Paulo Coelho: Brida. 1990 (Athenaeum, 2010, 248 oldal)
"Brida, a fiatal és gyönyörű ír nő az élet értelmét és az univerzum titkait kutatja. Találkozik egy bölcs férfival, aki megtanítja, hogyan győzze le a félelmeit, és egy érett nővel, aki megmutatja neki, hogyan táncoljon a világ rejtett dallamára. Mindketten meglátják a Bridában rejtőző különleges képességeket, de hagyják, hogy egyedül induljon felfedezőútjára. Brida igyekszik megismerni a sorsát, keresve a kényes egyensúlyt szerelmi kapcsolata és új, egyre inkább átlényegülő önmaga között.
A Brida gyönyörű és misztikus történet szerelemről és bátorságról, ami felfedi az Erósz spirituális és az spiritualitás erotikus oldalát is."
Emlékszem, hogy nagyon nehezen rázódtam bele az olvasásába, de végül az egyik kedvenc (Coelho) könyvem lett. Az elején nagyon fura volt, hogy a pogány rítusokat, a boszorkányságot, a mágiát, az okkultizmust és a kereszténységet egy lapon emlegeti. Aztán ezen túllendültem, mert rájöttem, hogy valójában minden vallás alapja egy: a hit. Mindegy, hogy milyen hagyományokat követünk.
A regény főszereplője Brida, egy fiatal, huszonéves ír lány, az Ő felfedezőútján barangolva betekinthetünk a boszorkányok, Mágusok spirituális világába. Még Brida is tudatlan a témában, még most keresi az útját és önmagát. Nekem ez nagyon tetszett, hogy nem egy nagy bölcs által ismerkedhetünk meg a spiritualitással, ami számomra teljesen ismeretlen terület, hanem egy velem egykorú lánnyal, aki ugyanolyan csodálkozással, néha kétkedve ismerkedik a misztikus világgal és új önmagával.
A lány keresi önmagát, fél, nem tudja, hogy melyik úton menjen végig. Annyi úton elindult már és annyiszor fordult vissza…nagyon ismerős érzés.
Kapunk egyfajta választ olyan kérdésekre, amik biztosan sokakat régóta foglalkoztatnak, mint például a lélekvándorlás, a lelki társunk megtalálása (Másik Fél) vagy éppen az első látásra szerelem érzése. Nekem nagyon sokat jelentett az, hogy végigmehettem Bridával ezen az úton.
Paulo Coelho: A portobellói boszorkány. 2006 (Athenaeum, 2008, 294 oldal)
"Athena – eredeti nevén Sherine Khalil – egy erdélyi cigányasszony szerelemgyereke, akit az árvaházból egy tehetős és befolyásos libanoni házaspár fogad örökbe három hónapos korában. Hamar kiderül, hogy különleges képességekkel van megáldva: jelenéseket él át, nagy történelmi, politikai eseményeket lát előre. Fordulatos, élményekben és meglepetésekben gazdag életútja során a legkülönbözőbb helyszínekre, munkahelyekre és emberi kapcsolatokba kerül."
Coelho szerint úgy ismerhetjük meg igazán önmagunkat, ha megismerjük, hogy mások mit gondolnak rólunk. Ezt a gondolatmenetet követve Athena/Sherine történetét nem saját magától, hanem a hozzá közelálló személyek vallomásaiból ismerhetjük meg. Hatalmas utat járt be, egy erdélyi faluból indulva, London, majd a sivatagon át, a spiritualitáson és a táncon keresztül ismerte meg önmagát és teljesítette a küldetését.
Akaratlanul a Bridával hasonlítgattam össze. Tény, hogy témájában nagyon hasonló a kettő, de érdekes, hogy ami a Bridában nagyon tetszett, az itt kevésbé jött be nekem. Én sok mindenre nyitott vagyok, de itt túl sok volt a spiritualitás, főleg a Haiga Sophiává válás, az Isten női arcáról, a Földanyáról szóló értékezések, bár ezek között is nagyon jó gondolatokra leltem. Nem is ez zavart igazán, szerintem ami miatt kevésbé tetszett ez a Coelho kötet az a főszereplő, Athena miatt van. Számomra egyáltalán nem volt szimpatikus. Mindent a misztikumnak rendelt alá, amivel nem is lenne baj, de mindezt szerintem nagyon önző és arrogáns módon tette.
Ami nagyon tetszett a könyvben az a felépítése, a történelmi kitekintések, a kulturális érdekességek és a regény végi csattanó. Továbbá tetszett a vérszerinti édesanyjával való találkozás és a tanítva tanítás eszméje.
