Jókai Mór: Az arany ember. 1872 (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1973, 610 oldal)
"Jókai Mór reformkorban játszódó regényének főhőse Tímár Mihály, aki nőül
veszi Ali Csorbadzsi leányát Tímeát. Nyugalmat azonban nem lel, csak a
senki szigetén Noémi és Teréza mama otthonában."
Személyes élményem a könyvvel, hogy ált. iskola 7. osztályában kötelező olvasmány volt és bármennyire szerettem volna elolvasni, nem ment. Már anyu olvasta fel nekem, együtt értelmeztük a hallottakat, de még így is úgy maradt meg az emlékezetemben, hogy egy unalmas műről van szó és azok az órák, amelyeket az értelmezésével töltöttünk el a szenvedés órái voltak. Valóban nem való ez a regény egy 13 éves gyerek kezébe: a XIX. századi magyar nyelvezet, a hosszú tájleírások, az, hogy a cselekmény nem pörög, hanem inkább csak hömpölyög, mint a Duna nyugodt napjain, nagyon könnyen el tudják venni még egy olvasni szerető és szövegeket könnyen értelmező általános iskolai tanulónak is a kedvét. Most is, 20+ évesen és jó pár könyv elolvasásával a hátam mögött is nehéz volt olvasni, néha elvesztem a részletekben....legalábbis az elején, úgy az első 100 oldalig. Ezután beszippantott a történet, élveztem az olvasását és nagyon nehéz volt letenni.
Gyönyörű romantikus mese ez a Modern Midasról, aki miután meglelte a kincsét megízleli a sikert, megjárja a poklot, hogy végül rátaláljon a Paradicsomra. Megfogott a történet is, a XIX. századi Magyarország korrajza, de ami igazán elvarázsolt az a fogalmazásmód, de legfőképp a karakterek ábrázolása. Jókai olyan szereplőket alkotott, akik kivétel nélkül közel tudtak kerülni hozzám, talán azért, mert annyira igaziak. Az erkölcseivel vívódó főszereplő, az alabástrom szobor Tíméa, a természetesen bájos Noémi, a biztonságot nyújtó Teréza mama, az úri hölgy, ki lelkében még mindig cselédlány Zófi mama és a saját fájdalmában (vagy gonoszságában?) megtört Athalie. Komáromba visz a kötelesség, de talán mindannyian szeretnénk meglelni a békét, a harmóniát, amit a Senki Szigete nyújthat. Molyon az első értékelésben az olvasó azt írja, hogy ezt vinné el a lakatlan szigetre, mert ebben minden benne van, amit az életről tudni kell. Ezzel mindent megfogalmazott.
Összességében azt gondolom, hogy csodálatos, klasszikus regény, a magyar irodalom egyik legszebbike. Rettegtem Jókai regényeitől, de most, miután becsuktam a könyvet ürességet érzek és csak arra tudok gondolni, hogy még több hasonlót szeretnék olvasni.
Gyönyörű romantikus mese ez a Modern Midasról, aki miután meglelte a kincsét megízleli a sikert, megjárja a poklot, hogy végül rátaláljon a Paradicsomra. Megfogott a történet is, a XIX. századi Magyarország korrajza, de ami igazán elvarázsolt az a fogalmazásmód, de legfőképp a karakterek ábrázolása. Jókai olyan szereplőket alkotott, akik kivétel nélkül közel tudtak kerülni hozzám, talán azért, mert annyira igaziak. Az erkölcseivel vívódó főszereplő, az alabástrom szobor Tíméa, a természetesen bájos Noémi, a biztonságot nyújtó Teréza mama, az úri hölgy, ki lelkében még mindig cselédlány Zófi mama és a saját fájdalmában (vagy gonoszságában?) megtört Athalie. Komáromba visz a kötelesség, de talán mindannyian szeretnénk meglelni a békét, a harmóniát, amit a Senki Szigete nyújthat. Molyon az első értékelésben az olvasó azt írja, hogy ezt vinné el a lakatlan szigetre, mert ebben minden benne van, amit az életről tudni kell. Ezzel mindent megfogalmazott.
Összességében azt gondolom, hogy csodálatos, klasszikus regény, a magyar irodalom egyik legszebbike. Rettegtem Jókai regényeitől, de most, miután becsuktam a könyvet ürességet érzek és csak arra tudok gondolni, hogy még több hasonlót szeretnék olvasni.
