Kira Poutanen: A ​csodálatos tenger

Kira Poutanen: A ​csodálatos tenger. 2001. 172 oldal

 

"Kira ​Poutanen (1974-) író, műfordító, színésznő Ihana meri (A csodálatos tenger) című alkotása 2001-ben jelent meg Finnországban, szerzője első írói alkotásaként. Az önéletrajzi ihletésű, de fiktív naplóregény egy tizenöt éves lány vallomása anorexiájáról és a betegségből kivezető úton való elindulásáról. A művet megjelenése évében a legrangosabb finnországi ifjúsági irodalmi elismeréssel, a Finlandia Junior díjjal jutalmazták.

A csodálatos tenger két tekintetben is újdonsággal szolgálhat a magyar olvasók számára. Egyrészt célközönségét tekintve a kamaszkor és felnőttkor határán járó fiatal felnőttek számára írott, nálunk kevéssé jelen lévő prózához (young adult fiction) sorolható. Másrészt kiemelkedő színvonalú példája a kortárs finn ifjúsági irodalom azon előtérben lévő, realista jellegű irányvonalának, amely nem menedékül szolgáló álomvilágot kínál olvasói számára a valóság elől, hanem korunk társadalmát és annak problémáit tükrözi, a fiatalok tényleges életét és a nehézségeket, melyekkel szembe kell nézniük."

 

 

Sokszor olvastam/hallottam már a pocket zsebkönyvekről amikor is egy őszi szentendrei kirándulás alkalmával szembe jött velem egy pocket automata. Ekkor hosszas töprengés és nézelődés után ezt a kötetet választottam. Azt hiszem a címe miatt, a tengerhez különleges kapcsolat fűz, illetve amiatt, hogy Hosszú Katinka ajánlotta. Azt hiszem egy vizes sportokhoz kapcsolódó történetre számítottam így hirtelen. Mikor elolvastam a fülszöveget már sejtettem, hogy valószínűleg ez a regény nem nekem íródott. Azért persze hajtott a kíváncsiság, elkezdtem olvasni és nagyon nem tetszett. Nem csak hogy untam, hanem idegesített is a stílus. Oké, tény, hogy régen voltam már gimnazista (mondjuk 2000-es években pont az voltam), de nem rémlett hogy akkoriban ilyen stílusban beszéltünk volna. Az egész olyan túl egyszerűnek, bugyutának tűnt. Aztán a könyv felénél valami megváltozott. Már nem untatott, már nem idegesített, hanem beszippantott... egyre jobban féltettem és aggódtam a főszereplő lányért. 

Attól zseniális ez a regény, hogy nagyon jól lett felépítve. Az elején látunk egy 15 éves lányt, akinek látszólag semmi oka panaszra - jól teljesít az iskolában, ott vannak a barátai, a család - de ahogy haladunk előre a történetben rájövünk, hogy semmi sem az, aminek látszik... ez a történet nem egy tinilány "nyavajgása", nagyon súlyos problémát dolgoz fel. Ezt a problémát az írónő egy középiskolába helyezte, de szerintem felnőtt korban is jelen van. És ez a folyamatos megfelelési kényszer. A szülők fenn akarják tartani a tökéletes családmodell látszatát, miközben nem is foglalkoznak a gyerekükkel; a lányok az iskolában egyfolytában egymást méricskélik; a tanárok semmi motivációt nem adnak a gyerekeknek, csak stresszelik őket a középiskolával vagy éppen az elhízással. Borzasztó belegondolni, hogy megtörténhet az, hogy egy fiatal lány 30 kg alá koplalja magát és senkinek nem tűnik fel, hogy megakadályozza... 

"Az emberek lógó fejjel és görbe vállal járkálnak az utcán. Mindenki ugyanezt a feketeséget és szürkeséget hordozza, mégsem szól senki semmit. Miért nem kiált fel valaki, hogy ez rettenetes, hogy ez megöl minket, ezt nem lehet kibírni, nem lehet kibírni."

Young adult regénynek címkézik, de én nem tinik kezébe, hanem felnőttekébe adnám. Szülők, tanárok, a rohanó világban élő felnőttek kezébe, mindenkiébe, hogy igenis figyeljünk a környezetünkbe élőkre, ne csak a társadalmi elvárásoknak akarjunk eleget tenni!

Alexandre Dumas: Monte ​Cristo grófja

Alexandre Dumas: Monte ​Cristo grófja. 1846, 1436 oldal

 

 

"Edmond Dantés tengerészt igazságtalan vádak alapján életfogytig tartó fegyhazbüntetesre ítélik a világ legbiztonságosabbnak hitt börtönében. If varából eddig még soha senkinek nem sikerült megszöknie. A rabságban barátságot köt a rejtélyes Faria abbéval, aki tanítványáva fogadja, és egy hatalmas kincs lelőhelyének titkát is rábízza. Amikor az abbé meghal, Dantés az egyetlen lehetséges menekülési módot választja: bevarrja magát a papnak szánt halottas zsákba, melyet a mit sem sejtő fegyőrök a tengerbe vetnek. Egy közeli szigeten ér partot, majd felveszi egy csempészhajó, amely hamarosan kiköt Monte Cristo szigetén…"

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2019 a komoly olvasási válság éve nálam. Nyár közepén mégis úgy éreztem, hogy nekem most Monte Cristo grófját kell olvasnom. És bár nagyon hosszú időn keresztül olvastam, nagyon tetszett! Nagyon jó volt hónapokon keresztül a gróffal együtt lenni és ürességet éreztem, amikor befejeztem a könyvet. Ezt csak a nagyon jó regényeknél érzi az olvasó! Kalandos, szövevényes, izgalmas. Minden benne van, ami egy ember életútját végigkísérheti: szerelem, boldogság, cselszövés, árulás, barátság, bosszú, vagyon, szegénység. Mindezek kifejtését Dumas talán egy kissé hosszúra engedte, azért volt benne egy-két unalmasabb rész, de a végére ezek is kellettek, hogy összeálljon a teljes történet. 

Azt írtam az elején, hogy nagyon izgalmas és kalandos a regény, de ezek mellett azért rendkívül elgondolkodtató is. Nagyon kedveltem Edmondot, ahogy a grófot is, de azért végig ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy megteheti-e egy ember azt, hogy saját kedve szerint játsszon más emberek sorsával? Hogy ezzel a lassú és aprólékos, jól kidolgozott bosszúhadjárattal valójában nem saját magát bűntette meg? Másrészt úgy is tudok tekinteni a történetre, mint egy mesére, melyben ha a gonosz el is éri célját, végül a jó győzedelmeskedik és mindenki megkapja a méltó büntetését. Jó is lenne hinni ebben! :)

Dumas stílusát imádom, ahogy a karaktereit is. Szerettem, hogy igazán jól megismerhettük a szereplőket, nem csak felületesen, így sokkal jobban érthetőek voltak a reakcióik is.