Jandy Nelson: Neked adom a napot

Jandy Nelson: Neked adom a napot. 2014. (Libri Kiadó, 2015)

"A tizenhárom éves fiú-lány ikerpár, Noah és Jude hihetetlenül közel állnak egymáshoz. Különleges burkot húznak maguk köré színekből és szavakból, ahová nem engednek be semmit és senkit. Egy nap azonban a burok felhasad, és a családi tragédia úgy kipörgeti az ikreket megszokott világukból, akár egy tornádó.
Három esztendő múltán jóformán szóba sem állnak egymással. Az érzékeny lelkű Noah szerelmes barátságba keveredik a szomszéd sráccal, Jude pedig mesteréül választ egy goromba férfit, akinek több köze van a lány családjának széthullásához, mint hinné…
Az ikrek nem veszik észre, hogy mindketten csak a történet egyik felét ismerik, és vissza kéne találniuk egymáshoz, hogy esélyük nyíljon világuk újjáformálására.
Jandy Nelson világsikerű regénye döbbenetes művészi erővel szőtt mese, ami beszivárog a csontjainkba, akár a tűz melege egy didergető napon."

 

A tavalyi év egyik nagy népszerűségnek, sikernek örvendő könyve nem csak kategóriájában (ya (=young adult = fiatal felnőtteknek szóló irodalom). Az  összes 'olvasós blogon' szembetalálkoztam vele és kivétel nélkül csak pozitív véleményeket olvastam róla, így nagyon örültem, amikor múlt héten szembejött velem a könyvtár polcán. Kíváncsian álltam neki, egy könnyed olvasmányra számítottam, de ebből szempontból csalódnom kellett, mert ez bizony egy nagyon mély érzelmekkel rendelkező kötet. Ennek ellenére nem tudom, hogy hányadán állok vele, igazából tetszett is meg nem is.

A borító elsőre megfogott, a színek kavalkádja nagyon illik a történethez és olyan jóleső érzés volt kézbe venni a  könyvet minden egyes olvasás során. 

A történet egy ikerpár, Noah&Jude családi története. Nem mindennapi a történetvezetés, naplószerű, hisz a két fiatal elbeszéléséből bontakozik ki a történet, de az írónő még csavar egyet az idősíkon. A 14 éves Noah képviseli a múltat, míg a 16 éves Jude a jelent. A jelen és a múlt között óriási a különbség, de a kirakós szépen lassan összeáll.

Noah indítja a sztorit és nekem az Ő első fejezete egyáltalán nem tetszett. A kíváncsiság vitt tovább, de a későbbiekben sem sikerült megbarátkoznom a fiúval, annál inkább tetszettek Jude fejezetei. A lány világa, a babonái, a gondolatai, a művészete sokkal közelebb kerültek hozzám. Valamiért elfogult is voltam vele, mert például SPOILER sokkal könnyebben megbocsátottam neki azt, hogy nem küldte be Noah jelentkezését a KMI-be, mint Noahnak azt, hogy elárulta Briant.  

Noah fejezeteiben a portrékat imádtam, mindet elképzeltem, legszívesebben vásznat és festéket ragadtam volna, hogy papírra vessem őket. Kár, hogy nem tudok festeni. 

Több dolog nem tetszett a regényben, például a kiszámíthatósága, a fejezetek hosszúsága, a végével sem vagyok túlságosan kibékülve, de mégsem szeretnék negatív dolgokat írni róla, mert tudom, érzem, hogy ez egyébként egy nagyon szépen összerakott írás, egészen művészi, mégis igazi és emberi. Valós érzelmeket, problémákat dolgoz fel, olyan témákat, amivel mindannyiunknak szembe kell néznünk életünk során: családi kapcsolatok, szerelem, barátság, elfogadás, másság, énkeresés. Mégsem szokványos módon teszi ezt és lehet, hogy ez az egyediség az, amit nem tudok hova tenni..

Kavarodnak bennem az érzések, nem volt kiemelkedő hatással rám a regény, mégis azért örülök, hogy elolvastam és bátran ajánlanám a mai tizenéveseknek, viszont azt nem bánom, hogy vissza kell vinnem könyvtárba; szeretném szeretni, de megmarad köztünk a két lépés távolság...