történnek. Engem azonnal beszippantott, nagyon izgalmas volt.
A 2. évad egy elmegyógyintézetben játszódik. Sokak szerint ez a legjobb évad, de nekem túl sok volt és zavaros.
A 3. évad boszorkányokról szól, ami nagyon tetszett, bár a végére eléggé ellaposodott.
A 4. évad középpontjában egy cirkusz áll, ahol fura emberkék élnek és ahol igazi horror hangulat uralkodik. Az egyik legjobb évad volt szerintem, bár ez is kezdett ellaposodni a végére.
És most elindult az 5. évad, ami a Hotel alcímet kapta és Lady Gaga az egyik főszereplő. Ez elsőre nekem is furcsán hangzott, de hatalmas pozitív csalódás a nő! Nagyon jól játszott az első részben, mondhatni a legjobb jelenetek voltak, amelyekben felbukkant. (nagyon kellett ez a váltás, mert Jessica Lange már unalmas volt). Maga a nyitó rész nekem néhol nagyon sok volt, durva jelenetek voltak benne és nem igazán tudtam eldönteni, hogy minek a kezdete ez. Eddig szinte minden évadnál ez volt, aztán szépen lassan minden a helyére került. Remélem most is így lesz.

Emellett követek még pár sorozatot, ezek legtöbbje már befejezett: The Mentalist (6.évad), Under the dome (A búra alatt) 3. évad, Two Broke Girls (Az élet csajos oldala) 4. évad és még emellé jön még az elkövetkezendő hónapokban a The LIbrarians (A titkok könyvtára) 2. évada (nov.1), jövőre pedig a Pretty Little Liars (Hazug csajok társasága) 6. évadának második fele. Amúgy egyáltalán nem vagyok sorozatfüggő! :D

A hétvégén fejeztembe az Eastwick (Eastwicki boszorkák, 2009) című sorozatot, ami John Updike azonos című regénye alapján készült és talán a '80-as évek végén egy mozifilm is készült belőle. Mindössze egy 13 részes évadot élt meg. Három különböző személyiségű nőről szól, akikben egy a közös: mindhárman boszorkányok. Kicsit Bűbájos boszorkák, kicsit Született feleségek...egy évadra teljesen jó kikapcsolódás volt, de leginkább nem szólt semmiről, ha történt is benne valami izgalmas,  következő részben úgy tűnt, mintha meg sem történt volna. Se a könyvhöz, se a filmhez nem kaptam kedvet, elég felejtős.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése