Olvasmányélményeim 2016 januárjában

Nagyon szépen teljesítettem a terveket az év első hónapjában, sőt még túl is teljesítettem azokat. 8 könyvet olvastam el, ebből 2 dráma, 2 kisregény és 6 regény. Fantasztikus könyveket sikerült levennem a polcról. Úgy döntöttem, hogy idén minden hónapban megválasztom a Hónap legjobb könyvét és a Hónap legnagyobb csalódását. 

2016 januárjában a Hónap legjobb könyve toronymagasan Jókai Mór: Az arany ember című műve. Nem voltak épp kellemes emlékeim a könyvvel kapcsolatban, félve kezdtem neki és azt hittem, hogy az egész január el fog azzal telni, hogy ezt a regényt olvasgatom. Nem így lett, gyorsan haladtam vele és nagyon nagyon élveztem. Főleg a korrajz, a fogalmazásmód és a karakterábrázolás fogott meg. 

Igazi csalódás nem ért ebben a hónapban, de Franz Kafka: A kastély című műve volt az, ami legkevésbé tetszett a januári olvasmányaim közül. Annyira fura volt, néhol untam, néhol nem tudtam követni. Nem tudom azt mondani, hogy nem tetszett, de valahogy másra számítottam a fülszöveg alapján. 

Amit még olvastam:

• William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok: Az (egyik) kedvenc Shakespeare komédiám. A műben se humorból, se szerelemből nem szenvedünk hiányt. A karakterek mind nagyon találóak, kedvenc jelenetem Malvolio megtréfálása. 
• Örkény István: Glória: Kevésbé tetszett, mint az eddig olvasott Örkény kisregények, ennek ellenére jókat mosolyogtam rajta. Nem annyira groteszk, mint mondjuk a Tóték, hanem nagyon is valóságos.
• Örkény István: Macskajáték: Imádtam, olyannyira, hogy leültem délután, hogy pár oldalt olvasok, de ott ragadtam és nem hagyott addig nyugodni, míg a végére nem értem (pedig nem első olvasás volt). 
• J. K. Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege: Úgy voltam vele, hogy a Titkok Kamrája után ez az a kötet, amit a legkevésbé kedvelek, ezért csak egyszer olvastam illetve a filmet se láttam túlzottan sokszor. A mostani újraolvasásomkor azonban nagyon meglepett és azt gondolom, hogy a Harry Potter és a Tűz Serlege az egyik legjobb része a sorozatnak. 
• Agatha Christie – Charles Osborne: A váratlan vendég: Tetszett a regény, bár eléggé érezhető volt, hogy más, mint az általam eddig olvasott A.C. regények. Lehetséges, hogy amiatt, mert eredetileg színdarabnak szánta az írónő és nem vagyok biztos benne, hogy jót tett neki az átdolgozás. Végig az járt a fejemben, hogy milyen jó lenne színpadon látni. Egyébként a könyv közepéig nagy szemekkel olvastam, elképzelni nem tudtam, hogy mi fog kisülni ebből a szituációból, de félidőben volt egy jelenet, ami után megvilágosodtam és a gyanúm végül be is igazolódott. Alapvetően egy könnyed olvasmány, a tapasztaltabb krimiolvasókat nem fogja nagy meglepetés érni.
  Molnár Ferenc: Játék a kastélyban: Nagyon tetszett, kedves, humoros dráma.
  
  
  Februári tervek:
  

  • Joanne Harris: Kékszeműfiú (újraolvasós)
  • Nagy Katalin: Intőkönyvem története
  • Csehov: A 6-os számú kórterem
    

 

Things I Love Thursdays #4

Annyi fele áll a fejem, hogy azt hittem nem is lesz időm megírni ezt a bejegyzést! De a pozitív pillanatokra mindig kell időt szakítani! 

• a hét legfontosabb eseménye, hogy sikerült munkát találni, az ezzel kapcsolatos dolgok tették ki a hét nagy részét (állásinterjú, papírok után rohangálás stb.) és hétfőn már kezdek is! Nagyon kíváncsian várom! :)

• elő- illetve utószülinapozás. mogyorós csirke és ananászos túrótorta
• édes, fehér gyöngyözőbor
• reggeli hóember
• balea lehúzható arcmaszk sárgabarack kivonattal - a tél miatt kiszáradt bőrömnek nagyon jót tett

• Harry Potter és a Tűz Serlege - én is a Roxfortban érezhettem magam

 

• meghallgattam hangoskönyvben Paulo Coelho A Zahir című regényét és bár nem vagyok oda a hangoskönyvekért, jól jött azokon az estéken/éjszakákon amikor nem tudtam aludni
• Legends of Tomorrow 1. évad 1. rész - tetszett, jól induló sorozat, kíváncsian várom a folytatást

Paulo Coelho: A Zahir

Paulo Coelho: A Zahir. 2005 (Athenaeum 2000, Budapest, 2006 310 oldal)

 

"Esther tízévi házasság után, búcsú nélkül hagyja el férjét, a fényűző életet élő sikeres írót. A szakmájában elismert, háborús tudósítóként dolgozó nőnek látszólat semmi oka nem volt, hogy kilépjen a nyitott házasságból. Lehet, hogy kényszerítették, elrabolták, megölték, vagy egyszerűen megunta kiüresedett kapcsolatát gazdag és befolyásos férjével? Megannyi válaszra váró kérdés. Aztán egy szép napon feltűnik egy különös fiatalember, Mikhail, aki ígéretet tesz a szerzőnek, hogy elvezeti feleségéhez. Az utazás Párizs csillogó termeiből Mikhail háború sújtotta szülőföldjére, Kazahsztán sztyeppéire vezet, ahol az író egy élő spirituális hagyomány segítségével különös felfedezést tesz…
Coelho önéletrajzi ihletésű, új műve nemcsak a tőle megszokott bölcsességről és emberismeretről tesz tanúbizonyságot, de bepillantást enged a brazil szerző életébe, tükröt tart vágyainak és kétségeinek, feltárja féltve őrzött titkait."

 

 

 

 

"A Zahir: jelentése látható, jelenlévő. Valami, ami elárasztja elménket, míg végül semmi másra nem tudunk gondolni. Őrület vagy szentség."

 

Tetszett a regény annak ellenére, hogy maga az alaptörténet, a házasság és az abban felmerülő problémák és a fülszöveg nem fogott meg túlságosan. Ez azonban csak a kerettörténetként szolgál, mert egyébként nagyon érdekes és fontos gondolatokat olvashatunk. Nekem nagyon tetszettek a kis anekdoták, kitekintések, a kulturális, történelmi érdekességek említése. Sőt, ezek tetszettek a legjobban benne. 

 

Mindenkinek meg van a saját Zahirja, egy személy, akitől nem tud elszakadni, egy álom, egy cél, amit nem tud feladni, ami elfoglalja az elménket. Azonban ha nem vigyázunk, ezzel könnyen az őrületbe tudjuk kergetni a környezetünkben élőket. Legalábbis nekem a főszereplő nagyon nem volt szimpatikus, elég egoistának tűnt, mintha íróként lenézte volna az olvasóit és a Zahirja iránt már rögeszméssé vált, ugyanazokat a gondolatokat ismételgette a 310 oldalon keresztül. Én hiszek abban, hogy mindennek megvan az oka és mindennek eljön az ideje, aminek el kell jönnie - nem lehet/érdemes sürgetni. Ez a könyv csak megerősített bennem, az írónak is végig kellett mennie a kijelölt úton ahhoz, hogy végül elérkezzen a Zahirjához. Nekem néhol sok volt az ezotéria, a spiritualitás, a vége pedig egyenesen nem tetszett. Nagyon giccses lett szerintem, ráadásul olyan érzésem volt, mintha felülírta volna az eddig olvasottakat, a szereplők teljesen ellentétesen viselkedtek, mint ahogy előzőleg megismertem őket.

Charles Dickens: Szép remények

Charles Dickens: Szép remények. 1861. (Magvető, 2004, 496 oldal)

 „Emlékezetes napja maradt életemnek ez a nap, mert nagy változásokat okozott bennem. De ez a nap senki életéből nem hiányzik. Képzeljétek csak el, hogy egy bizonyos nap kiesett volna az életetekből, milyen másképp fordult volna minden.” – De hogy az a nap hozta-e a sorsdöntő fordulatot, amikor a Szép remények hőse, a szegény gyerekből úriemberré vált Pip először járt a dúsgazdag Havisham kisasszony házában, vagy inkább azon a ködös téli hajnalon dőlt el minden, amikor kisgyerekként egy szökött fegyencnek ételt-italt lopott? S amikor kiderül, mi mikor és miért történt-e tudás nem rejt-e magában újabb sorsfordulót? Pip életében mindenesetre megjelenik a titokzatos jótevő, akinek hála, maga mögött hagyhatja a falusi kovács házát s a mocsárszéli kis falut, és Londonba utazhat, hogy úriemberré váljon. A szép reményű ifjú Havisham kisasszonyt hiszi támogatójának, akinek házában évekkel korábban fizetett játszótársként szolgált. Az esküvője napján elhagyott kisasszony a menyegző foszladozó, rothadó díszletei között éli életét és fogadott lányát, Estellát a férfiak megleckéztetésére neveli. Pip beleszeret a lányba, s lelkében megfogan a gazdagság, az előkelőség iránti vágy is. Ám a tanulással, Estella „kergetésével” és léhasággal töltött londoni évek egy csapásra véget érnek, amikor egy este megjelenik Abel Magwitch, a szökött fegyenc… Charles Dickens „a szív írója”. A Szép remények talán a legjobb regénye, mely valamennyi kritikusa szerint messze kimagaslik életművéből."

Szeretem Dickenst, de ez most nagyon nem jött át.
Az eleje nagyon tetszett, de amikor Pip felnőtt és Londonba került teljesen más véleménnyel lettem a regényről. Kezdjük a főszereplővel. Az elején egy aranyos kisfiú, akit őszintén sajnáltam, amiért nővére zsarnokoskodik, erőszakoskodik felette, de vigasztaló volt, hogy ott van Joe, akiben igaz barátra lelt. Már akkor kezd megváltozni, amikor megismerkedik Estellával, de miután Londonba költözik kifejezetten ellenszenvessé vált. Joe egy igazán jószívű, egyszerű kovácsember, aki teljes szívéből szereti Pipet, erre a fiú teljesen elfordul tőle, szégyelli őt, elfelejtve azt, hogy honnan is jött. Nagyon idegesített, sok volt az unalmas rész, már egyáltalán nem tudott lekötni a beképzelt Pip története. Havisham kisasszony karakterét túlzásnak éreztem, Esthellát viszont kedveltem (inkább magát a karakterábrázolást). Egyébként a kedvenc szereplőm Joe mellett Herbert volt. A fegyenc motivációját nem tudtam érteni és az, hogy mindenki ismer mindenkit és minden mindennel összefügg kicsit sok volt.

ui.: A 2012-es film nagyon-nagyon jó. (Sajnos jobban tetszett, mint a könyv).

Stephenie Meyer: Alkonyat (saga)

Stephenie Meyer: Twilight – Alkonyat. 2005 (Könyvmolyképző, 2009, 502 oldal)

"Mersz szeretni? Az életed árán is? Forks fölött mindig felhős az ég. Bella Swan, az érzékeny, zárkózott lány afféle önkéntes száműzetésre ítéli magát, amikor ide költözik apjához. Bella alapjáraton is mágnesként vonzza a bajt, ezúttal azonban nem csak a „mindennapi” csetlések-botlások fenyegetik. Hanem Ő… Ő, akinek aranyszín szeme van, titokzatos, szeszélyes, kiszámíthatatlan, félelmet keltő és biztonságot sugárzó. Ő, akit Edwardnak hívnak, mint valami ódivatú regény hősét. Ő, aki megmenti az életét. Ő, aki mégis a legnagyobb veszélyt jelenti Bella számára. Az indián rezervátumban furcsa, félelmetes mesék keringenek. És egy nap a legenda megelevenedik…" 


Először a filmet láttam, amivel úgy voltam, hogy semmi extra, de egynek elmegy. Aztán azt láttam, hogy az osztálytársaim ezt olvassák, a buszon ezt olvassák, boltban vagy ezt olvassák vagy erről beszélnek. Ezek után azt gondoltam, hogy tud valamit ez a regény, amit nekem is meg kell ismernem. Már a könyv elején tudtam, hogy lehet jobban jártam volna, ha ez kimarad az életemből. Az amatőr nyelvezeten és írásmódon még túl is tettem magam, az alaptörténet kifejezetten tetszett, de a karakterek! Adott Bella, az átlagos (najó,azért az átlagosnál valamivel butább) 17 éves lány, aki megérkezik Forksba és be is olvad a város szürkeségébe. Persze akad néhány személy, aki segítenek neki a beilleszkedésben (akik például sokkal szimpatikusak és életszerűbb karakterek) és akiket Bella azonnal elfelejt, mihelyt megismerkedik Edwarddal, a tökéletes álompasival. Azt megértem, hogy Bellát vonzza a titokzatos és jóképű Edward, de hogy a pasi mit lát Bellában, az nem jött át. Aztán persze azonnal halálosan egymásba szeretnek, csak egy a bökkenő: Edward vámpír. A modern vámpírmítosz nekem bejött és Edward családja is igencsak szimpatikus. Igazából egy bajom van az egész történettel (és emiatt számomra sajnos szinte élvezhetetlen), hogy az írónő több 100 oldalon keresztül tolja az arcomba, hogy a két főszereplő mennyire nagyon szerelmes egymásba, sőt Bella már rögtön vámpírrá akar változni maga is, mert 17 évesen teljesen biztos abban, hogy örök életére Edwarddal akar lenni, akit ismer vagy 2 hete. Valójában még ezt is meg tudnám emészteni, ha nem lenne az egész szerelem borzasztóan hiteltelen. A két szerelmes karaktere egyszerűen üres, semmilyen..

Stephenie Meyer: New Moon – Újhold. 2006 (Könyvmolyképző, 2009, 582 oldal)

"Bella mer szeretni. Az élete árán is. Edward Cullen titkokkal terhes hosszú élete során először igazán boldog végre. És ekkor kezdődnek csak az igazi bajok. Egyetlen ostoba pillanat végzetes következményekkel jár. Edward maga mögött hagy mindent, Bella pedig majdnem belehal a veszteségbe. S miközben hátborzongató halálesetek tartják izgalomban Forks városát, különös árnyak kószálnak a rezervátum körüli erdőkben, Bellát pedig egy furcsa hang bűvöli egyre hajmeresztőbb őrültségekbe. A földgolyó túloldalán Edward végzetes lépésre készül, de ezzel csak még nagyobb veszélybe sodorja valamennyiüket… Hát mégis rémálommá válhat ez a szerelem? Elfogyhat, mint a Hold?"

Adtam még egy esélyt a saganak. Bellának ezennel átadom a valaha megismert legidegesítőbb főszereplőnő díjat. Edward lelép (az indokat már nem is minősítem) és innentől kezdődik a több 100 oldalas szenvedés. Én ilyen önző embert még nem láttam, Bella folyamatosan bajba sodorja magát, semmi sem számít neki, se a családja, se a barátai, csak Edward létezik a számára. Ez már nem is szerelem, hanem valami beteges függőség! A 1,5 csillagot Jacob karaktere kapja. Nagyon megkedveltem, igazi barát. (Hogy mi vonzza Bellában az számomra rejtély). Természetesen Bella Jacobot is azonnal elhajítja, hogy rohanjon élete szerelméhez. 

Stephenie Meyer: Eclipse – Napfogyatkozás. (Könyvmolyképző, 2009, 640 oldal)

"Mondják, a föld veszte a tűz lesz, vagy a jég.

Én mint ember, kit vágya űz, amondó vagyok, hogy a tűz.
De ha kell a kétféle vég, itt gyűlölet is annyi van,
hogy pusztítószerül a jég is éppolyan jó és elég."
(Robert Frost: Tűz és jég)

Miközben Seattle-t rejtélyes gyilkosságsorozat tartja rettegésben, és egy gonosz vámpír még mindig nem adta föl, hogy bosszút álljon rajta, Bellát továbbra is minden oldalról veszély környékezi. És mintha ez nem lenne elég, kénytelen választani Edward iránt érzett szerelme és Jacobbal való barátsága között – és közben tudja, ennek a döntésnek az lehet a következménye, hogy újra lángra lobban az ősi ellenségeskedés a vámpírok és a vérfarkasok között. Miközben vészesen közeledik az érettségi időpontja, Bellára még egy további döntés is vár: választania kell élet és halál között. De vajon melyik melyik?
Azok az olvasók, akiket rabul ejtett az Alkonyat és az Újhold, ugyanilyen mohón falják majd Stephenie Meyer magával ragadó vámpír-történetének rég várt harmadik kötetét, a Napfogyatkozást is."

Azt hittem, hogy az Újhold után nincs lejjebb, ezért hozzákezdtem a 3. kötetnek. Tévedtem…Nagy nehezen végigolvastam, de ha nem kölcsönbe kaptam volna a könyvet, akkor biztos, hogy egy jól irányzott mozdulattal dobtam volna le az emeletről. Bella önzőbb és idegesítőbb, mint valaha, a „szerelmi háromszög” egy vicc (komolyan, miután 1000 oldalt végigolvastunk arról, hogy Bella örök szerelme Edward, mennyi az esély arra, hogy Jacob mellett köt ki?). De azért valamit mégis tud ez a Bella, ha két ilyen „szuper” pasi vetekszik érte.
A 4. kötetet biztos, hogy nem olvasom el.


A Hajnalhasadást megnéztem filmen és igencsak pozitív csalódás volt. Bár ugyanúgy idegesítettek a főszereplők és sok volt az ellentmondás, de nem volt rossz lezárása a történetnek.  

50 legjobban utált könyves karakter: A LISTA

Nem én állítottam össze ezt a listát, hanem a listal.com és egy molyos kihívás miatt van szükségem rá. Hamarosan érkeznek az ezzel kapcsolatos bejegyzések!

1. Stephenie Meyer: Twilight – Alkonyat (Bella Swan és Edward Cullen)

2. Toni Morrison: Nagyonkék (Cholly Breedlove)

3. J. D. Salinger: Zabhegyező (Holden Caulfield)

4. Margaret Mitchell: Elfújta a szél (Scarlett O’Hara)

5. William Shakespeare: Othello (Iago)

6. Laurell K. Hamilton: Bűnös vágyak (Anita Blake)

7. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby (Tom Buchanan)

8. Emily Bronte: Üvöltő szelek (Heathcliff )

9. J.K. Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje (Dolores Umbridge)

10. Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe (Dorian Gray)

11. Alice Walker: Kedves Jóisten (Albert)

12. Jean M. Auel: A Barlangi Medve népe (Ayla)

13. Jane Austen: Értelem és érzelem (John Willoughby)

14. Margaret Mitchell: Elfújta a szél (Rhett Butler)

15. Ann M Martin: Kristy hatalmas ötlete (Karen Brewer)

16. Vladimir Nabokov: Lolita (Humbert Humbert)

17. F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby (Daisy Buchanan)

18. Emily Bronte: Üvöltő szelek (Catherine Earnshaw)

19. Franz Kafka: Az átváltozás (Mr. and Mrs. Samsa)

20. Charles Dickens: Szép remények (Estella Havisham)

21. Brian Michael Bendis,Steve McNiven,Mark Morales: Az Új Bosszú Angyalai – Őrszem (The Sentry)

22. Jean M. Auel: A Barlangi Medve népe (Broud)

23. Charlotte Brontë: Jane Eyre (Edward Rochester)

24. Jane Austen: Értelem és érzelem (Mrs. Ferrars)

25. Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! (Bob Ewell)

26. William Shakespeare: Hamlet (Hamlet)

27. J.K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve (Voldemort)

28. Bret Easton Ellis: Amerikai psycho (Patrick Bateman)

29. George Orwell: 1984 (Big Brother)

30. Flannery O'Connor: Everything That Rises Must Converge (Rufus)

31. Tennessee Williams: A vágy villamosa (Stanley Kowalski)

32. Gustave Flaubert: Bovaryné (Emma Bovary)

33. Louisa M Alcott: Kisasszonyok (Beth March)

34. George Orwell: Állatfarm (Napoleon)

35. John Kennedy Toole: Tökfilkók szövetsége (Ignatius J. Reilly)

36. William Shakespeare: Romeo és Júlia (Romeo Montague)

37. Charles Dickens: Két város regénye (Madame Defarge)

38. Alan Moore: Batman – The Killing Joke (The Joker)

39. George Orwell: 1984 (O'Brien)

40. Nathanael West: Sáskajárás (Faye Greener)

41. Charles Dickens: Szép remények (Miss Havisham)

42. William Golding: A Legyek Ura (Jack Merridew)

43. Dan Brown: A Da Vinci kód (Robert Langdon)

44. Arthur Miller: Salemi boszorkányok (Abigail Williams)

45. Tennessee Williams: Üvegfigurák (Amanda Wingfield)

46. Patricia Cornwell: All That Remains (Kay Scarpetta)

47. Daphne Du Maurier: A Manderley-ház asszonya (The Second Mrs. de Winter)

48. Margaret Mitchell: Elfújta a szél (Melanie Hamilton Wilkes)

49. Samuel Beckett: Godot-ra várva (Godot)

50. Biblia (ördög)

Franz Kafka: A kastély

Franz Kafka: A kastély. 1926 (Kossuth Kiadó, 2006)

"Josef K., a kastély új földmérője megérkezik a faluba, hogy tovább folytathassa útját a kastély urához. Arra azonban soha nem gondolt volna, hogy ezzel élete legnagyobb megpróbáltatásának néz elébe – útját a kastélyhoz minduntalan akadályozza a falu népe, míg végül ő maga sem biztos benne, valóban várják-e odafönt. Vajon eléri-e célját? Az elidegenedés legnagyobb huszadik századi írójának egyik legismertebb és legjobb könyve A kastély.

Szerzője 1915-ben Fontane-díjat kapott, de igazán csak a halála után fedezte fel a művelt világ. Az igazi Kafka-reneszánsz főleg az emberiséget ért hatalmas megrázkódtatás, a II. világháború után érkezett el. E regénye 1941-ben Amerikában is megjelent.
Thomas Mann ekkor írta róla: „Utal az isteni és emberi állapot között meglévő áthidalhatatlan szakadékra, melyet csak mágikus humorral lehet érzékeltetni.”



K.-t felvették földmérőnek egy megnevezetlen faluba, munkavállalónk pedig lelkiismeretesen megérkezik, de a munkát csak nem tudja elkezdeni. A falu népe mintha nem várta volna, már-már olyan érzése van emberünknek (és olvasónak), hogy munkahelye nem is létezik. K. azonban nem adja fel, küzd, hogy bejusson a kastélyba, de sikerül-e végül neki?

Már napok teltek el azóta, hogy befejeztem a regényt és azóta sem találtam/találom a szavakat az értékeléshez. Leginkább a furcsa szóval tudom jellemezni. Végig körüllengte a regényt valamiféle furcsa, misztikus, megmagyarázhatatlan légkör. Már az is elég abszurd volt, hogy a főszereplőt mindig csak "K.-ként" emlegették, a történések azonban még inkább elmentek az abszurditás irányába. De mi is történt valójában? Ha visszagondolok a történetre, alig tudom felidézni, hogy mi is történt valójában, leginkább hosszú monológokból állt a mű, amiből kirajzolódott a megnevezetlen falu élete és hivatali rendszere. Sok benne az ellentmondás, állandó a küzdelem, de mégsem jutunk előrébb az útvesztőben. Ez néhol nyomasztó, néhol idegesítő, néhol unalmas, követhetetlen, elveszik az olvasó az útvesztőben. Azt nem tudom rá mondani, hogy nem tetszett, de nekem túl sok volt a kilátástalanság, az, hogy nem halad semerre a cselekmény és ugye lezárása sincs, így még mindig előttem van, ahogy K. bolyong a labirintusban, de célját nem éri el soha.