Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején

Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején. 1958. (Magvető, 2014, 421 oldal)

"A csodálatos történet 1880-ban kezdődik, amikor a gyönyörű Fermina élvezhetné életét, helyette választania kell két udvarlója között, a jóképű Florentino Ariza és a népszerű Juvenal Urbino doktor között. Ez a gyötrődés és háromszög csaknem 50 éven át tart.
A meghökkentő befejezésű szerelmi történet egy buja, lüktető, letűnt világban játszódik, melyet egyaránt uralnak a misztikus események és a sztentori hangú bölömbikák; ahol a tengerben olykor még feltűnik egy éneklő vízitehén keblén a borjával, vagy egy gyönyörű vízihulla; ahol még a legjózanabb gondolkodású embernek is természetesnek tűnik, hogy a tárgyak olykor elsétálnak a helyükről. Teljesen más világ ez, mint a mi közép-európai, misztikumtól mentes és romantikátlan valóságunk."

Nem első olvasás volt, mégis nagyon lassan olvastam, mondatról mondatra, elmerülve minden egyes szavában. Imádom Márquez-t, ha Őt olvasom, egy pillanat alatt Dél-Amerikában találom magam, fülledt hangulatú, lassan folydogáló történetben merülök el, ami tele van gyönyörűséges gondolatokkal. 

„… a szerelemnek ugyanazok a tünetei, mint a kolerának.” 

Ez alapvetően egy szerelmes regénynek indul, de szerintem sokkal többről szól ez, mint a szerelemről: magáról az életről. Három cseppet sem átlagos ember életútját ismerhetjük meg, akik egész életükben össze voltak kötve, még ha fizikailag nem is érintkeztek egymással. Márquez nagyon értette az életet, a szerelmet, az érzelmeket és én annyira boldog vagyok, hogy ismerhetem az írásait és annyira szomorú, amiért nem ajándékoz meg többet ilyen csodálatos élményekkel. Mindig fel tud rángatni a gödörből, úgy érzem, hogy csak hozzám szól és senki máshoz, reményt ad, segít megemészteni a múltat, élvezni a jelent és nem félni a jövőtől. A világ legromantikusabb regényeit írta, a maga mágikus realista módján. Fermina és Florentino szerelme reális, hihető, ugyanakkor benne van az, ami a szerelem sajátja: a mágia, a varázslat. 

Nagyon tetszett a történetvezetés, ahogyan elindultunk közelmúltból, majd visszatértünk a régmúltba, hogy aztán eljussunk az örök jelenbe. Imádtam a humorát, a gyönyörű mondatok között felcsattanó káromkodásokat, mindig megmosolyogtatott, pedig sokszor már homályosan láttam a betűket, mert nagyon meg tudott hatni a történet.

Ennek ellenére úgy érzem, hogy nagyon sok mindent még nem értettem/éreztem át igazán, ez amolyan igazi újraolvasós könyv, érdemes lesz levenni a polcról 10, 20 vagy akár 30 év múlva is, mert ugyanúgy meg fogja állni a helyét akkor is, ahogy megállta 30, 20 évvel ezelőtt vagy akár napjainkban. 

„Florentino Arizának ötvenhárom éve, hét hónapja és tizenegy napja meg volt rá a válasza.

-         -  Amíg csak élünk.”