Fredrik Backman Az ​ember, akit Ovénak hívnak

Fredrik Backman: Az ​ember, akit Ovénak hívnak. 2012 (Animus Kiadó, 335 oldal) 

"Ove ​59 éves. Saabot vezet. És megvan a véleménye mindazokról, akik képesek Volvót, vagy pláne valami lehetetlen külföldi márkát venni. De ennek már semmi jelentősége a történtek után… Hiszen Ovénak már állása sincs. Neki, akinek lételeme a munka.

Nem sokra becsüli ezt a komputerizált világot, ahol egyeseknek egy radiátor légtelenítése vagy egy utánfutós tolatás is probléma. És most a szomszédai, akik ilyesféle hasznavehetetlen alakok, mintha még össze is esküdtek volna ellene. Meghalni sem hagyják. Pedig semmire sem vágyik jobban… Egymás után fordulnak hozzá bajos ügyeikkel, amikben szerintük ő és csakis ő képes segíteni: hol tolatni kell helyettük, hol szerelni, hol beteget szállítani vagy épp befogadni egy rozzant, kóbor macskát. Mintha – különösen az a kis iráni nő a mamlasz férjével – képtelenek lennének elszakadni attól a tévképzetüktől, hogy ő valójában jó ember, nagy szíve van. Mit kezd mindezzel a mogorva Ove, aki kényszeres szabálykövetésével oly gyakran vált ki szemrángást a környezetében? Végül is mi a baja a világgal, s hogyan jutott el mostani élethelyzetéig, amely szerinte csak egy, végső megoldást kínál? Milyen ember ő valójában, s van-e számára kiút?
Ajánljuk szomszédoknak, ezermestereknek és kétbalkezeseknek, morcosaknak és életvidámaknak ezt a nagyszerűen megírt, mély emberismeretről tanúskodó, hol nevettető, hol torokszorító történetet, amely minden idők egyik legnagyobb könyvsikere Svédországban."

Fredrik Backman-től eddig az Itt járt Britt-Marie-t olvastam és bár tetszett, nem értettem teljesen az író körüli felhajtást. Aztán sokaktól hallottam, hogy valójában Az ember, akit Ovénak hívnak a legjobb regénye, így nekiláttam az olvasásnak. És nem tetszett. Unalmasnak találtam, nem tudtam azonosulni a mogorva idős emberrel... aztán úgy a könyv egyharmadánál azon kaptam magam, hogy csak olvasom, olvasom, nagyon nem akaródzik letenni és szinte végig mosolygok hol a vicces jeleneteken, hol a meghatottságtól.

Talán előítéletekkel álltam hozzá Ove karakteréhez, mert csak a mogorva, rosszindulatú embert láttam, de aztán megismerve az élettörténetét rájöttem, hogy sokkal-sokkal gazdagabb lenne a világ, ha több Ove morgolódna köztünk. Hiszen Ove becsületes (visszaadja a talált pénztárcát), bátor, kiáll magáért (szembeszáll a munkatársaival, apja halála után becsületesen dolgozik), önfeláldozó (másokat ment, miközben a saját háza leég), romantikus (hónapokon át felszáll a vonatra abban a reményben, hogy újra találkozik szíve hölgyével). És igaz barát, akinek hatalmas szíve van. A lakónegyed lakói pontosan ilyennek látják Őt, főleg Parvaneh, aki üde színfoltja volt a történetnek! Imádtam a karakterét és az Oveval kötött barátságát.

Csodálatos történet egy közösség formálódásáról, aminek középpontjában a kényszernyugdíjba küldött Ove áll. Ove megváltoztatja a lakóközösség életét, míg a lakóközösség megváltoztatja Ove életét. Mindezt úgy, hogy valójában semmit sem tesznek, csak önmagukat adják.

Összességében nagyon kedves, humoros, megható történet, az utolsó 30 oldalt már nem is nagyon láttam a könnyeim mögül. Aztán megnéztem a filmet is, ami szintén nagyon tetszett és mivel már ismertem a történetet, nem csak a végén eredtek el a könnyeim, hanem körülbelül az egész film alatt, hol a nevetéstől, hol a keserédes szomorúságtól vagy meghatottságtól itattam az egereket....  szóval le a kalappal a '81-es születésű svéd úriember előtt, hogy ilyen egyszerűségében zseniálisat tudott alkotni!

Patrick Süskind: Sommer úr története

Patrick Süskind: Sommer úr története. 1991 (Partvonal, 135 oldal)

 "A bűvöletes, feledhetetlen könyvecskék mindig nagyon egyszerűek. Holott ki ne tudná, a gyerekkor megíratlanul is ilyen. Jó esetben! Még jobb esetben fényei, mókái, könnyei és fanyar szomorúságai vannak, melyeket a mesteri toll úgy örökít meg – mint itt Patrick Süskind jóvoltából –, hogy azt se tudjuk, nevessünk-e, sírjunk-e. Olyan szép könyv ez a bizarr kis dolog, melyet kezében tart az Olvasó, mint a „Summer”-nóta a Kamaszkorom legszebb nyara című filmből. Csak itt a 2. sz. főhőst hívják Sommer (Nyár) úrnak, és ahogy ködképként bolyong a történeten át, mintha azt is súgná: „Én Vagyok Elmúlás Úr, várj, nemsokára te is követsz.” Egyik legkedvesebb fordításom, igaz, számos közül. Süskind itt igazán nagy volt! (Tandori Dezső)"

Süskind számomra a Parfümmel vált ismertté, akkor valami nagyon zseniálisat sikerült alkotnia. Aztán olvastam tőle A galambot, ami szintén nagyon tetszett, de míg ez a kettő feszült, inkább negatív hangulatú regény, a Sommer úr története teljesen más. Sokkal kedvesebb és bájosabb az egész - erre rásegítenek a meseszerű, gyönyörű illusztrációk - , bár maga a kisregény rövidsége ellenére is nagyon sokat mond és végig ott van benne a dráma és a szomorúság. 

Süskind egy kisiskolás fiú történetét meséli el nekünk, a gyerekkor és a felnőtté válás összes bájával és  nehézségével együtt. Nevetünk, játsszunk, fára mászunk, eleget teszünk kötelességeinknek, megismerjük az első szerelem szépségét és bánatát.

"(...) nem volt ez félelem se, semmitől. Sokkal inkább az a felháborító felismerés volt, hogy ez az egész világ egyéb se, csak egyetlen nagy, igazságtalan, rosszindulatú, alantas szemétség."

Felnőni talán kiábrándító, de mégis fontos pont az életünkben és a történetben szereplő kisfiúnak ott volt Sommer úr, aki végigrohant és ott volt élete fontos állomásain, miközben sem Ő, sem Sommer úr nem sejtette, hogy mennyire fontos szerepet játszanak egymás életében. 

Nekem nagyon tetszett ez a kis szösszenet Süskind tollából, mert humoros, szépen van megírva, ugyanakkor szomorú, mégis annyira valóságos.