"Robert Jordan, a fiatal amerikai, aki a spanyol polgárháborúban a
köztársaságaik oldalán harcol, fontos feladatot kap: az ellenséges
vonalak mögött fel kell robbantania egy hidat. Egy partizánegységhez
kerül, a saját bőrén tapasztalja a polgárháború esztelen kegyetlenségét,
a köztársaságiak között dúló viszályokat, az egymásra fenekedés poklát.
Beleszeret Mariába, a meggyötört, megalázott lányba, már a jövőjüket
tervezgetik, amikor eljön a feladat végrehajtásának ideje. A hidat
sikerül felrobbantani, ám Jordan menekülés közben eltöri a lábát,
kiszolgáltatott helyzetében ő marad utóvédnek. A halál előtti percekben
végigfut szeme előtt egész élete, a háború, s a soha be nem teljesülő
szerelem története, a fájdalmas búcsú Mariától. A megrázó regényt
Hemingway a saját személyes tapasztalata alapján írta, s rá jellemző,
tömör, szaggatott stílusban."
Első Hemingway könyvem és igencsak kettős érzéseim vannak vele kapcsolatban. Egyrészt tetszett a stílus, az alaptörténet, mégis nagyon lassan haladtam vele. Főleg az elején volt számomra nagyon lassú folyású, úgy éreztem, nagyon nem akar beindulni a történet. Lehet, hogy ez az 'in medias res' kezdés miatt volt, mivel nincsenek előismereteim róla, így elég nehezen rázódtam bele a spanyol polgárháború közegébe. A regény 1/3-ánál viszont már nem zavartak a hiányos történelmi, politikai ismereteim és ez Hemingway tökéletes leírásának, hangulatteremtésének köszönhető, aki sötét, komor, kegyetlen világba kalauzol. Nagyon tetszett, hogy nem egy "átlagos hadsereg" mindennapjaiba nyerhettem betekintést, hanem egy olyan "szabadcsapatéba", ahol igazán különleges egyéniségeket ismerhettem meg. Kivétel nélkül minden szereplőt megkedveltem (najó, talán Mariát pont nem) hibáikkal együtt. Elgondolkoztatott, hogy vajon ezek az egyének tudták, hogy valójában miért harcolnak? Bárhogy is van és ezek a szereplők bármilyen szörnyűségeket követtek is el, Hemingway megismertette velem az emberi oldalukat is. Például rendkívül érdekes volt, ahogy reagáltak a gyilkolás témájára vagy éppen a szereplők belső vívódását olvasni, ahogy a halál küszöbén állnak.
A szerelmi szálat viszont elnagyoltnak és feleslegesnek éreztem. Persze ezzel tökéletesen érzékeltette azt, hogy a háborúban mennyire átértékelődnek az emberi érzelmek, kapcsolatok, de akkor is nagyon hirtelen alakult ki ez az életre szóló, hatalmas szerelem mindkét szereplő részéről.
Összességében tetszett a regény, főleg az, hogy a háború egy pici, kiragadott eseményéről szól. 4 napról. Nem magyarázkodott, hogy hogy jutottunk el ehhez a négy naphoz és utána se mesélt tovább, hogy hogyan is lesz ezután... hisz az élet ez a négy nap előtt is zajlott és ezután is megy tovább.
"...minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése