Paulo Coelho: A Zahir

Paulo Coelho: A Zahir. 2005 (Athenaeum 2000, Budapest, 2006 310 oldal)

 

"Esther tízévi házasság után, búcsú nélkül hagyja el férjét, a fényűző életet élő sikeres írót. A szakmájában elismert, háborús tudósítóként dolgozó nőnek látszólat semmi oka nem volt, hogy kilépjen a nyitott házasságból. Lehet, hogy kényszerítették, elrabolták, megölték, vagy egyszerűen megunta kiüresedett kapcsolatát gazdag és befolyásos férjével? Megannyi válaszra váró kérdés. Aztán egy szép napon feltűnik egy különös fiatalember, Mikhail, aki ígéretet tesz a szerzőnek, hogy elvezeti feleségéhez. Az utazás Párizs csillogó termeiből Mikhail háború sújtotta szülőföldjére, Kazahsztán sztyeppéire vezet, ahol az író egy élő spirituális hagyomány segítségével különös felfedezést tesz…
Coelho önéletrajzi ihletésű, új műve nemcsak a tőle megszokott bölcsességről és emberismeretről tesz tanúbizonyságot, de bepillantást enged a brazil szerző életébe, tükröt tart vágyainak és kétségeinek, feltárja féltve őrzött titkait."

 

 

 

 

"A Zahir: jelentése látható, jelenlévő. Valami, ami elárasztja elménket, míg végül semmi másra nem tudunk gondolni. Őrület vagy szentség."

 

Tetszett a regény annak ellenére, hogy maga az alaptörténet, a házasság és az abban felmerülő problémák és a fülszöveg nem fogott meg túlságosan. Ez azonban csak a kerettörténetként szolgál, mert egyébként nagyon érdekes és fontos gondolatokat olvashatunk. Nekem nagyon tetszettek a kis anekdoták, kitekintések, a kulturális, történelmi érdekességek említése. Sőt, ezek tetszettek a legjobban benne. 

 

Mindenkinek meg van a saját Zahirja, egy személy, akitől nem tud elszakadni, egy álom, egy cél, amit nem tud feladni, ami elfoglalja az elménket. Azonban ha nem vigyázunk, ezzel könnyen az őrületbe tudjuk kergetni a környezetünkben élőket. Legalábbis nekem a főszereplő nagyon nem volt szimpatikus, elég egoistának tűnt, mintha íróként lenézte volna az olvasóit és a Zahirja iránt már rögeszméssé vált, ugyanazokat a gondolatokat ismételgette a 310 oldalon keresztül. Én hiszek abban, hogy mindennek megvan az oka és mindennek eljön az ideje, aminek el kell jönnie - nem lehet/érdemes sürgetni. Ez a könyv csak megerősített bennem, az írónak is végig kellett mennie a kijelölt úton ahhoz, hogy végül elérkezzen a Zahirjához. Nekem néhol sok volt az ezotéria, a spiritualitás, a vége pedig egyenesen nem tetszett. Nagyon giccses lett szerintem, ráadásul olyan érzésem volt, mintha felülírta volna az eddig olvasottakat, a szereplők teljesen ellentétesen viselkedtek, mint ahogy előzőleg megismertem őket.