Maxim Gorkij: Éjjeli menedékhely, 1902. (Interpopulart Könyvkiadó, 1995)
"Az Éjjeli menedékhely Gorkij leghíresebb, a világ minden nagyobb színházában játszott színműve a tőkés társadalom aljára sodródott emberek sorsát tárja fel páratlan emberábrázoló és megelevenítő erővel. Alakjainak vergődő-megnyugvó hullámzásából két hang szól hozzánk, a kapitalizmus kíméletlen kritikája, a kapitalizmusé, mely korai vagy kései formációjában is az emberek nagy tömegét rántja le a „fenékre”, de kihalljuk belőle a szocialista humanizmus hitét is, melynek legfőbb tartalma: az ember felszabadíthatja magát mindenféle elnyomás alól."
A mű eredeti címe "Mélyben". - igazán találó. Mélybe zuhant emberek pillanatképeiből áll a dráma. Emberek, kik kényszerűségből összekapcsolódnak az éjjeli menedékhelyen, de azért mégiscsak függetlenek egymástól. Megrendítő az a közöny, ami a műben történő tragédiákat kíséri.
"Mindig így van: születnek, élnek, meghalnak, mire való ez a sajnálkozás?"
Luka valamiféle változást hoz a szereplők életébe. Más, mint a többiek: mindenkihez van néhány kedves szava, biztatja a nyomorban tengődő embereket, akiknek látszólag esélyük sincs arra, hogy változtassanak életükön. Luka testesíti meg a műben a jót, legalábbis kezdetben erre következtethet a gyanútlan olvasó. A legfontosabb pillanatban azonban eltűnik. Mint a bűvész, elillan és az általa felépített illúziók összeomlanak. Nem marad más, csak a csalódás, a kételkedés. Az éjjeli menedékhely lakói is emberek, nekik is vannak vágyaik, ők is szeretnének szépen, tisztességesen élni. Az öreg csavargó megadta nekik a reményt, de ez csaló remény volt, az igazság az, hogy nincs menekülés a mélyből.
Nagyon komor és megrendítő volt ez a dráma számomra és talán éppen azért, mert egyben túlságosan is realista.