Aimee Bender: A ​citromtorta különös szomorúsága

Aimee Bender: A ​citromtorta különös szomorúsága. 2010. (GABO, 296 oldal)

 "Kilencedik ​születésnapjának előestéjén a mit sem sejtő Rose Edelstein, az iskolaudvari játékok és a zaklatott szülői figyelem perifériáján létező kislány beleharap édesanyja házi sütésű csokoládés citromtortájába, és rájön, hogy varázslatos képességgel rendelkezik: a süteményben képes megízlelni az anyja érzéseit.
Legnagyobb döbbenetére fedezi fel magában ezt az adottságot, az anyjából ugyanis – az ő életvidám, ügyes kezű, tevékeny édesanyjából – a lemondás és a kétségbeesés íze árad. Az ételek egyszeriben – és életre szólóan – veszedelemmé, fenyegetéssé válnak Rose számára. Bármelyik étkezésnél bármi kiderülhet. A bátyja, Joseph pirítósát képtelen megenni; a sarki pék sütijét harag ízesíti; a szőlődzsem savanyú nehezteléssel teli.
Átokkal is felérő adottsága révén a kislány olyan titkos tudás birtokába jut, amit minden család elrejt a világ szeme elől – az édesanyja családon kívüli életét, az édesapja elhidegülését, Joseph hadban állását az egész világgal.
Ám Rose felcseperedvén mégis megtanulja hasznosítani ezt az adottságát, és rájön, hogy vannak olyan titkok, melyeket még az ő ízlelőbimbói sem képesek érzékelni.
A citromtorta különös szomorúsága sziporkázó mese arról, hogy milyen mérhetetlenül nehéz tiszta szívből szeretni valakit, akiről túlságosan sokat tudunk. A szívszorítóan mulatságos, bölcs és szomorú történet azt bizonyítja, hogy Aimee Bender olyan író, akinek káprázatos prózája a mindennapi élet furcsaságait veszi górcső alá.
Aimee Bender két ízben kapott Pushcart-díjat, 2005-ben Tiptreedíjra jelölték. Számtalan antológiában jelentek meg írásai, műveit eddig tíz nyelvre fordították le. Los Angelesben él."

A regény már régóta várólistás, emlékeim szerint a megjelenésekor nagy népszerűségnek örvendett, kb. lehetetlen volt megszerezni. Aztán valahogy el is felejtkeztem róla, közben "felnőttem", de valamiért legutóbbi könyvtárlátogatásomkor szembe jött velem a polcon. Vissza is tettem miatta egy már előzőleg kiválasztott regényt, hogy beleférjek a keretbe...az olvasás után viszont picit csalódott vagyok. 

A könyv nagy erőssége a címe, ami fantasztikusan kreatív, és a borítója ami egyszerűen gyönyörű. Ez a kettő együtt egy olyat alkotott, amibe szinte beleborzongtam és miután elolvastam a fülszöveget biztos voltam benne, hogy ez a könyv nekem kell és olvasni akarom! De ahogy általában az életben, a külső néha csalóka és nem feltétlen van a belsővel összhangban. Nekem csalódás ez a könyv, mert nem azt kaptam, amit vártam. Az alapötlet nagyon tetszett, egyedinek találtam, de úgy érzem, hogy az írónő nem használta ki ennek lehetőségeit. 

Az elején zavart a gondolatjelek hiánya, de ezt azért hamar megszoktam, a stílus olvasmányos, de nagyon sokszor elkalandoztak a gondolataim, mert ez a történet konkrétan dögunalmasra sikeredett. Ezen a 296 oldalon keresztül konkrétan semmi sem történt. Emiatt nagyon dühös vagyok, mert egy ilyen fantáziadús alapcselekményt nem szabadott volna ilyen szinten kihasználatlanul hagyni. Egy teljesen átlagos család teljesen átlagos története lett belőle, ami valójában igen szomorú és drámai, de ezek a hétköznapi problémák bármelyik családban fellelhetőek. Az Edelstein család kapott egy plusz lehetőséget/ képességet az élettől, hogy változtasson, hogy boldogabbak lehessenek és ezt semmilyen szinten nem használták ki. Nem volt előrelépés, fejlődés, csak megtörténtek dolgok, nem volt érzelmi töltete a regénynek. Nem tudom, hogy mit szeretett volna elmondani, mit szeretett volna nekem adni? Nem kaptam választ a miértekre a végére sem. Rose elfogadta a képességét és megpróbálja kihasználni, de mi vitte rá erre, mi volt a fordulat? És Joseph? Neki miért az sorsa, hogy eltűnjön a világból, hogy székké változzon?