2015. december 31., csütörtök

Things I Love Thursdays #52

Kezdek egyre jobban belejönni a blogolásba, egész sok piszkozat bejegyzésem van most. Jövőre igyekszem még jobban kiteljesedni, de mielőtt a jövő évi terveimről lenne szó, nézzük mi történt ezen a héten...

















- a karácsony eltelt, idén szerényebben, mint a megszokottak, de azt gondolom nem ez a lényeg. Hanem, hogy együtt voltunk, egészségesen, finomakat ettünk, jó filmeket néztünk, sokat nevettünk. Dickens Karácsonyi ének című regényét olvastam közben és azt gondoltam,  hogy nekem semmi olyat nem tud mutatni a múlt vagy éppen a jövő karácsony szelleme, ami miatt változtatnom kéne
zöldséges pite
- chai tea - isteni
- még mindig nem értem a star wars őrületet
- próbáltam rendezgetni a blogot, de nem igazán van türelmem a szerkesztéshez

Ez a hét már egyértelműen elszaladt és leginkább pihenéssel és azzal telt, hogy átgondoljam, hogy mik is a megvalósítandó tervek 2016-ra. Írtam könyves-filmes összefoglalókat is, majd szépen kikerülnek.

 Amit szeretnék elérni 2016-ban

- találni egy (jó) munkát
- a lehető legkevésbé stresszmentesen lebonyolítani a lakáscserét
- többet mozogni - zumbázni és kipróbálni a jógát és hasonló sportokat
- sokat sütni-főzni és minél több receptet alkotni
- elmenni a mohácsi busójárásra
- külföldön nyaralni (mondjuk Horvátország)
- folytatni az olasz tanulást
- sokat olvasni, művelődni, kirándulni, színházba járni
- kertészkedni 
- folytatni a blogolást. Igazából semmi célom nincsen vele, nem érdekel, hogy olvassa-e bárki is a bejegyzéseket, nekem nagyon jó érzés kiírni magamból mindent, ami foglalkoztat!


2015. december 30., szerda

Alexandre Dumas: A három testőr

Alexandre Dumas: A három testőr, 1844. (Szépirodalmi, Budapest, 1961, 762 oldal)

 

 "Alexandre Dumas legismertebb regénye feledhetetlen olvasmány mindazoknak, akik szeretik a kalandos történeteket. A regény cselekménye XIII. Lajos uralkodása alatt játszódik. Abban a korban, amikor egymást érik a cselszövések, amikor nyom nélkül tűnnek el udvaroncok, katonák, gazdag polgárok, mert keresztezték a mindenható Richelieu bíboros útjait.
A regény fõszereplõi, a királyi testõrség három tagja és D'Artagnan lovag igazi jó barátok, akik esküvel fogadják, hogy tûzön-vízen keresztül szolgálják szeretett királynéjukat. Richelieu fondorlatos módon meg akarja buktatni a királynét. Ám nem számolt a négy lovaggal…"





Első könyvem Dumas-tól és amikor először kezembe vettem az első reakcióm az volt, hogy „van beszélőkéje”. Terjedelmes a regény, viszont nem tud unalmas lenni. Történelem, cselszövés, ármány, intrika, kaland és sok-sok humor jellemzi. Már az elején jókat nevettem, ahogy D'Artagnan belebotlik a testőrökbe, majd a későbbi összes párbeszédüket imádtam! Az összetartásuk példaértékű.
Milady ritka ellenszenves karakter, ennek ellenére mégis van benne valami tiszteletreméltó: tisztában van a szépségével, a hatásával és ezt határozottan ki is használja a céljai érdekében. Viszont a fogságának és szökésének leírása túl hosszúra sikeredett. Közben úgy szerettem volna megrángatni Feltont, hogy "térj már észhez!"
A könyv becsukása után azt éreztem, hogy túl hirtelen lett vége és már-már hihetetlenül happy enddel. Összességében nagyon tetszett és örülök, hogy olvasás előtt semmiféle filmváltozatot nem láttam – így végig együtt tudtam izgulni a négy jóbaráttal a kalandos útjukon!
Külön szót érdemelnek a zseniális fejezetcímek (pl. D'Artagnan élre tör; Vadászat felszerelésre, Sötétben minden macska fekete; Mi mindenre jó egy kályhacső?; Mint a klasszikus tragédiában).

2015. december 28., hétfő

Karácsonyi filmmaraton

Asszem már említettem, hogy az egyik kedvenc karácsonyi időtöltésem bekuporodni egy nagy adag süteménnyel a tv elé és filmeket nézni. Tényleg rengeteg filmet nézek meg ilyenkor, legtöbbször a tv-ben leadottakat. Idén egy kis táblázatot is készítettem, hogy mit hol mikor nézek meg. Ezeket a filmeket néztem 2015. december 24. és 27-e között.

1. Reszkessetek, betörők! (1990) 5*
Nincs karácsony Kevin nélkül! - nagyon divatos szlogen lett manapság. Túlismételt filmről van szó, mégsem lehet megunni. (Majdnem) egy idős velem, ezalatt a (majdnem) 25 év alatt számtalanszor láttam már. Az elmúlt években kimaradt vagy éppen háttérzajként ment, de idén úgy gondoltam megnézem újra a trilógiát! És nem bántam meg cseppet sem.

Nem meglepő, ha azt mondom az első rész a legjobb, vicces, kedves, de azért igencsak elgondolkodtató. Bármekkora is a rohanás, a készülődés, egy család hogy felejtkezhet el a legkisebb gyerekről? Kevin rettentő tündéri, az elején nagyon élvezi, hogy "eltüntette" a családját, de aztán rájön, hogy ez nem is annyira jó dolog. Végeredményben ügyesen feltalálja magát, megvédi a házát (:D), némely jelenet könnyesre nevetősre sikeredett (pl. a pizzafutáros vagy amikor úgy tesz, mintha buli lenne a házban). És nem mellesleg a zenéje is csodálatos, különösen ez. 

2. Reszkessetek, betörők! 2. Elveszve New Yorkban (1992) 5*
Maradt a szereplőgárda és körülbelül ugyanazokkal a jelenetekkel van tele, mint az előző rész, de nagyon jól működnek és semmivel sem rosszabb film, mint az első része.

3. Reszkessetek, betörők! 3. (1997) 3*
Aranyos film és önmagában nagyon jól megállná a helyét, de mivel már készült előtte két rész, így ez már nem annyira élvezhető. Azok a jelenetek, amelyek egyszer-kétszer megállták a helyüket, harmadszorra már unalmasak. Hiába a jó háttérsztori, hiába aranyos a főszereplő kisfiú, egyrészt kicsit életszerűtlenek a jelenetek, másrészt a Reszkessetek betörők nem Reszkessetek, betörők Kevin nélkül, azaz Macaulay Culkin nélkül. Szóval egyszer megnéztem, hogy ez is van, de csak az első két rész az igazi, a megunhatatlanul újranézős.

(Megdöbbenve láttam, hogy készítettek egy 4. részt is, amiben visszatérünk a McCallister családhoz, de teljesen mások a szereplők, mint az első részben. Az egész történetvezetést nem értem, de az biztos, hogy nem fogom megnézni).

4. Őrült, dilis szerelem (2011) 3,5*
Valamikor már láttam ezt a romantikus vígjátékot, de nem sokra emlékeztem belőle (Ryan Goslingon kívül:P). Tipikusan egyszer nézhető kis film, kellemes szórakozást nyújt, semmi mást. Engem kicsit az Igazából szerelemre emlékeztetett, itt is több szálon futnak a cselekmények (amik a megfelelő időben összeérnek) és természetesen a szerelem áll a középpontban.

5. Bűbáj (2007) 5*
Aranyos, szerethető film, a tündérmesékből a valóságba csöppent hercegnőről. Amy Adams fantasztikusan alakítja a naiv, mesevilágban élő hercegnőt. Természetesen teljesen kiszámítható a történet, de roppant vicces szituációkat produkál az a helyzet, ahogy a mesevilágból idecsöppent herceg és hercegnő próbálnak boldogulni a valóvilágban.

6. Merida, a bátor (2012) 4*
 Disney & Pixar alkotás, ami számomra kötelező, hiszen imádom a meséiket, mégsem túlzottan nagy kedvvel ültem le megnézni ezt a filmet. Végül egy kellemes élménnyel gazdagodtam, de azért túlzottan kiemelkedőt nem nyújtott. A látványvilág gyönyörű, a történetet pici fantáziátlannal éreztem. 

7. Holiday (2006) 5*
Nagyon-nagyon tetszett! A szereplők szerethetőek és mind nagyon-nagyon jól hozzák a szerepüket. Én Jack Blacket eddig nem nagyon bírtam, de itt egy nagyon kedves figurát alakít, talán Őt kedveltem a legjobban. Eleve az Iris&Miles szál kötött le jobban, de Cameron Diaz és Jude Law is nagyon jól játszott. A történet szerint két nő otthont cserél és ezzel az egész életük megváltozik. Elég hosszú film (2óra15perc), de egyszerűen elrepül az idő, mert végig fenntartja az érdeklődést, egyetlen egy unalmas jelenet nincs benne. És a zenék is fantasztikusak. :)

2015. december 27., vasárnap

Daniel Defoe: Robinson Crusoe

Daniel Defoe: Robinson Crusoe, 1719 (Kossuth / Népszabadság, Budapest, 2006, 254 oldal)

 
"Századok óta közkedvelt ifjúsági regény a Robinson, noha szerzője annak idején felnőtteknek szánta. A kalandvágyból űzött fiatalember tengerre száll és sok viszontagság után hajótörést szenved egy lakatlan szigeten. Itt mindenkitől elhagyatva diadalmaskodik a természet erőin, emberi életnek megfelelő feltételeket teremt magának.
Az emberi leleményesség és akaraterő diadalált zengi a regény, s valószínűleg ezért is vált az ifjúság kedvenc olvasmányává. A cselekmény maga igaz történet. Alexander Selkirk matrózt kapitánya büntetésből partra tette a lakatlan Juan Fernandez-szigeten, s a matróz négy év fél évet töltött ott egyedül. Defoe az ő elbeszélése alapján írta meg regényét.
Robinsonja a mostoha természeten diadalmaskodó, civilizált ember szimbóluma lett."




Szó szerint faltam azokat a részeket, amikor Crusoe a szigeten volt: ahogy feltalálta magát és berendezkedett (téli lak- nyári lak, búzatermesztés, szőlőaszalás, kosárfonás, agyagedények készítése stb.) Ennek ellenére magát a karaktert nem sikerült megszeretném. Hatalmas tisztelet neki, hogy ezt így véghez tudta vinni, de ennek ellenére egy beképzelt, főnökösködő embert láttam benne, aki lenézi a többi embert (a sziget királyának képzeli magát, a többieket pedig alattvalónak nézi). Ezért is onnantól kezdve, hogy rátalál Péntekre már nem annyira tetszik a regény, a vége pedig főleg nem, az utolsó kalandot már teljesen feleslegesnek éreztem.

Viszont külön pozitívuma a regénynek az a rendkívüli optimizmus, ami jellemzi illetve a jó és rossz dolgok egymás mellé állítása.

2015. december 25., péntek

Charles Dickens: Karácsonyi ének

Charles Dickens: Karácsonyi ének, 1843. (Könyvmolyképző Kiadó, 2014, 100 oldal)


 

"AJÁNLÁS

Ebben a kísérteties könyvecskében olyan eszme kísértetét próbáltam felidézni, amely olvasóimban semmiféle rossz érzést nem ébreszt – sem önmaguk, sem mások, sem az ünnep, sem pedig jómagam iránt. Kísértsen ez eszme kellemes otthonukban, és senki elűzni ne kívánja!

Tisztelő barátjuk és hívük

1843 decemberében C. D."





A történet főszereplője Ebenezer Scrooge, egy uzsorás. Fösvény, lelketlen milliomos, aki utál minden szépet és jót, sőt a karácsonyi ünnepeket és az arra való készülődést is egyenesen gyűlöli. Mindössze két ember van az életében. Az egyikük Fred nevű unokaöccse, akivel alig tartja a kapcsolatot. A másik Bob Crachit, aki saját rosszul fizetett és agyondolgoztatott alkalmazottja. Lelketlensége miatt karácsony előtt három szellem látogatja meg.

Ismertem már a történetet, még talán általánosban olvastam az angol könnyített verzióját, aztán később az évek során lehetetlen volt nem belefutni valamiféle feldolgozásába. Kicsit úgy érzem, hogy a számtalan feldolgozás között elveszik az eredeti történet. Én is évek óta terveztem, hogy egyik karácsonykor elolvasom, míg idén rá került a sor.

Gyönyörű mese, ami elvarázsolt, terjedelméhez képest sokáig olvastam, minden mondatát megízlelve, nagyon tetszett Dickens fogalmazásmódja, mégsem tudok rá nyugodt szívvel 5*-ot adni. Lehet, hogy a fent említettek miatt, de maradt némi hiányérzetem az olvasás után. Nem jött át teljesen a mondanivalója. Manapság nagyon is meg tudom érteni azt, ha valaki nem szereti a karácsonyt, mert szerintem sokaknál már nem arról szól, amiről szólnia kéne, hanem az anyagiakról. Az emberek nagy része ilyenkor teljesen kifordul önmagából, össze-vissza vásárol olyan dolgokat is, amelyekre valójában semmi szüksége. Karácsony után az emberek nem azt kérdezik egymástól, hogy "hogy telt a karácsony?", hanem, "mit kaptál?". Szerintem a karácsonynak valahogy úgy kellene kinéznie, ahogy a második szellem, a jelen karácsony szelleme mutatta meg Scrooge úrnak. Ha nem is kerül sok minden az ünnepi asztalra, ha nem is roskadozik a karácsonyfa alja az ajándékoktól: a lényeg, a család együtt van, együtt töltik ezeket a napokat. 

Nagyon tetszett a felépítése a regénynek és bár Scrooge úr tényleg roppant érzéketlen, anyagias, csak az üzlet érdekli, de annak hasznát vagy a jó üzlet kötéséből adódó boldogságát senkivel sem osztja meg. Nekem Ő egy percig sem volt ellenszenves, mert éreztem, hogy valószínűleg okkal vált ilyenné. És valóban...Nem rossz ember, ha az lenne, nem látogatná meg a három szellem, hogy ráébressze arra, hogy amerre tart az valójában nem teszi Őt boldoggá.

Hatott rám a regény, azt hiszem engem is "meglátogatott" a múlt és a jelen karácsony szelleme és úgy érzem, hogy a jövő karácsony szelleme se mutat olyat, ami miatt változtatnom kellene.

2015. december 24., csütörtök

Things I Love Thursdays #51

Úgy látszik, hogy nincs mostanában olyan hét, amikor ne mennék át egy kisebb lelki válságon, ezen a héten is volt egy dolog, ami nagyon nem érintett jól, de most itt a karácsony: a szeretet, a pihenés és a finom falatok ünnepe. 

Már kész a beigli és egy csokis-meggyes roládot is sütöttem...hát mondjuk úgy, hogy ezt a receptet nem feltétlenül most kellett volna kipróbálni. A ronda, de finom esete áll fenn. A "karácsonyfa" is fel van díszítve. Lassan pedig a szentesti vacsora is el kezd készülni. :)

Ami még a héten történt: 

- karácsonyi menü tervezés és készítettem egy kis táblázatot is, hogy milyen filmeket szeretnék megnézni az ünnepeken. Imádok ilyenkor a sütis tányérommal és egy jó teával lekuporodni a tv elé! 
- Ha már filmek: megnéztem hétvégén a Social Network - a Közösségi háló című filmet, ami bár nagyon tetszett, nagyon megrendítő is volt számomra. A facebook alapítója valóban egy zseni, de  a stílusa és ahogy a legjobb barátjával viselkedett...nem volt túl megnyerő. Persze kérdéses, hogy mennyire követte a film a valóságot.
- megkaptam a rukkarácsonyi csomagot, aminek kibontásakor szóhoz se jutottam, annyi gyönyörűséget találtam benne (Dickens: Karácsonyi ének című könyve mellett csoki, könyvjelző, hűtőmágnes)


Tavalyi kép, de idén is megállja a helyét! :)


2015. december 23., szerda

Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő

Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő, 1922. (Kossuth kiadó, 2007, 206 oldal)

"Kosztolányi Dezső történelmi regényének középpontjában Nero, a dilettáns költő-császár áll, aki jó szándékú ifjúként kerül a trónra, hogy sokak reménye szerint a római birodalom kiegyensúlyozott, nyugalmat hozó uralkodója legyen. A szelíd és fiatal Nerot azonban az a vágya, hogy művészetéért ismerjék, szeressék, eltéríti eredeti célkitűzéseitől. Mindenkit irigyel, aki tehetséges, ezért a hatalom erejével kísérli kicsikarni a művészi sikert. Meggyilkolja féltestvérét, Britannicust, szembeszegül nevelőjével, Senecával, s mert bölcsebbnek érzi önmagánál – üldözi. Környezete retteg tőle, mert egyetlen nem tetsző mozdulat vagy szó miatt halál vár mindazokra, akik a szörnyeteggé, zsarnokká vált császárnak tapssal, dicsérettel nem hódolnak. A mű, bár varázslatos könnyedségével idézi fel az antik világváros életét s a kor történelmi szereplőit, mégsem pusztán történelmi regény. Az író Nero korának történéseiben és díszleteiben a saját korát festette le, a császár alakjában s a „véresen-fájó dilettantizmus” drámájában a hatalom és művészet viszonyának kérdéseit szólaltatja meg mély pszichológiai megértéssel és kaján iróniával.A mű első megjelenésekor azt suttogták, hogy Nero alakját Szabó Dezsőről, a korszak legnagyobb hatalmú író-politikusáról mintázta, s az is aligha lehet kétséges, hogy a Római Citerások Egylete nem a Via Appián, hanem egy budapesti kávéházban ülésezett."
 

Kosztolányi Dezső regénye történelmi regény, mert az ókori Róma egyik leghírhedtebb császára a főszereplője és végigkísérhetjük életét uralkodásának kezdetétől haláláig. Valahogy mégsem ez a lényege a regénynek, sokkal inkább a "történelmi nevek mögé bújtatott emberi tulajdonságokon" van a hangsúly. (Thomas Mann).

"– Jaj – szólt Seneca –, én már nem tudok kacagni.
– Miért? Talán nem volt pompás: a játék, a vers, az ének, minden?
– Nem – felelt Seneca, félénken, öreges ellágyulással –, te nem ismerted őt azelőtt. Hiszen én neveltem. Látnod kellett volna régen, mikor tizenöt éves volt és tanult és hitt és akart valamit, mint mások. Mint te meg én. Hová jutott. El se tudod képzelni, hová jutott – és lefelé mutatott a földre." 


Mi, olvasók is ismertük azt az ártatlan fiút, aki szomjazta a tudást, aki nem értette a maga körüli világot, nem értette a halált, nem tudott mit kezdeni a hatalommal. Emellett egy mindenre elszánt, hataloméhes anya, egy mostohatestvér, a császári rangtól félelemben élő pártfogók árnyékában él. Az egyik legmegindítóbb jelenet, amikor rádöbben, hogy nevelője, Seneca is csak tetteti elismerését. Rengeteg ember veszi körül, mégis magányos, folytonosan elismerésre vágyik. Hatalmát felhasználva, kétségbeesetten hiteti el saját magával és környezetével is, hogy ő bizony művész. Saját költészetétől megittasulva Nero felett átveszi a hatalmat az őrület, megszületik a zsarnok, aki bármire képes. Természetes reakció lenne az olvasótól, hogy a zsarnokot, aki mindenkin átgázol és környezetét hidegvérrel gyilkoltatja meg szívből gyűlöli, ennek ellenére én mégis sajnálatot éreztem a császár iránt. Azt gondolom ez Kosztolányi érdeme, aki tökéletes lélektani rajzot alkotott, Nero alakját igazán közel tudta hozni hozzám.

Seneca mondatait imádtam, örök érvényű igazságokat fogalmazott meg. Kosztolányi Dezső valami zseniálisat alkotott, gyönyörűen fogalmaz, minden mondata a helyén van, a regény olvastatja magát - letehetetlen.

2015. december 19., szombat

E.T.A. Hoffmann

 E.T.A. Hoffmann: Az arany virágcserép / A homokember / Scuderi kisasszony (Európa, 2005, 234 oldal)


"A múlt német írói és költői közül csak nagyon kevésnek jutott osztályrészül, hogy műve ösztönző és termékenyítő erőként hatoljon be más irodalmakba, idegen kulturális közegben gyökerező alkotások ihlető forrásává váljék. E. T. A. Hoffmann egyike volt ezeknek a keveseknek: Goethe és Heine mellett az egyetlen német író, akinek hatása térben és időben egyformán hosszan gyűrűző, széles körű és maradandó is. A világirodalmi hatású író szerény és szűk keretek közé szorított élete két szférában zajlott. A polgári életben jól képzett jogász és lelkiismeretes tisztviselő volt, művész mivoltában viszont a romantika univerzális művészideáljának megtestesítője: ügyes kezű festő, kitűnő muzsikus, jó zeneszerző s mindezek mellett a német romantikus irodalom egyik legeredetibb tehetsége. Polgári foglalkozásánál fogva maga is beletartozott józan, prózai, fantáziátlan filisztervilágba, művében viszont a hétköznapok szürke valóságát átvilágító, varázslatos, érzék feletti világot teremtett. Ez a kettősség mindvégig meghatározója marad Hoffmann írásművészetének, amely a realitásban éppúgy otthon van, mint a képzelet tündérországában.


AZ ARANY VIRÁGCSERÉP  (1814)
Ez a könyv nagyon nem nekem való. Már az első pár oldal után csak zsongott a fejem, csak szavak és fantáziaképek egymásutánja, ami nagyon nem állt össze nekem a végére sem. Ezért elolvastam pár műelemzést és csak az ott leírtak miatt tudom nyugodtan elfogadni, hogy ez a mű létezik és hogy kötelező olvasmány! Gondolok itt arra, miszerint Hoffmann a felvilágosodás racionalitása ellen lázad illetve érdemes túllépni a hétköznapi világon, amihez a művészeten keresztül vezethet az út.

A HOMOKEMBER
Bár az arany virágcserép nagyon nem tetszett, nem szeretem egy mű alapján megítélni az írókat, ezért kapott tőlem még egy esélyt. És azt kell mondjam nem bántam meg, mert a homokember egy kifejezetten jó kis horror sztori! Kicsit Poe-ra emlékeztetett (tudom az idősík miatt „valószínű” Hoffmann hatott Poe-ra). Bár itt is felfedezhető a Hoffmann-féle zavarodottság, de fényévekkel jobban tetszett, mint a fent említett mű.

SCUDERI KISASSZONY
Ez a kis történet a valóság talaján marad és bár nem tartottam egy túlságosan érdekfeszítő olvasmánynak, azért kellemes volt olvasni. Itt értettem meg, hogy sokan miért szeretik Hoffmannt, a fogalmazásmódja nekem is tetszett (de nem szerettem meg az írót).


Ezen előzmények után vettem idén így karácsony előtt a Diótörő című könyvét. A kötet két kisregényt tartalmaz a Diótörő és egérkirály címűt illetve az Idegen gyermeket. 

"… a padozat alól borzalmas sziszegéssel hét egérfej bukkant fel, hét szikrázó koronával. Csakhamar előnyomult a hétfejű Egérkirály, akit háromszoros sivítással üdvözölt egész serege, s egyszerre indultak – kopp-kopp, trott-trott – a szekrény felé, ahol Marika állt.
A félelemtől úgy dobogott a szíve, hogy azt hitte, kiugrik, majd meg azt érezte, megdermed a vér az ereiben. Hátratántorodott, és ekkor – klirr-klirr-prr – a szekrény üvege szilánkokra tört.
Ugyanakkor éles fájdalmat érzett a karján, de a szíve meg is könnyebbedett. Nem hallotta a sivítást, fütyülést, minden elnémult, noha nem nézett oda, azt hitte: az egerek megrettentek az üvegcserepek csörrenésétől, és eliszkoltak.
De mi ez megint?
A szekrényben, Marika háta mögött különös mozgolódás támadt, hangocskák zajongtak: „Fölkelni! Fölkelni! Csatára, még az éjjel! Fölkelni! Csatára!”

DIÓTÖRŐ ÉS EGÉRKIRÁLY
Több mese és film feldolgozásban láttam már, sőt a balettot is, de valahogy sosem jutott eszembe az eredeti művet a kezembe venni. Elég meglepően tapasztaltam, hogy ezt ugyanaz az író írta, mint az Arany virágcserepet (azt a művet képtelen vagyok feldolgozni). A Diótörő tetszett legjobban az eddig olvasott Hoffmann művek közül. Mindig is imádtam az ilyen - játékok életre kelnek - típusú meséket, szóval ezzel rögtön megfogott, viszont néhol nekem kicsit unalmasabb volt az elbeszélés, túl hosszúnak találtam a leírásokat. A karakterek nagyon jól kidolgozottak, az Egérkirálytól szinte féltem, a Diótörőbe pedig kicsit beleszerettem. :)

AZ IDEGEN GYERMEK

Ez is tetszett, bár sokkalta komolyabb mű, mind témáját, mind hangulatát tekintve. Az egész mesét átlengi egyfajta szomorkás, komor hangulat, emellett csodálatos leírásokat olvashatunk benne a természetről, én is az erdőben érezhettem magam olvasás közben. Nagyon remélem, ha felnövünk, attól még nem felejtünk el hinni a mesékben.

2015. december 17., csütörtök

Things I Love Thursdays #50

Nos ez a hét hullámvölgyekkel volt teli, voltam nagyon fent és nagyon lent is.















- jártam a virágpiacon, ahol vettem rózsát és mikulásvirágot
- karácsonyi baráti összejövetel - ajándékozás, sütizés, forralt borozás
- karácsonyi kézműveskedés
- megtaláltam a tökéletes linzi tészta receptjét
- Andersen meséivel és a Diótörővel hangolódtam a karácsonyra

Hans Christian Andersen: Andersen mesék

 Hans Christian Andersen: Andersen mesék (Nasza Ksiegarnia, Warszawa, 1960, 150 oldal)


"Válogatásunk az összegyűjtött mesék bő egynegyedét tartalmazza a leghíresebbektől kezdve a feledésszámba menő ismeretlenekig, így rávilágít a dán meseköltő világirodalmi jelentőségére. Andersen tágan értelmezte a mese műfaját, kutatta a benne rejlő lehetőségeket, és rájött, hogy a meséken keresztül minden elmondható az emberi lélekről gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Meséi nem egyformák: igaz, hogy mindegyikre erősen rányomja bélyegét a költő senki máséval össze nem téveszthető személyisége, ám mindegyik más-más ötletre épül, mindegyiknek más az előadásmódja, így mindenki találhat magának újabb kedvenceket a régiek mellé. Mesekönyvünk legnagyobb szenzációja, hogy a fordítás dán nyelvből készült, melyre Magyarországon korábban soha nem volt példa. Kiadónk ezzel a különleges mesekönyvvel szeretné emlékezetessé tenni Andersen születésének 200. évfordulóját."



Anyukám kapta a könyvet 7 évesen a keresztszüleitől "fenyőfa ünnep alkalmából" (1961-ben). Azóta is kedvenc, nagy becsben tartott könyve, amiből nekem is olvasott fel kicsiként illetve az első könyvek között volt, amit magam is olvasgattam. 26 mesét tartalmaz a kötet, eddig csak a híresebbeket ismertem meg, de most az összeset elolvastam amolyan 'minden napra egy mese' alapon. 
Andersen meséi gyönyörűek, bár arról jogosan lehetne vitatkozni, hogy gyerekeknek mennyire valóak ezek a történetek. Szerintem valóak, Andersen az emberi lélek jó ismerője és olyan karaktereket hozott létre, amelyekkel gyerekként és felnőttként egyaránt tudunk azonosulni. Imádtam ezeket a meséket egytől-egyig, nagyon nehéz kedvencet kiemelni. A top3-ban azért mindenképpen helyet kap a rút kiskacsa, a Hókirálynő és a Vadhattyúk.

A kis gyufaáruslány története nagyon szomorú, mégis csodaszép és ráébreszt arra, hogy figyeljünk oda egymásra, a nálunknál rosszabb sorban élőkre. A rendíthetetlen ólomkatonától kitartást tanulhattam, amely kitartással a rút kiskacsából is gyönyörű hattyú válhat. Még ha mindenki gúnyolja is, megtalálhatja a boldogságot.

"Miért nem örültem akkor, amikor még örülhettem volna?" - kérdezi a Fenyőfa, aki mindig másra vágyott, nem tudta, hogy a jelennek érdemes élni és örülni kell az apró dolgoknak is. Nem ismerte a Százszorszépet, aki képes volt mindenben meglátni a szépet, örülni az életnek még akkor is, ha sorsa nem kevésbé kegyetlen, mint a fenyőfáé. Andersen szerint "minden mesének ez a vége". Azért én szeretném hinni, hogy ez nem igaz. És valóban nem, a "dalnak nincs vége soha" - mondja a Len. Az öten egy hüvelyből az egyik legszebb mese, egy apró borsószem valakinek egy egész világot jelenthet. Andersen óta pedig azt is tudjuk, hogy ha igazi hercegkisasszonyt keresünk, akkor elég egy borsószemet az ágya alá rejteni.

A kevélység azonban mindig elnyeri 'méltó jutalmát', "a büntetés sosem marad el". Jól tudja ezt a Hajdina, a Nagyravágyó tű, a kakas meg a szélkakas, a teáskanna, akinek az élet pofonjai kellenek ahhoz, hogy észrevegye a valódi értékeket. A fülemüle a kínai császárt, a kiskondás a császárkisasszonyt tanítja meg arra, hogy milyen fontosak a természet csodái. A császár új ruháját mindenki szépnek látja, csak a gyermeki ártatlanság tudja kimondani az igazságot.

A pásztorlány meg a kéményseprő története egy igazi Rómeó és Júlia történetként indul, de korántsem olyan elhivatott a szerelmük, mint Shakespeare fiataljainak. Bár ők végül együtt maradnak, nem mindenki lehet ilyen szerencsés. A kereskedő fiát a repülő láda választja el szerelmétől, míg a Hóember a plátói szerelmet ismeri meg rövidke élete alatt. 

Bodza-anyóka rávilágít arra, hogy milyen fontos az emlékezés, szerintem mindenki vágyik arra, hogy idősen, egy (bodza)fa árnyékában mesélje el unokáinak élete legszebb pillanatait. Az öreg utcai lámpás is érzi ezt, aki miután eleget dolgozott, boldogon pihen meg a karosszékben. Azonban nem mindenki nyeri el az elismerést a megfeszített munkájáért. Az uraság szerencsés embernek gondolja a kertészét, nem látja a szorgalmat és a becsületes munkát annak sikerei mögött.

A testvéri szeretet, a család, a barátság - a legfontosabbak az életben. A Vadhattyúk összetartása csodálatos. Egyébként is az egyik legjobb mese a kötetben. Kellően izgalmas, fordulatos, gyönyörű tájleírásokat tartalmaz, viszont a vége...nem tudom kiverni a fejemben, látom magam előtt a tizenegyedik királyfit, egyik karja helyén hattyúszárnnyal. Másik nagyon kalandos mese a Hókirálynő, a baráti összetartás meséje. Bármire képesek vagyunk azért, akit szeretünk, a szeretet könnyei a legjegesebb szívet is felolvasztják. Sajnos nem minden mese szól a boldog egymásra találásról, Pöttöm Panna mamája lehet, hogy még mindig sír pici lánya után, de remélhetőleg megvigasztalja az, hogy a csöppség megtalálta a szerelmet és a boldogságot. Gyermekkoromban ez volt a kedvenc mesém, de ma már azt gondolom, hogy ez az egyik legkegyetlenebb. 
Vigasztaló a tudat, hogy Ole Lükoje mindig ott van, hogy vigyázza az álmunk, de azért jobb, ha körültekintően figyelünk oda a mesékre, mert "Bizonyisten! Egy pihéből könnyen lehet öt tyúk!"

2015. december 14., hétfő

William Golding: A Legyek Ura

William Golding: A Legyek Ura, 1966. (Európa Könyvkiadó, 2003)

 „Született optimista vagyok – írja Golding – de a fogyatékos logika  pesszimistát formál belőlem.” Ebből a folyamatból valóban a végeredmény, a pesszimizmus marad meg uralkodó benyomásként Golding mindazon regényeinek olvastán, amelyek emberi-írói alapélményével – a háborúval foglalkoznak. A pesszimizmusból azonban egyfajta megnyugvás alakul ki, mihelyt Golding az emberség kérdését firtatja: „Ember voltunk abban áll – írja –, hogy el tudjuk dönteni, mi a helyes és mi a rossz, mi a csúf és mi a szép, mi az igazság és mi az igazságtalan.” A legyek ura voltaképpen a régi angol kalandregényeknek, a „hős gyarmatosító brit szellem”-et propagáló műveknek keserű paródiájául készült – de sokkal több lett ennél: egy maroknyi kamasz hajótörött életének néhány hetében az emberi ösztönök fejlődésének teljes panorámáját – a magatartásformák teljes skáláját adja a legvégletesebb helyzetekben. Megmutatja, hogy az értelem, az emberség, az ésszerű társadalom az ember elemi szükséglete; de ha az értelem nem eléggé érett, az emberség nem eléggé erőteljes, feltámadhatnak az alantas ösztönök, az öncélú hatalomvágy, a kegyetlenség."


Sokáig szégyelltem magam, amiért kimaradt ez a könyv eddig az életemből, hiszen annyi helyen utaltak rá, annyian ajánlották és már minimum 10 éve figyel a polcomon. Lehet, hogy túl nagy elvárásokkal álltam neki, de nagy csalódás volt. Nagyon nehezen haladtam vele, unalmas volt, lényegében ugyanaz ismétlődött, így úgy döntöttem, hogy a mai napot arra szánom, hogy befejezem (mégiscsak egy sokat emlegetett klasszikus, nem akartam félbehagyni), mert sajnáltam rá az időt, szerettem volna túl lenni rajta.

Egyébként két nagy kedvencemet juttatta eszembe a regény: a Robinson Crusoe-t és az Állatfarmot. Adott egy lakatlan sziget és egy csapat „hajótörött”, akiknek boldogulniuk kell, valamiféle rendszert kell kialakítaniuk, ehhez kell valaki, aki összetartja a csapatot: egy vezér. A hatalomvágy pedig később kegyetlen dolgokra képes.

Miért pont Ralph lett a vezér? Egyáltalán nem vezér típus, gyenge jellem, buta, csak a szája nagy…csak egyetlen dolgot tud ismételgetni: „életben kell tartani a tüzet, életben kell tartani a tüzet”, de hogy ezt miként vigyék véghez vagy, hogyan oldják meg az első felmerülő problémát arról fogalma sincs (redőny). Néha meg-megcsillan benne némi jóindulat, de sokszor elég kegyetlenül bánik Röfivel. Röfivel, aki az egyetlen szimpatikus szereplő a regényben. Sajnos nagyon is életszerű, hogy ha valaki kicsit más, mint a többiek, azt kigúnyolják, kirekesztik, még akkor is, ha értelmesebb, mint az összes szigetlakó együttvéve. Ő volt az egyetlen, aki emberszámba vette a kisebb gyerekeket. Nagyon idegesített, ahogy a többiek csak apróságoknak nevezték őket (annyira lenéző) és azt mondták, hogy nem számítanak. Csak Röfi foglalkozott azzal, hogy egyikük eltűnt.
 
Jacket szerintem a vér szaga és az ölés örjíthette meg. Hatalmat érzett a malac felett, ami megrészegítette és még több hatalomra vágyott. Már azt is borzalmas volt olvasni, ahogy a malaccal végeztek, de amit Simonnal tettek…nincsenek rá szavak. Itt ütközött ki legjobban, hogy gyerekekről van szó: a félelem, a szabályok nélküliség, a „bármit megtehetek érzés”. Persze lehetne arról vitatkozni, hogy a felnőttek mikre képesek ilyen helyzetben, de szerintem a tapasztalat együtt jár azzal, hogy jobban tudjuk kicsit kontrollálni magunkat.

Végeredményben kap tőlem egy közepes osztályzatot, mert a vége nagyon izgalmasra sikeredett, majd kiugrott a szívem a helyéről az üldözés alatt.

ui. Viszont az nagyon durva, hogy ez ifjúsági regényként van felcímkézve…én biztos nem adnám tizenévesek kezébe..azt hiszem jobban jártam, hogy csak most olvastam el (először és utoljára).

2015. december 11., péntek

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk. 1907 (Móra, 1961, 182 oldal ill.: Reich Károly)


"A Pál utcai fiúk főszereplői józsefvárosi gyerekek, akiknek két bérház közötti grund jelenti a szabadságot és a hadszínteret. Ezen kereten belül mutatja be az iskola és játék, barátság és harc, összetartás és árulás megnyilvánulásait a kamaszvilág tükrében, a gyerekek szemszögéből nézve és megértve. A történet két rivális banda között játszódik, akik a grundon – és a grundért – folyó harcot élet-halál kérdésének tekintik, ám ez a romantikus játékhadszíntér az író fantáziája által jelképpé válik, ahol a fennmaradásért kell háborúzni. Mert ennek a világnak is megvannak a saját törvényei, szokásai, egyesületei és erődítményei. Tehát vezérei és közkatonái is. Boka és Ács Feri a két tábor vezére, Geréb, az áruló, s az önfeláldozó Nemecsek Ernő egytől-egyig kiforratlan, alakuló egyéniségek, s Nemecsek híres önfeláldozása sem a szokványos hősi tett, sokkal inkább a grundért folyó háború során önkéntelenül is bátor hőssé váló hétköznapi kamasz természetes cselekedete."


Először általános iskola 5. osztályában olvastam, kötelező olvasmányként és annak ellenére, hogy nem egy lányos regény, tetszett. Erre azért rásegített, hogy megnéztük színházban is, sőt az osztállyal elmentünk a Füvészkertbe is, megnéztük hol volt a grund, Nemecsekék háza. Így megelevenedett előttem az egész történet. Szerettem a szereplőket, bár míg a lányok többsége az osztályban Bokába volt "szerelmes", addig én Áts Feribe. Viszont a végével már akkoriban sem voltam kibékülve, nem is értettem. Egy 10 éves gyereknek megmagyarázni, hogy meghal egy vele majdhogynem egykorú fiú...lehetetlen...napokig a hatása alatt voltam. Ráadásul az egészet valamiféle játéknak fogtam fel.
Most érettebben, tapasztaltabban újraolvastam és már nem csak egy játékot láttam benne, hanem valami sokkal komolyabbat. Ezek a gyerekek élet-halál harcot vívtak, a grund számukra a hazájuk volt, a gyerekkoruk legfontosabb helyszíne, amiért bármire képesek. A fiúk összetartanak, igaz barátok, akik együttesen veszik fel a harcot. Az út, amit végig kell járniuk csalódással, árulással és szomorúsággal van kikövezve. "...és most először kezdett derengeni egyszerű gyereklélekben a sejtés arról, hogy tulajdonképpen mi is az az élet, amelynek mindnyájan küzdő, hol bánatos, hol vidám szolgái vagyunk."

Én nem vagyok ellensége a kötelező olvasmányoknak, nem gondolom, hogy kínszenvedés lenne őket elolvasni, de ennél a könyvnél mégis azt gondolom, hogy nem biztos, hogy ott és akkor kell egy gyereknek a kezébe adni. A könyv 3/4-éig nagy lelkesen olvastam, mert kedves, humoros, kalandos és izgalmas, de onnantól kezdve teljesen más fordulatot vesz a regény, nagyon megrázó még felnőtt fejjel is, hát még gyerekként. Nagyon összeszorult a szívem, amikor a kis Nemecsek haldoklását olvastam, ráadásul nagyon hosszan van taglalva. Bár már tudtam, hogy hogyan fog végződni, mégis szurkoltam, hogy ne így legyen vége. Ettől függően tudom, hogy így kellett végződnie, hogy ettől zseniális ez a mű, de akkor sem akarom, hogy így legyen vége...

2015. december 10., csütörtök

Things I love Thursdays #49

Ez a hét már jóval kellemesebben telt, mint az előző, de azért még mindig van hova fejlődni!


- új szerzemények: sapka, kesztyű, pizsama
- Mikulás hozott fincsi csokikat
- sütöttem banánkenyeret
- forralt borozós - szobába burkolózós esték
- karácsonyi ajándékbeszerző körút
- snitt.hu felfedezése. Ez a moly.hu édestestvére, ugyanaz a felület, csak filmekkel. Lehet jelölni a megnézett filmeket, értékelni őket, várólistára tenni stb. Rengeteg filmet láttam eddigi életem során, így bele fog telni némi időbe, míg felviszem őket. Csillagos értékeléssel fogom őket ellátni.

2015. december 8., kedd

Babits Mihály: A gólyakalifa

 Babits Mihály: A gólyakalifa. 1916. (Interpopulart, 1995, 110 oldal)


Babits Mihály: A gólyakalifa
"Tábory Elemér, a regény hőse kettős életet él. Ha „fekete Álma” nem árnyékolná be az ébrenlét óráit is, „Sonntagskind” lehetne, a szerencse gyermeke, akinek kedvez a sorsa, s akiben a képesség is megvan a boldogulásra és a létezés örömeinek teljes átélésére. A szorongató éjszakai álmok s az álmok emlékei azonban győznek a valóság fölött, eltömik az öröm forrásait, félelmetes hatalmukkal átrendezik, megváltoztatják Tábory Elemér belső világát. A folyton megújuló álomkényszer megalázó sorsot rajzoltat a képzelettel, nyomasztóan, kínzóan teljeset, amely csak asszociációkkal kötődik a másikhoz, s mely sokkal több emberé, mint a másik. Tábory Elemér álmában előbb egy asztalosinas életét éli, akivel kegyetlenül bánnak, s aki a kegyetlenkedésekre maga is brutalitással felel, azután pedig napidíjas pesti írnokként tengődik – nélkülözések, félelmek, szorongások között – egészen az öngyilkosságig. A gólyakalifa a személyiség-megoszlás modern, világirodalmi rangú regénye, s egyben izgalmasan szép vallomás is az emberi elkötelezettségről, a szenvedélyre való belső készenlétről. „Mintha életem, s talán minden költő életének szimbóluma volna – írja Babits Mihály –, mely külsőleg simán foly, s csak belül gyötrődik, álmaiban.”


Úgy emlékeztem, hogy nem olvastam (pedig azt hiszem kötelező volt), de belekezdtem, mert ismerősek voltak az elején a jelenetek illetve jegyzetelgettem is a könyvbe. Gondolom nem tetszett és ezért egy bizonyos ponton abbahagytam. Bezzeg most! Nagyon tetszett, legszívesebben egy szuszra kiolvastam volna, alig bírtam letenni (és bekerült a kedvenc könyvek közé). 

A cím alapján nem tudtam, hogy mire számítsak, Babits prózai munkásságát sem ismertem. A gólyakalifa egyébként az Ezeregyéjszaka egyik meséje. Eszerint egy bagdadi kalifa gólyává változik, de eközben elfelejti a így véglegesen a gólya formájában marad. Egy hűséges barátja segítségével tud ismét emberi alakot ölteni.

Babits Mihály Gólyakalifa című műve alaposan feladja a leckét a kritikusoknak, a magyartanároknak, a diákoknak, mindenkinek, akik szeretnek műveket ízekre szedni, mert ezen bizony van mit elemezni. Eleve olyan témá(k)hoz nyúl, ami talán már a XXI. században megszokottabb, többen írtak róla, de még mindig egy olyan terület, ami (a hétköznapi ember számára) nehezen megfogható. Az álmok világa, a személyiségmegoszlás szerintem Babits korában még nem számítottak ilyen „ismert” témáknak.
Egyszóval már a témaválasztás is nagyon érdekes, de a megvalósítás az valami zseniális. Tábory Elemér élete annyira szép, tökéletes, akár egy álom, minden a helyén van. De nem létezik ilyen tökéletesség, a jó rossz nélkül, Tábory Elemér tökéletes élete az asztalosinas nem éppen álomba illő élete nélkül. Mi a valóság? Mi az álom? Erre nem kapunk választ, viszont mivel a regény E/1-ben íródott a főszereplő belső vívódását nagyon érzékletesen tárja elénk az író. Az egészet tetézi Babits fogalmazásmódja, a magyar próza egyik gyöngyszeme.

Többek véleménye volt a Gólyakalifa kapcsán, hogy a vége összecsapott lett. Én is éreztem, de én ezt nem összecsapottságnak gondolom, hanem Elemér érzelmeinek, örültségének az elhatalmasodásának a kifejezésénét láttam benne (kicsi Poe hatás). Máshogy pedig nem is végződhetett volna a regény, valahol a 2/3-ánál már éreztem, hogy erre tart. Nagyon jól van felépítve az egész, az apró utalásokat is külön szerettem.

2015. december 4., péntek

Coelho boszorkányai: Brida és a portobellói boszorkány, Athena

Paulo Coelho: Brida. 1990  (Athenaeum, 2010, 248 oldal)
 
 
 

 
"Brida, a fiatal és gyönyörű ír nő az élet értelmét és az univerzum titkait kutatja. Találkozik egy bölcs férfival, aki megtanítja, hogyan győzze le a félelmeit, és egy érett nővel, aki megmutatja neki, hogyan táncoljon a világ rejtett dallamára. Mindketten meglátják a Bridában rejtőző különleges képességeket, de hagyják, hogy egyedül induljon felfedezőútjára. Brida igyekszik megismerni a sorsát, keresve a kényes egyensúlyt szerelmi kapcsolata és új, egyre inkább átlényegülő önmaga között.
A Brida gyönyörű és misztikus történet szerelemről és bátorságról, ami felfedi az Erósz spirituális és az spiritualitás erotikus oldalát is."
 
Emlékszem, hogy nagyon nehezen rázódtam bele az olvasásába, de végül az egyik kedvenc (Coelho) könyvem lett. Az elején nagyon fura volt, hogy a pogány rítusokat, a boszorkányságot, a mágiát, az okkultizmust és a kereszténységet egy lapon emlegeti. Aztán ezen túllendültem, mert rájöttem, hogy valójában minden vallás alapja egy: a hit. Mindegy, hogy milyen hagyományokat követünk.
 
A regény főszereplője Brida, egy fiatal, huszonéves ír lány, az Ő felfedezőútján barangolva betekinthetünk a boszorkányok, Mágusok spirituális világába. Még Brida is tudatlan a témában, még most keresi az útját és önmagát. Nekem ez nagyon tetszett, hogy nem egy nagy bölcs által ismerkedhetünk meg a spiritualitással, ami számomra teljesen ismeretlen terület, hanem egy velem egykorú lánnyal, aki ugyanolyan csodálkozással, néha kétkedve ismerkedik a misztikus világgal és új önmagával.
A lány keresi önmagát, fél, nem tudja, hogy melyik úton menjen végig. Annyi úton elindult már és annyiszor fordult vissza…nagyon ismerős érzés.
 
Kapunk egyfajta választ olyan kérdésekre, amik biztosan sokakat régóta foglalkoztatnak, mint például a lélekvándorlás, a lelki társunk megtalálása (Másik Fél) vagy éppen az első látásra szerelem érzése. Nekem nagyon sokat jelentett az, hogy végigmehettem Bridával ezen az úton.
 
 
Paulo Coelho: A portobellói boszorkány. 2006 (Athenaeum, 2008, 294 oldal)
 
 
 
 
 
"Athena – eredeti nevén Sherine Khalil – egy erdélyi cigányasszony szerelemgyereke, akit az árvaházból egy tehetős és befolyásos libanoni házaspár fogad örökbe három hónapos korában. Hamar kiderül, hogy különleges képességekkel van megáldva: jelenéseket él át, nagy történelmi, politikai eseményeket lát előre. Fordulatos, élményekben és meglepetésekben gazdag életútja során a legkülönbözőbb helyszínekre, munkahelyekre és emberi kapcsolatokba kerül."
 
 
 
 
 
 
 
Coelho szerint úgy ismerhetjük meg igazán önmagunkat, ha megismerjük, hogy mások mit gondolnak rólunk. Ezt a gondolatmenetet követve Athena/Sherine történetét nem saját magától, hanem a hozzá közelálló személyek vallomásaiból ismerhetjük meg. Hatalmas utat járt be, egy erdélyi faluból indulva, London, majd a sivatagon át, a spiritualitáson és a táncon keresztül ismerte meg önmagát és teljesítette a küldetését.
 
Akaratlanul a Bridával hasonlítgattam össze. Tény, hogy témájában nagyon hasonló a kettő, de érdekes, hogy ami a Bridában nagyon tetszett, az itt kevésbé jött be nekem. Én sok mindenre nyitott vagyok, de itt túl sok volt a spiritualitás, főleg a Haiga Sophiává válás, az Isten női arcáról, a Földanyáról szóló értékezések, bár ezek között is nagyon jó gondolatokra leltem. Nem is ez zavart igazán, szerintem ami miatt kevésbé tetszett ez a Coelho kötet az a főszereplő, Athena miatt van. Számomra egyáltalán nem volt szimpatikus. Mindent a misztikumnak rendelt alá, amivel nem is lenne baj, de mindezt szerintem nagyon önző és arrogáns módon tette.
 
Ami nagyon tetszett a könyvben az a felépítése, a történelmi kitekintések, a kulturális érdekességek és a regény végi csattanó. Továbbá tetszett a vérszerinti édesanyjával való találkozás és a tanítva tanítás eszméje.

2015. december 3., csütörtök

Things I love Thursdays #48

Nem volt túl jó hetem, végig olyan fáradtság van rajtam, hogy legszívesebben egész nap csak pihennék. Így a mostani lista nagyon-nagyon rövid lesz.
 


 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
- az első adventi hétvége - koszorú készítés és lakásdíszítés = karácsonyra hangolódás
- hókifli sütés (nagymama-féle ízek!)
- adománybolt felfedezése
- film: Magic Mike XXL (2015). Igazából az első rész se volt egy nagy durranás, de abban legalább volt némi történet és jók voltak a zenék, de a táncok néha nagyon közönségesek voltak szerintem. Ez a 2. rész azonban rém unalmas, vontatott volt, 2 óra alatt semmi sem történt és nekem se a zenék, se a táncok nem jöttek be túlzottan...szóval igencsak felejtős film.

Mit olvastam 2015 novemberében?

Jó hónapot zártam olvasás szempontjából, mindent elolvastam, amit beterveztem, sőt még többet is. :)


1. J. K. Rowling: Harry Potter és a titkok könyvtára
Folytattam a Harry Potter sorozat újraolvasását és bár szerettem a 2. részt is, összességében ezt kedvelem a legkevésbé.
http://moly.hu/konyvek/j-k-rowling-harry-potter-es-a-titkok-kamraja/en-es-a-konyv/edit91

2. Szabó Magda: Az őz
Nagyon nyomasztóan hatott rám ez a regény, a lapjairól sugárzott a gyűlölet és a rosszindulat.
http://moly.hu/konyvek/szabo-magda-az-oz/en-es-a-konyv/edit91

3. L. Frank Baum: Oz, a nagy varázsló
Az Őz nyomasztósága miatt muszáj volt valami kedveset, meséset a kezembe venni és gyerekkori nagy kedvencemre esett a választás! (a példányom már rongyosra van olvasva)
http://moly.hu/konyvek/l-frank-baum-oz-a-nagy-varazslo/en-es-a-konyv/edit91

4. Kosztolányi Dezső: Pacsirta
A cím alapján nagyon másra számítottam. Kőkemény családi dráma.
http://moly.hu/konyvek/kosztolanyi-dezso-pacsirta/en-es-a-konyv/edit91

5. Agatha Christie: A harmadik lány
Olvastam már jobb Poirot regényt is, de ez is nagyon izgalmas volt, végig fenntartotta az érdeklődést.
http://moly.hu/konyvek/agatha-christie-a-harmadik-lany/en-es-a-konyv/edit91

6. Molière: Képzelt beteg
Humoros kis komédia.
http://moly.hu/konyvek/moliere-a-fosveny-kepzelt-beteg-tartuffe/en-es-a-konyv/edit91

7. Johann Wolfgang Goethe: Az ifjú Werther szenvedéseiÚjraolvasott kötelező, de nagyon nem az én világom.
http://moly.hu/konyvek/johann-wolfgang-goethe-az-ifju-werther-szenvedesei/en-es-a-konyv/edit91

8. Móra Ferenc: Kincskereső kisködmönA hónap kedvence, annyira szép, emberi és sugárzik belőle a szeretet.
http://moly.hu/konyvek/mora-ferenc-kincskereso-kiskodmon/en-es-a-konyv/edit91

DECEMBERi tervek:

1. Paulo Coelho: A portobellói boszorkány (folyamatban)
2. Andersen mesék (folyamatban)
3. J.K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly
4. E.T.A. Hoffmann: Diótörő
5. Gárdonyi Géza: Ida regénye VAGY Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő
6. Szophoklész: Antigoné
---------------------------------
+1. Charles Dickens: Karácsonyi ének
+1. Molnár Ferenc: A pál utcai fiúk