2015. december 30., szerda

Alexandre Dumas: A három testőr

Alexandre Dumas: A három testőr, 1844. (Szépirodalmi, Budapest, 1961, 762 oldal)

 

 "Alexandre Dumas legismertebb regénye feledhetetlen olvasmány mindazoknak, akik szeretik a kalandos történeteket. A regény cselekménye XIII. Lajos uralkodása alatt játszódik. Abban a korban, amikor egymást érik a cselszövések, amikor nyom nélkül tűnnek el udvaroncok, katonák, gazdag polgárok, mert keresztezték a mindenható Richelieu bíboros útjait.
A regény fõszereplõi, a királyi testõrség három tagja és D'Artagnan lovag igazi jó barátok, akik esküvel fogadják, hogy tûzön-vízen keresztül szolgálják szeretett királynéjukat. Richelieu fondorlatos módon meg akarja buktatni a királynét. Ám nem számolt a négy lovaggal…"





Első könyvem Dumas-tól és amikor először kezembe vettem az első reakcióm az volt, hogy „van beszélőkéje”. Terjedelmes a regény, viszont nem tud unalmas lenni. Történelem, cselszövés, ármány, intrika, kaland és sok-sok humor jellemzi. Már az elején jókat nevettem, ahogy D'Artagnan belebotlik a testőrökbe, majd a későbbi összes párbeszédüket imádtam! Az összetartásuk példaértékű.
Milady ritka ellenszenves karakter, ennek ellenére mégis van benne valami tiszteletreméltó: tisztában van a szépségével, a hatásával és ezt határozottan ki is használja a céljai érdekében. Viszont a fogságának és szökésének leírása túl hosszúra sikeredett. Közben úgy szerettem volna megrángatni Feltont, hogy "térj már észhez!"
A könyv becsukása után azt éreztem, hogy túl hirtelen lett vége és már-már hihetetlenül happy enddel. Összességében nagyon tetszett és örülök, hogy olvasás előtt semmiféle filmváltozatot nem láttam – így végig együtt tudtam izgulni a négy jóbaráttal a kalandos útjukon!
Külön szót érdemelnek a zseniális fejezetcímek (pl. D'Artagnan élre tör; Vadászat felszerelésre, Sötétben minden macska fekete; Mi mindenre jó egy kályhacső?; Mint a klasszikus tragédiában).

2015. december 28., hétfő

Karácsonyi filmmaraton

Asszem már említettem, hogy az egyik kedvenc karácsonyi időtöltésem bekuporodni egy nagy adag süteménnyel a tv elé és filmeket nézni. Tényleg rengeteg filmet nézek meg ilyenkor, legtöbbször a tv-ben leadottakat. Idén egy kis táblázatot is készítettem, hogy mit hol mikor nézek meg. Ezeket a filmeket néztem 2015. december 24. és 27-e között.

1. Reszkessetek, betörők! (1990) 5*
Nincs karácsony Kevin nélkül! - nagyon divatos szlogen lett manapság. Túlismételt filmről van szó, mégsem lehet megunni. (Majdnem) egy idős velem, ezalatt a (majdnem) 25 év alatt számtalanszor láttam már. Az elmúlt években kimaradt vagy éppen háttérzajként ment, de idén úgy gondoltam megnézem újra a trilógiát! És nem bántam meg cseppet sem.

Nem meglepő, ha azt mondom az első rész a legjobb, vicces, kedves, de azért igencsak elgondolkodtató. Bármekkora is a rohanás, a készülődés, egy család hogy felejtkezhet el a legkisebb gyerekről? Kevin rettentő tündéri, az elején nagyon élvezi, hogy "eltüntette" a családját, de aztán rájön, hogy ez nem is annyira jó dolog. Végeredményben ügyesen feltalálja magát, megvédi a házát (:D), némely jelenet könnyesre nevetősre sikeredett (pl. a pizzafutáros vagy amikor úgy tesz, mintha buli lenne a házban). És nem mellesleg a zenéje is csodálatos, különösen ez. 

2. Reszkessetek, betörők! 2. Elveszve New Yorkban (1992) 5*
Maradt a szereplőgárda és körülbelül ugyanazokkal a jelenetekkel van tele, mint az előző rész, de nagyon jól működnek és semmivel sem rosszabb film, mint az első része.

3. Reszkessetek, betörők! 3. (1997) 3*
Aranyos film és önmagában nagyon jól megállná a helyét, de mivel már készült előtte két rész, így ez már nem annyira élvezhető. Azok a jelenetek, amelyek egyszer-kétszer megállták a helyüket, harmadszorra már unalmasak. Hiába a jó háttérsztori, hiába aranyos a főszereplő kisfiú, egyrészt kicsit életszerűtlenek a jelenetek, másrészt a Reszkessetek betörők nem Reszkessetek, betörők Kevin nélkül, azaz Macaulay Culkin nélkül. Szóval egyszer megnéztem, hogy ez is van, de csak az első két rész az igazi, a megunhatatlanul újranézős.

(Megdöbbenve láttam, hogy készítettek egy 4. részt is, amiben visszatérünk a McCallister családhoz, de teljesen mások a szereplők, mint az első részben. Az egész történetvezetést nem értem, de az biztos, hogy nem fogom megnézni).

4. Őrült, dilis szerelem (2011) 3,5*
Valamikor már láttam ezt a romantikus vígjátékot, de nem sokra emlékeztem belőle (Ryan Goslingon kívül:P). Tipikusan egyszer nézhető kis film, kellemes szórakozást nyújt, semmi mást. Engem kicsit az Igazából szerelemre emlékeztetett, itt is több szálon futnak a cselekmények (amik a megfelelő időben összeérnek) és természetesen a szerelem áll a középpontban.

5. Bűbáj (2007) 5*
Aranyos, szerethető film, a tündérmesékből a valóságba csöppent hercegnőről. Amy Adams fantasztikusan alakítja a naiv, mesevilágban élő hercegnőt. Természetesen teljesen kiszámítható a történet, de roppant vicces szituációkat produkál az a helyzet, ahogy a mesevilágból idecsöppent herceg és hercegnő próbálnak boldogulni a valóvilágban.

6. Merida, a bátor (2012) 4*
 Disney & Pixar alkotás, ami számomra kötelező, hiszen imádom a meséiket, mégsem túlzottan nagy kedvvel ültem le megnézni ezt a filmet. Végül egy kellemes élménnyel gazdagodtam, de azért túlzottan kiemelkedőt nem nyújtott. A látványvilág gyönyörű, a történetet pici fantáziátlannal éreztem. 

7. Holiday (2006) 5*
Nagyon-nagyon tetszett! A szereplők szerethetőek és mind nagyon-nagyon jól hozzák a szerepüket. Én Jack Blacket eddig nem nagyon bírtam, de itt egy nagyon kedves figurát alakít, talán Őt kedveltem a legjobban. Eleve az Iris&Miles szál kötött le jobban, de Cameron Diaz és Jude Law is nagyon jól játszott. A történet szerint két nő otthont cserél és ezzel az egész életük megváltozik. Elég hosszú film (2óra15perc), de egyszerűen elrepül az idő, mert végig fenntartja az érdeklődést, egyetlen egy unalmas jelenet nincs benne. És a zenék is fantasztikusak. :)

2015. december 27., vasárnap

Daniel Defoe: Robinson Crusoe

Daniel Defoe: Robinson Crusoe, 1719 (Kossuth / Népszabadság, Budapest, 2006, 254 oldal)

 
"Századok óta közkedvelt ifjúsági regény a Robinson, noha szerzője annak idején felnőtteknek szánta. A kalandvágyból űzött fiatalember tengerre száll és sok viszontagság után hajótörést szenved egy lakatlan szigeten. Itt mindenkitől elhagyatva diadalmaskodik a természet erőin, emberi életnek megfelelő feltételeket teremt magának.
Az emberi leleményesség és akaraterő diadalált zengi a regény, s valószínűleg ezért is vált az ifjúság kedvenc olvasmányává. A cselekmény maga igaz történet. Alexander Selkirk matrózt kapitánya büntetésből partra tette a lakatlan Juan Fernandez-szigeten, s a matróz négy év fél évet töltött ott egyedül. Defoe az ő elbeszélése alapján írta meg regényét.
Robinsonja a mostoha természeten diadalmaskodó, civilizált ember szimbóluma lett."




Szó szerint faltam azokat a részeket, amikor Crusoe a szigeten volt: ahogy feltalálta magát és berendezkedett (téli lak- nyári lak, búzatermesztés, szőlőaszalás, kosárfonás, agyagedények készítése stb.) Ennek ellenére magát a karaktert nem sikerült megszeretném. Hatalmas tisztelet neki, hogy ezt így véghez tudta vinni, de ennek ellenére egy beképzelt, főnökösködő embert láttam benne, aki lenézi a többi embert (a sziget királyának képzeli magát, a többieket pedig alattvalónak nézi). Ezért is onnantól kezdve, hogy rátalál Péntekre már nem annyira tetszik a regény, a vége pedig főleg nem, az utolsó kalandot már teljesen feleslegesnek éreztem.

Viszont külön pozitívuma a regénynek az a rendkívüli optimizmus, ami jellemzi illetve a jó és rossz dolgok egymás mellé állítása.

2015. december 25., péntek

Charles Dickens: Karácsonyi ének

Charles Dickens: Karácsonyi ének, 1843. (Könyvmolyképző Kiadó, 2014, 100 oldal)


 

"AJÁNLÁS

Ebben a kísérteties könyvecskében olyan eszme kísértetét próbáltam felidézni, amely olvasóimban semmiféle rossz érzést nem ébreszt – sem önmaguk, sem mások, sem az ünnep, sem pedig jómagam iránt. Kísértsen ez eszme kellemes otthonukban, és senki elűzni ne kívánja!

Tisztelő barátjuk és hívük

1843 decemberében C. D."





A történet főszereplője Ebenezer Scrooge, egy uzsorás. Fösvény, lelketlen milliomos, aki utál minden szépet és jót, sőt a karácsonyi ünnepeket és az arra való készülődést is egyenesen gyűlöli. Mindössze két ember van az életében. Az egyikük Fred nevű unokaöccse, akivel alig tartja a kapcsolatot. A másik Bob Crachit, aki saját rosszul fizetett és agyondolgoztatott alkalmazottja. Lelketlensége miatt karácsony előtt három szellem látogatja meg.

Ismertem már a történetet, még talán általánosban olvastam az angol könnyített verzióját, aztán később az évek során lehetetlen volt nem belefutni valamiféle feldolgozásába. Kicsit úgy érzem, hogy a számtalan feldolgozás között elveszik az eredeti történet. Én is évek óta terveztem, hogy egyik karácsonykor elolvasom, míg idén rá került a sor.

Gyönyörű mese, ami elvarázsolt, terjedelméhez képest sokáig olvastam, minden mondatát megízlelve, nagyon tetszett Dickens fogalmazásmódja, mégsem tudok rá nyugodt szívvel 5*-ot adni. Lehet, hogy a fent említettek miatt, de maradt némi hiányérzetem az olvasás után. Nem jött át teljesen a mondanivalója. Manapság nagyon is meg tudom érteni azt, ha valaki nem szereti a karácsonyt, mert szerintem sokaknál már nem arról szól, amiről szólnia kéne, hanem az anyagiakról. Az emberek nagy része ilyenkor teljesen kifordul önmagából, össze-vissza vásárol olyan dolgokat is, amelyekre valójában semmi szüksége. Karácsony után az emberek nem azt kérdezik egymástól, hogy "hogy telt a karácsony?", hanem, "mit kaptál?". Szerintem a karácsonynak valahogy úgy kellene kinéznie, ahogy a második szellem, a jelen karácsony szelleme mutatta meg Scrooge úrnak. Ha nem is kerül sok minden az ünnepi asztalra, ha nem is roskadozik a karácsonyfa alja az ajándékoktól: a lényeg, a család együtt van, együtt töltik ezeket a napokat. 

Nagyon tetszett a felépítése a regénynek és bár Scrooge úr tényleg roppant érzéketlen, anyagias, csak az üzlet érdekli, de annak hasznát vagy a jó üzlet kötéséből adódó boldogságát senkivel sem osztja meg. Nekem Ő egy percig sem volt ellenszenves, mert éreztem, hogy valószínűleg okkal vált ilyenné. És valóban...Nem rossz ember, ha az lenne, nem látogatná meg a három szellem, hogy ráébressze arra, hogy amerre tart az valójában nem teszi Őt boldoggá.

Hatott rám a regény, azt hiszem engem is "meglátogatott" a múlt és a jelen karácsony szelleme és úgy érzem, hogy a jövő karácsony szelleme se mutat olyat, ami miatt változtatnom kellene.

2015. december 24., csütörtök

Things I Love Thursdays #51

Úgy látszik, hogy nincs mostanában olyan hét, amikor ne mennék át egy kisebb lelki válságon, ezen a héten is volt egy dolog, ami nagyon nem érintett jól, de most itt a karácsony: a szeretet, a pihenés és a finom falatok ünnepe. 

Már kész a beigli és egy csokis-meggyes roládot is sütöttem...hát mondjuk úgy, hogy ezt a receptet nem feltétlenül most kellett volna kipróbálni. A ronda, de finom esete áll fenn. A "karácsonyfa" is fel van díszítve. Lassan pedig a szentesti vacsora is el kezd készülni. :)

Ami még a héten történt: 

- karácsonyi menü tervezés és készítettem egy kis táblázatot is, hogy milyen filmeket szeretnék megnézni az ünnepeken. Imádok ilyenkor a sütis tányérommal és egy jó teával lekuporodni a tv elé! 
- Ha már filmek: megnéztem hétvégén a Social Network - a Közösségi háló című filmet, ami bár nagyon tetszett, nagyon megrendítő is volt számomra. A facebook alapítója valóban egy zseni, de  a stílusa és ahogy a legjobb barátjával viselkedett...nem volt túl megnyerő. Persze kérdéses, hogy mennyire követte a film a valóságot.
- megkaptam a rukkarácsonyi csomagot, aminek kibontásakor szóhoz se jutottam, annyi gyönyörűséget találtam benne (Dickens: Karácsonyi ének című könyve mellett csoki, könyvjelző, hűtőmágnes)


Tavalyi kép, de idén is megállja a helyét! :)


2015. december 23., szerda

Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő

Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő, 1922. (Kossuth kiadó, 2007, 206 oldal)

"Kosztolányi Dezső történelmi regényének középpontjában Nero, a dilettáns költő-császár áll, aki jó szándékú ifjúként kerül a trónra, hogy sokak reménye szerint a római birodalom kiegyensúlyozott, nyugalmat hozó uralkodója legyen. A szelíd és fiatal Nerot azonban az a vágya, hogy művészetéért ismerjék, szeressék, eltéríti eredeti célkitűzéseitől. Mindenkit irigyel, aki tehetséges, ezért a hatalom erejével kísérli kicsikarni a művészi sikert. Meggyilkolja féltestvérét, Britannicust, szembeszegül nevelőjével, Senecával, s mert bölcsebbnek érzi önmagánál – üldözi. Környezete retteg tőle, mert egyetlen nem tetsző mozdulat vagy szó miatt halál vár mindazokra, akik a szörnyeteggé, zsarnokká vált császárnak tapssal, dicsérettel nem hódolnak. A mű, bár varázslatos könnyedségével idézi fel az antik világváros életét s a kor történelmi szereplőit, mégsem pusztán történelmi regény. Az író Nero korának történéseiben és díszleteiben a saját korát festette le, a császár alakjában s a „véresen-fájó dilettantizmus” drámájában a hatalom és művészet viszonyának kérdéseit szólaltatja meg mély pszichológiai megértéssel és kaján iróniával.A mű első megjelenésekor azt suttogták, hogy Nero alakját Szabó Dezsőről, a korszak legnagyobb hatalmú író-politikusáról mintázta, s az is aligha lehet kétséges, hogy a Római Citerások Egylete nem a Via Appián, hanem egy budapesti kávéházban ülésezett."
 

Kosztolányi Dezső regénye történelmi regény, mert az ókori Róma egyik leghírhedtebb császára a főszereplője és végigkísérhetjük életét uralkodásának kezdetétől haláláig. Valahogy mégsem ez a lényege a regénynek, sokkal inkább a "történelmi nevek mögé bújtatott emberi tulajdonságokon" van a hangsúly. (Thomas Mann).

"– Jaj – szólt Seneca –, én már nem tudok kacagni.
– Miért? Talán nem volt pompás: a játék, a vers, az ének, minden?
– Nem – felelt Seneca, félénken, öreges ellágyulással –, te nem ismerted őt azelőtt. Hiszen én neveltem. Látnod kellett volna régen, mikor tizenöt éves volt és tanult és hitt és akart valamit, mint mások. Mint te meg én. Hová jutott. El se tudod képzelni, hová jutott – és lefelé mutatott a földre." 


Mi, olvasók is ismertük azt az ártatlan fiút, aki szomjazta a tudást, aki nem értette a maga körüli világot, nem értette a halált, nem tudott mit kezdeni a hatalommal. Emellett egy mindenre elszánt, hataloméhes anya, egy mostohatestvér, a császári rangtól félelemben élő pártfogók árnyékában él. Az egyik legmegindítóbb jelenet, amikor rádöbben, hogy nevelője, Seneca is csak tetteti elismerését. Rengeteg ember veszi körül, mégis magányos, folytonosan elismerésre vágyik. Hatalmát felhasználva, kétségbeesetten hiteti el saját magával és környezetével is, hogy ő bizony művész. Saját költészetétől megittasulva Nero felett átveszi a hatalmat az őrület, megszületik a zsarnok, aki bármire képes. Természetes reakció lenne az olvasótól, hogy a zsarnokot, aki mindenkin átgázol és környezetét hidegvérrel gyilkoltatja meg szívből gyűlöli, ennek ellenére én mégis sajnálatot éreztem a császár iránt. Azt gondolom ez Kosztolányi érdeme, aki tökéletes lélektani rajzot alkotott, Nero alakját igazán közel tudta hozni hozzám.

Seneca mondatait imádtam, örök érvényű igazságokat fogalmazott meg. Kosztolányi Dezső valami zseniálisat alkotott, gyönyörűen fogalmaz, minden mondata a helyén van, a regény olvastatja magát - letehetetlen.

2015. december 19., szombat

E.T.A. Hoffmann

 E.T.A. Hoffmann: Az arany virágcserép / A homokember / Scuderi kisasszony (Európa, 2005, 234 oldal)


"A múlt német írói és költői közül csak nagyon kevésnek jutott osztályrészül, hogy műve ösztönző és termékenyítő erőként hatoljon be más irodalmakba, idegen kulturális közegben gyökerező alkotások ihlető forrásává váljék. E. T. A. Hoffmann egyike volt ezeknek a keveseknek: Goethe és Heine mellett az egyetlen német író, akinek hatása térben és időben egyformán hosszan gyűrűző, széles körű és maradandó is. A világirodalmi hatású író szerény és szűk keretek közé szorított élete két szférában zajlott. A polgári életben jól képzett jogász és lelkiismeretes tisztviselő volt, művész mivoltában viszont a romantika univerzális művészideáljának megtestesítője: ügyes kezű festő, kitűnő muzsikus, jó zeneszerző s mindezek mellett a német romantikus irodalom egyik legeredetibb tehetsége. Polgári foglalkozásánál fogva maga is beletartozott józan, prózai, fantáziátlan filisztervilágba, művében viszont a hétköznapok szürke valóságát átvilágító, varázslatos, érzék feletti világot teremtett. Ez a kettősség mindvégig meghatározója marad Hoffmann írásművészetének, amely a realitásban éppúgy otthon van, mint a képzelet tündérországában.


AZ ARANY VIRÁGCSERÉP  (1814)
Ez a könyv nagyon nem nekem való. Már az első pár oldal után csak zsongott a fejem, csak szavak és fantáziaképek egymásutánja, ami nagyon nem állt össze nekem a végére sem. Ezért elolvastam pár műelemzést és csak az ott leírtak miatt tudom nyugodtan elfogadni, hogy ez a mű létezik és hogy kötelező olvasmány! Gondolok itt arra, miszerint Hoffmann a felvilágosodás racionalitása ellen lázad illetve érdemes túllépni a hétköznapi világon, amihez a művészeten keresztül vezethet az út.

A HOMOKEMBER
Bár az arany virágcserép nagyon nem tetszett, nem szeretem egy mű alapján megítélni az írókat, ezért kapott tőlem még egy esélyt. És azt kell mondjam nem bántam meg, mert a homokember egy kifejezetten jó kis horror sztori! Kicsit Poe-ra emlékeztetett (tudom az idősík miatt „valószínű” Hoffmann hatott Poe-ra). Bár itt is felfedezhető a Hoffmann-féle zavarodottság, de fényévekkel jobban tetszett, mint a fent említett mű.

SCUDERI KISASSZONY
Ez a kis történet a valóság talaján marad és bár nem tartottam egy túlságosan érdekfeszítő olvasmánynak, azért kellemes volt olvasni. Itt értettem meg, hogy sokan miért szeretik Hoffmannt, a fogalmazásmódja nekem is tetszett (de nem szerettem meg az írót).


Ezen előzmények után vettem idén így karácsony előtt a Diótörő című könyvét. A kötet két kisregényt tartalmaz a Diótörő és egérkirály címűt illetve az Idegen gyermeket. 

"… a padozat alól borzalmas sziszegéssel hét egérfej bukkant fel, hét szikrázó koronával. Csakhamar előnyomult a hétfejű Egérkirály, akit háromszoros sivítással üdvözölt egész serege, s egyszerre indultak – kopp-kopp, trott-trott – a szekrény felé, ahol Marika állt.
A félelemtől úgy dobogott a szíve, hogy azt hitte, kiugrik, majd meg azt érezte, megdermed a vér az ereiben. Hátratántorodott, és ekkor – klirr-klirr-prr – a szekrény üvege szilánkokra tört.
Ugyanakkor éles fájdalmat érzett a karján, de a szíve meg is könnyebbedett. Nem hallotta a sivítást, fütyülést, minden elnémult, noha nem nézett oda, azt hitte: az egerek megrettentek az üvegcserepek csörrenésétől, és eliszkoltak.
De mi ez megint?
A szekrényben, Marika háta mögött különös mozgolódás támadt, hangocskák zajongtak: „Fölkelni! Fölkelni! Csatára, még az éjjel! Fölkelni! Csatára!”

DIÓTÖRŐ ÉS EGÉRKIRÁLY
Több mese és film feldolgozásban láttam már, sőt a balettot is, de valahogy sosem jutott eszembe az eredeti művet a kezembe venni. Elég meglepően tapasztaltam, hogy ezt ugyanaz az író írta, mint az Arany virágcserepet (azt a művet képtelen vagyok feldolgozni). A Diótörő tetszett legjobban az eddig olvasott Hoffmann művek közül. Mindig is imádtam az ilyen - játékok életre kelnek - típusú meséket, szóval ezzel rögtön megfogott, viszont néhol nekem kicsit unalmasabb volt az elbeszélés, túl hosszúnak találtam a leírásokat. A karakterek nagyon jól kidolgozottak, az Egérkirálytól szinte féltem, a Diótörőbe pedig kicsit beleszerettem. :)

AZ IDEGEN GYERMEK

Ez is tetszett, bár sokkalta komolyabb mű, mind témáját, mind hangulatát tekintve. Az egész mesét átlengi egyfajta szomorkás, komor hangulat, emellett csodálatos leírásokat olvashatunk benne a természetről, én is az erdőben érezhettem magam olvasás közben. Nagyon remélem, ha felnövünk, attól még nem felejtünk el hinni a mesékben.