Dymphna Cusack: Hőhullám Berlinben

Dymphna Cusack: Hőhullám Berlinben. 1961. (Kossuth Kiadó, Budapest, 1975, 288 oldal)

"Sokadik kiadásban jelenik meg az ausztrál írónő kitűnő – és sajnos újra időszerűnek tűnő – izgalmas regénye. 

Cusack nem ismeretlen a magyar olvasók előtt, mert ezen a most már sok olvasó által is követelt legújabb kiadáson kívül több regénye látott napvilágot Magyarországon. 

A Ketten a halál ellen nagysikerű írójának további kötetei – a Fekete villám, a Megperzselt fa – szintén szerepelnek kiadónk tervei között. 

E könyvben találkozhatunk a korabeli német „felső tízezer” csillogó életével, a régi világuralmi tervek feltámasztásának óhajával, s egy boldog házasság válságba kerülésével egyaránt."

Már többször szembe jött velem az otthoni könyvárunk polcán ez a könyv, de annyira ismeretlen volt a szerző, hogy eszembe se jutott elolvasni. Nemrégiben anyu a kezembe adta, hogy ezt mindenképpen el kell olvasnom, de figyelmeztetett, hogy bizony meg tudja viselni az ember lányának a lelkét. 

Hálás vagyok neki, hogy ajánlotta nekem, mert nagyon érdekes és valóban nagyon megrázó is volt egyben ez a regény. 

Az 1950-es évek végén járunk, Joy két gyermek édesanyja, 10 éve él boldog házasságban német származású férjével Ausztráliában. Egy nap úgy döntenek (vagyis inkább a feleség erőlteti), hogy meglátogatják Stephen családját Nyugat-Berlinben. Joy joggal erőlteti az utazást, ugyanis semmit nem tud férje múltjáról. Elsőre elbűvöli a gazdagság, ami Németországban fogadja, de később egyre több nyugtalanító/furcsa dolog történik. Szép lassan bontakozik ki a lényeg, az információkat lassan adagolja az írónő. Egy idő után picit idegesített Joy naivitása, hogy miért is nem veszi észre, hogy mi zajlik körülötte, de aztán megenyhültem. Az írónő teljesen reálisan ábrázolta a főszereplőnő reakcióit. Olvasóként, a XXI. században, a történelem ismerőjeként már tudtam  következtetni, hogy mi is fog történni, nekem ez a történet már a múlt, míg Joy számára a jelen és a kiszámíthatatlan jövő. Szóval nagyon tetszett a stílus, egyszerű, de azt gondolom, hogy ez a téma ezt követeli meg. Megrendítő emberi sorsokról olvastam és szurkoltam nagyon, hogy Joy és családja számára minden a lehető legjobban alakuljon. Az utolsó oldalakon megkönnyebbültem sóhajtottam fel, hogy utána belém marjon a felismerés. Kurtán lett vége, az utolsó mondat után elgondolkodtam, hogy ezek után hogyan folytathatja a család az életét? Akárhogy is: senki nem menekülhet a múltja elől.