Sara Gruen: Vizet az elefántnak

Sara Gruen: Vizet az elefántnak. 2006 (Könyvmolyképző Kiadó, 2007, 382 oldal)

"Bár nem szívesen beszél emlékeiről, ezek makacsul megülik a kilencvenegynéhány éves Jacob Jankowski elméjét. Emlékek saját fiatalkoráról, amikor a sors egy roskatag vonatra vetette, melyen a Benzini testvérek világhíres cirkusza bolyongott Amerikában. Emlékek egy olyan világról, amelyet szörnyszülöttek és bohócok népesítettek be, amely tele volt csodákkal, dühvel, szenvedéssel és szenvedéllyel; egy világról, amelynek megvannak a maga logikátlan szabályai, sajátos életformája, s ahol a halál is a maga módján kopogtat. A cirkusz világa ez, amely Jacob Jankowski számára egyszerre jelentett megváltást és pokoljárást. Jacob azért került be ebbe a világba, mert elhagyta a szerencséje. Árván és egyetlen garas nélkül nem tudta, mihez kezdjen, mígnem rá nem talált erre a gőzerővel hajtott „bolondok hajójára” a nagy gazdasági világválság idején."

Először a filmet láttam, ami nagyon tetszett, bekerült a kedvenc filmjeim közé, így amikor megtudtam, hogy könyvadaptáció, rögtön a várólistámra került Sara Gruen: Vizet az elefántnak című regénye. Nem tudom, hogy mi fogott meg magában a történetben, mert nem vagyok egy romantikus alkat, a cirkuszokat kimondottam nem szeretem. Talán emiatt mondhatni sokat vártam az olvasással és miután a könyvtárban kihoztam is nehezen vettem rá magam, hogy ezt a könyvet vegyem a kezembe...aztán elkezdtem olvasni és legszívesebben egyszerre kiolvastam volna az egészet! Egyszerűen sodortak magával az események, melyek egy gyönyörű, megható, néhol igen kegyetlen és szívbemarkoló történetté álltak össze.

Nagyon tetszett, hogy két idősíkon játszódik a történet, az idősek otthonában játszódó jelenetek sem voltak kevésbé izgalmasak, mint a cirkuszbeliek és mindig pont jókor szakította meg az emlékezést az írónő. Szerintem nagyon szépen fogalmazott és az, hogy a végén leírja, hogy mik voltak a forrásai külön pluszt adott a történethez. Így is nagyon valósághű volt végig a regény, de az utószó csak még jobban megerősített ebben. 

A karakterábrázolás kitűnő, nem csak az emberi, hanem az állatok természete is fantasztikusan van ábrázolva. Nagyon érdekes volt visszacsöppenni a '30-as évek Amerikájába és bár nem vagyok egy nagy romantikus alkat, de Marlena és Jacob szerelme nagyon meghatott! :)

Ami nagyon rosszul érintett az az állatokkal való bánásmód, egyszerűen nem tudom elviselni, ha bántják őket és a legrosszabb, hogy nem tehetek értük semmit. {Ezért például nagyon haragudtam Jacobra, amikor nem védte meg Rosiet.}

4,5 csillagot adnék rá, a fél csillag levonás egyrészt a cirkusz hátterében megbúvó kegyetlenségek miatt, másrészt a vége miatt. A befejezés számomra túl happy end. Persze örülök, hogy így alakult, mert nagyon megkedveltem az öregurat, de akkor is nekem túlságosan hiteltelen ez a vég. 

Jorge Bucay: Életmesék

Jorge Bucay: Életmesék. 1999 (Új Paradigma, Szentendre, 2004, 248 oldal)

"Demián, a könyv képzeletbeli páciense szeretne minél többet megtudni az élet dolgairól, így vetődik el Jorgéhoz, a különleges terapeutához, aki igazán egyéni módon segít neki leküzdeni a hétköznapok nehézségeit. Minden egyes alkalommal elmesél egy történetet: az adott helyzethez illőt, amelyben Demián is választ talál az őt nyugtalanító kérdésekre. Akad közöttük tibeti, talmud, szufi fabula, klasszikus és modern mese-adaptáció csakúgy, mint a szerző által kitalált történet. A főszereplő élethelyzetei az Olvasó számára is roppant ismerősek lesznek."

Nagyon találó ennek a könyvnek az alcíme: "Történetek, amelyből az életet tanultam". Na nem mintha azt gondolnám, hogy az élet tanulható vagy tanulni kellene, főleg nem könyvekből... Mégis ezek a mesék, anekdoták, történetek mindenkinek tudnak adni valamit. Valószínűleg senki számára sem ismeretlenek a szituációk. Én szinte az összes történetre rá tudtam húzni egy saját élményt, élethelyzetet, ennek ellenére mégis sokszor elfogott a "hűha érzés", ami által sok mindenre ráébredtem akár a múltam vagy a jelenem kapcsán és talán később is eszembe fognak jutni ezek a kis történetek (vagy ha nem akkor gondoskodnom kell róla, hogy a polcomon legyen a könyv és bármikor belelapozhassak!), mert a jövőben is segítségemre lehetnek a benne rejlő gondolatok. Mert bár lehet, hogy közhelyesek ezek az írások, mégis olyan dolgokra világítanak rá, amit bár magunkban hordozunk, nem biztos, hogy észre is veszünk... így valóban többet ér bármilyen terápiánál. 

“- Egy fabula, egy mese, vagy egy anekdota … százszorta inkább megmarad benned, mint ezer elméleti magyarázat, pszichoanalitikus értelmezés vagy formális megközelítés.”

Ami még nagyon tetszett az a könyv felépítése. Nem csak történetek halmaza, hanem egy konkrét személy köré fonva kapjuk a meséket és ahogy Demián megtalálja a maga válaszait, úgy találjuk meg mi is a mieinket. Aztán a vége felé már igencsak elgondolkodik a Kedves Olvasó, hogy ki is a páciens? 

Muriel Barbery A sündisznó eleganciája

Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája. 2006 (Geopen, Budapest, 2009, 366 oldal)

"Az ötvennégy éves Renée egy párizsi magánpalota házmestere. Kövér, tyúkszem van a lábán, hitvány ételeket eszik és szappanoperákat néz. Csakhogy Renée-nek van egy titka: hihetetlenül művelt. Szereti a filozófiát, a zenét, és a japán művészetet. Álarca mögül mélyen lenézi a luxuslakások gazdag lakóinak üres életét.

A 12 éves Paloma, az ötödik emeletről, látszólagos engedelmességgel igyekszik belesimulni a tizenévesek popkultúrájába, de ő is kimagasló intelligenciát takargat. És mivel lesújtó véleménnyel van a világról, azt tervezi, hogy tizenharmadik születésnapján felgyújtja lakásukat, majd véget vet életének. 

Ők ketten a regény főszereplői és egyúttal narrátorai. Meg a házba költöző dúsgazdag japán férfi, aki puszta létével, no meg azzal, hogy átlát a szitán, izgalmas mozgásba hozza az eseményeket…"

Nehezen lendültem bele az 54 éves Renée és a 12 éves Paloma történetébe. Az elején túl filozofikusnak, túlságosan okoskodónak éreztem a stílust, mintha nagyon sokat akarna mondani, de valójában az idegen szavak és hosszú mondatok mögött nem lett volna tartalom. A gyanútlan olvasó valószínűleg nem sokat ért ezekből a fejtegetésekből némi filozófiai előtanulmány nélkül, szóval a várt hatás megvan: valóban azt hisszük, hogy csoda-szuper intelligens főszereplőkkel van dolgunk. 

Palomával tudtam jobban azonosulni, talán mert én is voltam már 12 éves lány, én is hittem azt, hogy más vagyok, mint a többiek, éreztem magam kívülállónak. Ami összeköti a két szereplőt, hogy egymástól függetlenül teljes mértékben egyetértenek abban, hogy a Grenelle utca lakói, a francia elit tagjai mind sznobok, akik lenézik a többieket. És itt elég komoly ellentmondásba keveredünk, mert mindezt olyan stílusban teszik, ami által maguk válnak pontosan olyan személyekké, akiket az előzőekben kritizáltak.

"Micheal asszonyból a sündisznó eleganciája árad: kívülről tüskék borítják, valóságos erődítmény, de az az érzésem, hogy belülről éppen olyan, mint a sündisznó, ez az álságosan hanyag, ádázul magányos és szörnyűségesen elegáns állat."

Aztán felbukkan a japán úr, aki valóban nagy változást hoz. Beindul a cselekmény, sokkal hétköznapibb, sokkal emberibb lesz a regény.

"Lehet, hogy ilyen, amikor él az ember."

Reálisan, humorral fűszerezve ábrázolja az író a szituációt, ahogy a főszereplőnk megpróbál kitörni a jól megszokott szerepéből. Ilyenkor kimondottan jól szórakoztam a regény olvasása közben, megszerettem a szereplőket és megértettem a könyv mondanivalóját annak ellenére, hogy a "titkot, az indokot" (miért olyan a házmesternő, amilyen) picit mondvacsináltnak éreztem. A vége meghatott és elgondolkodtatott: elmenekülhetünk a végzetünk elől? kiléphetünk a megszokott szerepünkből?

Olvasmányélményeim 2016 júniusában és júliusában

Elmaradt a júniusi összefoglaló, mentségemre legyen szólva, hogy eléggé elfoglalt voltam mostanában (pl. új munka, költözés, esküvőn koszorúslány szerep). Bár az olvasást igyekszem mindig bepréselni az életembe, a posztok írása kissé háttérbe szorult.

Az elmúlt két hónapban 6 könyvet olvastam el, ebből 4 regény (1 újraolvasás), 1 antológia és 1 dráma. 

1. Jean Sasson: Királyi sivatag 5*

A hercegnő trilógia befejező része és hiába már a 3. része a sorozatnak, még mindig elborzadok azokon a szörnyűségeken, amelyek Szaúd-Arábiában megtörténhetnek. Ennek ellenére továbbra is nagyon érdekes volt újabb részleteket megtudni az arab kultúráról. 

Azt a mérhetetlen gazdagságot, amiben a királyi család él fel sem tudtam fogni, de egy biztos: a gazdagság nem sokat ér, ha közben folyamatos elnyomásban kell élni,

2. J. K. Rowling: Harry Potter és a főnix rendje 4,5*

Azt gondolom, hogy ez Harry Potter eddigi legsötétebb tanéve. A Roxfort falain belül is a gonoszság uralkodik és nekem hiányzott az a humor, könnyedség, az a báj, ami az előzőekben meg volt. Rengeteg dologra fény derül ebben a kötetben, de néhol picit elnyújtottnak éreztem. 

3. Mariolina Venezia: Ezer éve itt vagyok 5*

Az elején sokat küzdöttem, hogy ne veszítsem el a fonalat, hogy megjegyezzem a neveket, de aztán elengedtem magam, csak a szavakra és a gondolatokra koncentráltam. Nem tudnám visszamondani a cselekményt, de azt gondolom nem is az a lényeg. A regény 100 év története, mely életképek, pillanatok sokaságából áll. Különleges, magával ragadó a hangulata, kiérződik belőle az olasz temperamentum. Tetszettek a történelmi utalások is, mindenképp a könyvespolcomon a helye ennek a könyvnek!

4. Brad Steiger · Sherry Hansen Steiger Csodálatos elbeszélések macskákról 3,5*

Ebből a könyvből kiderül, hogy a macskák milyen különleges. csodálatos lények. 

Többségében tetszettek ezek a történetek, sok olyan érdekességet tudtam meg a cicákról, amiket eddig nem tapasztaltam. Igazából én mindent el tudok róluk képzelni, de azért volt néhány történet, amit picit túlzásnak éreztem Több történet ismétlődött, csak a nevek és a helyszínek változtak. Ennek ellenére kellemes kikapcsolódást nyújtott, de annyit még meg kell jegyeznem, hogy a fordítás pocsék lett. 

5. Maxim Gorkij: Éjjeli menedékhely 3,5*

Nagyon komoly, érdekes és megrendítő dráma. Mélyre zuhant emberek pillanatképei.

6. Dymphna Cusack: Hőhullám Berlinben 5* 

Anyu ajánlására olvastam el és cseppet sem bántam meg! Nagyon érdekes és megrázó történet a II. világháború utáni Németországból.

Dymphna Cusack: Hőhullám Berlinben

Dymphna Cusack: Hőhullám Berlinben. 1961. (Kossuth Kiadó, Budapest, 1975, 288 oldal)

"Sokadik kiadásban jelenik meg az ausztrál írónő kitűnő – és sajnos újra időszerűnek tűnő – izgalmas regénye. 

Cusack nem ismeretlen a magyar olvasók előtt, mert ezen a most már sok olvasó által is követelt legújabb kiadáson kívül több regénye látott napvilágot Magyarországon. 

A Ketten a halál ellen nagysikerű írójának további kötetei – a Fekete villám, a Megperzselt fa – szintén szerepelnek kiadónk tervei között. 

E könyvben találkozhatunk a korabeli német „felső tízezer” csillogó életével, a régi világuralmi tervek feltámasztásának óhajával, s egy boldog házasság válságba kerülésével egyaránt."

Már többször szembe jött velem az otthoni könyvárunk polcán ez a könyv, de annyira ismeretlen volt a szerző, hogy eszembe se jutott elolvasni. Nemrégiben anyu a kezembe adta, hogy ezt mindenképpen el kell olvasnom, de figyelmeztetett, hogy bizony meg tudja viselni az ember lányának a lelkét. 

Hálás vagyok neki, hogy ajánlotta nekem, mert nagyon érdekes és valóban nagyon megrázó is volt egyben ez a regény. 

Az 1950-es évek végén járunk, Joy két gyermek édesanyja, 10 éve él boldog házasságban német származású férjével Ausztráliában. Egy nap úgy döntenek (vagyis inkább a feleség erőlteti), hogy meglátogatják Stephen családját Nyugat-Berlinben. Joy joggal erőlteti az utazást, ugyanis semmit nem tud férje múltjáról. Elsőre elbűvöli a gazdagság, ami Németországban fogadja, de később egyre több nyugtalanító/furcsa dolog történik. Szép lassan bontakozik ki a lényeg, az információkat lassan adagolja az írónő. Egy idő után picit idegesített Joy naivitása, hogy miért is nem veszi észre, hogy mi zajlik körülötte, de aztán megenyhültem. Az írónő teljesen reálisan ábrázolta a főszereplőnő reakcióit. Olvasóként, a XXI. században, a történelem ismerőjeként már tudtam  következtetni, hogy mi is fog történni, nekem ez a történet már a múlt, míg Joy számára a jelen és a kiszámíthatatlan jövő. Szóval nagyon tetszett a stílus, egyszerű, de azt gondolom, hogy ez a téma ezt követeli meg. Megrendítő emberi sorsokról olvastam és szurkoltam nagyon, hogy Joy és családja számára minden a lehető legjobban alakuljon. Az utolsó oldalakon megkönnyebbültem sóhajtottam fel, hogy utána belém marjon a felismerés. Kurtán lett vége, az utolsó mondat után elgondolkodtam, hogy ezek után hogyan folytathatja a család az életét? Akárhogy is: senki nem menekülhet a múltja elől.